A közvélemény-kutatók vizsgálati módszereiben és eljárásaiban a nemzetközi sztenderdek alkalmazása mellett is vannak kisebb-nagyobb különbségek. Eltérhet a minta kiválasztásának módja, a kérdések megfogalmazása és sorrendje, különbségek lehetnek abban is, hogy szigorúan a mért eredményeket közlik vagy kiegészítik, korrigálják különböző szakmai becslésekkel. Az ország politikai hangulata, a politikusok és a sajtó tálalása is befolyással lehet arra, hogy a jobban befolyásolható személyiségek mennyire őszintén válaszolnak a kérdezőbiztosoknak. Szerepe van az egyes intézetek szerencséjének is. Statisztikai számításokkal és tapasztalati tényekkel is igazolható, hogy 10-15 adat - felvételenként a véletlenből és a módszerből adódó statisztikai hiba lényegesen nagyobb a szokásosnál. Ha egy intézetnek pechje van, akkor ez a "hibás" adatfelvétel a választásokhoz közeli, a tényleges eredményekkel jól kontrollálható időpontra esik. Mindezeknél azonban lényegesen nagyobb szerepe van a módszer belső, lényegi sajátosságának.

Habostorta

A választási előrejelzések két sztenderd kérdése közül az egyikben azt szoktuk kérdezni, hogy a megkérdezett elmenne-e szavazni, a másikban pedig, hogy melyik pártra szavazna, és az előrejelzéseket e két kérdés kombinációjára alapozzuk. Csakhogy e két kérdés alapvetően különböző természetű. Amikor a pártválasztást kérdezzük, akkor alapvetően a megkérdezett pártszimpátiájára, attitűdjére, kialakult értékítéletére vagyunk kíváncsiak. Amikor viszont a részvételi hajlandóságot firtatjuk, akkor egy jövőbeli magatartást próbálunk megjósolni.

Mutatis mutandis kicsit hasonló a helyzet, mintha azt kérdezzük valakitől, hogy szereti-e a habos tortát, illetve hogy a jövő héten eszik-e majd habos tortát. A szakirodalomban evidenciaként kezeljük, hogy az előbbi kérdésre (szereti-e?) kapott válaszok viszonylag nagy pontossággal mérik az adott helyzetet. Ha ugyanannak az embernek többször tesszük fel a kérdést, nagy valószínűséggel kapunk hasonló válaszokat, ha megkérdezzük a házastársakat, barátokat, vissza fogják igazolni a választ. Ha megkérdezettünk betér egy cukrászdába, nagy valószínűséggel a válaszának megfelelő mértékben fog habos tortát vagy más süteményt rendelni. Ha betér...

A második kérdésre kapott válaszoknak ugyanis alig-alig van előrejelzés-értéke. Hogy a megkérdezett bemegy-e egy cukrászdába vagy valamilyen más módon eszik-e majd habos tortát, csak igen gyenge kapcsolatban van azzal, hogy mit válaszol a jövő heti magatartására vonatkozó kérdésre. A megkérdezésen alapuló mérések ugyanis viszonylag jól mérik az emberek attitűdjeit, preferenciáit, értékeit, viszont nagyon kevéssé képesek csak előre jelezni jövőbeli magatartásukat.

Ez a politikai és választási közvélemény-kutatások alapvető problémája is. Nem tudjuk megjósolni a választási részvétel arányát, az erre vonatkozó kérdésünkre kapott válaszokból csak pontatlan következtetéseket lehet levonni. Ebből adódóan a közvélemény-kutatói prognózisok általában jól beválnak akkor, ha a szokásos várakozásnak megfelelő a választásokon való részvétel, és többnyire csúfos kudarcot vallanak, ha az elvártnál lényegesen kevesebben, vagy - különösen akkor - ha lényegesen többen mennek el szavazni.

A sajtó és néhány politológus kolléga előszeretettel von le mélyenszántó következtetéseket a havi közvélemény-kutatások néhány százalékos (sokszor a statisztikai hibahatáron belüli) elmozdulásaiból. A téma kutatói azonban tudják, hogy sem a néhány százalékos eltéréseket, sem egy-egy valami miatt kiugró eredményt nem szabad értelmezni, valódi tendenciákra csak néhány hónap tartós trendjeiből lehet következtetni. Ebben a tekintetben szerencsés helyzetben vagyunk: a Tárki adatfelvételei (amelyeket a Századvég megrendeléseire készít) az utóbbi hónapokban meglehetősen stabil képet mutatnak.

