Nalcsik-dráma kommandós befejezéssel

Húsz polgári, huszonnégy rendőri halálos áldozat árán tegnap felszámolták az orosz erők a vahabita fegyveresek ellenállását Nalcsikban. Csütörtökön - a belügyminisztérium szerint 150, nem hivatalos források szerint 600 - harcos tört a Csecsenfölddel szomszédos Kabard- és Balkárföld fővárosába, egyszerre támadva a város három helyőrségét, repülőterét, katonai parancsnokságát, belügyi és belbiztonsági szolgálatának épületét.

A belügyminiszter, Rasid Nurgalijev szerint a harcok során nyolcvan fegyverest semmisítettek meg, harmincat elfogtak. Napközben a rejtőzködő fegyveresek felkutatása folyt. Csaknem száz civil került kórházba repeszek és lövedékek okozta sérülésekkel. Kilenc túsz kiszabadításáról érkezett jelentés, közöttük gyerekek is voltak. A köztársaság határait és a városba vezető utakat tegnap reggel már megnyitották.

- A városban megindult az élet, működnek a tömegközlekedési eszközök, az iskolák azonban továbbra is zárva tartanak - mondta lapunknak Czimre László. A Magyar Ökumenikus Segélyszolgálat Nalcsikban lévő koordinátora hozzátette: noha a harcok elültek, a nagy számban jelen lévő biztonsági erők azt javasolják a város lakóinak, hogy maradjanak otthonaikban. A karitatív szervezet munkatársa folyamatos katonai ellenőrzésről számolt be, azt azonban nem erősítette meg, hogy a lakói tömegesen menekültek volna el Nalcsikból.

A Kommerszant orosz napilap szemtanúkra hivatkozva állítja, hogy a lázadók csecsen, ingus, tatár és arab fegyveresekből álltak. Állítólag a harcosok között volt az akció szervezésével vádolt Samil Baszajev is. A csecsen hadúr sorsáról azonban nem érkezett hivatalos jelentés. Elesett viszont Iljasz Gorcshanov, akit a köztársaságban a Baszajevhez hű, Jarmuk nevet viselő csoport vezetőjeként ismertek. (A Jarmukot többek között az 1999-es moszkvai lakóházrobbantások megszervezésével vádolják. Az Izvesztyija orosz napilap tegnapi írásában megjegyezte, hogy a hatóságok januárban a szervezet felszámolásáról adtak jelentést.)

Az orosz sajtó szerint a belügyi erők ezúttal összehangoltan és gyorsan reagáltak, szemben az egy évvel ezelőtti beszlani túszdrámával, vagy az ingusföldi Nazranyt tavaly nyáron érő támadással. A fegyveres összecsapás ugyanakkor azt is jelenti, hogy Moszkva nem képes felszámolni a terrorcsoportokat az Észak-Kaukázusban.

Pillanatnyi pihenõ a harcok elcsitultával
Pillanatnyi pihenõ a harcok elcsitultával
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.