Ferge Zsuzsa: Egyre nagyobb a szakadék

Ferge Zsuzsa egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy mindenekelőtt a gyermekszegénység fölszámolására kell programot kidolgozni.

- Olyan gazdasági modellre van szükség, amely nem csak az ismert gazdasági tényezőkből épül föl. Számol azzal, hogy milyen veszteséget jelent az a mai gyakorlat, amikor minden generáció 20-30 százaléka munkanélküliségre van ítélve, piacképtelen tudása miatt. Az alapvető igény, hogy a gyereknek legyen otthona, hozzáférjen az oktatáshoz, s ehhez legyen pénze (és biztonsága) a családnak - mondta Ferge Zsuzsa, aki az ELTE Szegénységkutató Központjában dolgozó kollégáival, a hálózat tagjaival egy tervet készített a gyerekszegénység esetleges megoldására. Ennek részleteit még nem tárja a nyilvánosság elé, annyit azonban elárult: a program legfontosabb része a szegregáció elleni fellépés, amit már az óvodáskortól el kell kezdeni. Ferge Zsuzsa azt mondta: - Egyre nagyobb az esélyegyenlőtlenség, a szakadék a szegények és a gazdagok között. Az, hogy a gazdagodást visszafogjuk, hiú ábránd, így az elszegényedési folyamatot kell megállítani, ebben az államnak szerepe lehet. De szerinte ennek eszköze nem az olyan adócsökkentés, amely a legjobban keresőknek kedvez.

? Harrach Péter, a Fidesz szociális kabinetjének vezetője szerint szánalmas, hogy egy milliárdos államfő a szegénységről beszél. Az ellenzéki politikus közleményében sérelmezte, hogy az elmúlt három évben növekedett a szegénység, illetve azt, hogy a családtámogatási rendszer átalakításával a Gyurcsány-kormány pont a szegényeket és a nagycsaládosokat bünteti, és hogy a kormány megint csak nagy szavakkal és hoszszú távú tervekkel dobálózik.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.