Választói táborok

Ezen adatok birtokában azt mondhatjuk, hogy a stabil pártválasztók száma fél évvel a választások előtt a Fidesz esetében 1,6-1,8 millió között mozog,
az MSZP-nél 1,4-1,6 milliónyian vannak, az SZDSZ stabil tábora 160-190 ezer, az MDF-é 120-160 ezer fő, míg a kisebb pártok szavazótábora összesen 200 ezer fő körül mozog. Összességében tehát 3,5-3,8 millió választópolgárnak van határozottan kialakult választási preferenciája. Csakhogy a választások érvényességéhez több mint négymillió szavazó részvétele szükséges. Tehát biztosan tudjuk, hogy szavazni fognak olyanok is, akik nem tartoznak egyik párt stabil táborához sem, de nem tudjuk, hogy közülük mennyien fognak elmenni választani.

A választásra jogosultak száma valamivel több mint nyolcmillió fő, és az eddigi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy több mint kétmillió még sohasem volt szavazni, és nem valószínű, hogy most változtatna ezen a szokásán. Kicsi a valószínűsége annak is, hogy a pártok stabil választói tábora az elkövetkező fél évben jelentősen módosulna. A választásokat tehát az fogja eldönteni, hogy a fennmaradó durván kétmillió főből mennyien mennek el majd szavazni, és akik elmennek, kire adják a voksukat. Erről pedig a mostani közvélemény-kutatások az égvilágon semmit sem mondanak, de az eddigi tapasztalatok birtokában joggal feltételezhetjük, hogy még a választások előtti napokban végzett kikérdezéseknek is csak csekély a prognosztikai erejük.

Abban az esetben, ha a stabil preferenciájú választókon kívül csak viszonylag kevesen mennek el szavazni, akkor nagy valószínűséggel a választások eredménye igen közel lesz a közvélemény-kutatásokban előre jelzetthez. Minél nagyobb azonban a választási részvétel, annál nagyobb a prognózisok bizonytalansága is.

Mitől függ kétmillió szavazat?

Kezdjük azzal, hogy mitől nem. Biztos, hogy nem a pártok elveitől, programjától, tetteitől. Korántsem gondolom, hogy ezek a dolgok lényegtelenek lennének, de ezek elsősorban a stabil pártválasztókra hatnak. Mivel azonban a stabil pártválasztók napjainkra - éppen a közvélemény-kutatások tanúsága szerint - eléggé merev táborokba szerveződtek, egy-egy párt korábbi elveitől lényegesen eltérő megnyilatkozása rövid távon nem fog újabb szavazatokat szerezni. Más a helyzet a hosszú távú tendenciáknál. Az élesen antikommunista SZDSZ programváltása a kilencvenes évek első felében stabil szavazói négyötödének elvesztésével járt. A liberális, antiklerikális Fidesz betörése a népi-konzervatív oldalon jelentkező hiátusba milliós szavazótábort vonzott. A stabil szavazótáborra tehát az elveknek, programoknak, tetteknek igen nagy hatásuk van (ezért életveszélyes játék, ha egy polgári-konzervatív párt államosításokkal riogat vagy egy szocialista párt a nagytőkét élteti), viszont a közeljövő választását eldöntő kétmilliós táborra alig hat.

Feltehetőleg erre a tömegre kevéssé hatnak a választási ígérgetések, költségvetési osztogatások is. Eddig minden választás előtt a kormányzat fellazította a költségvetést, többé-kevésbé osztogatni kezdett, azután szépen elvesztette a választást. (Annak abszurditása azonban szétfeszítené a jelen cikk kereteit, ha egy kormány a választások után kezd választási osztogatásba.)

Közelebb kerülünk e kétmilliós tömeg választási magatartásának megértéséhez, ha megnézzük, hogy mi történt az eddigi négy parlamenti választáson. 1990 előtt a Németh-kormány sok tekintetben mesterien készítette elő a rendszerváltást. Ennek ellenére a kormánypárt alig 10 százalékot kapott, mivel a változtatás igénye és az elmúlt negyven év elítélése determinálta a választói magatartást. Az Antall-Boross-kormány rövid idő alatt békés és professzionális rendszerváltást hajtott végre, a lehetőségekhez képest jól tompította a mély gazdasági válság társadalmi következményeit. Ennek ellenére avítt retorikájával olyan mély ellenérzést váltott ki a lakosság többségében, hogy a választásokon megsemmisítő vereséget szenvedett. Horn Gyuláék még a választások előtt másfél-két hónappal is magabiztosan vezettek, és bizakodva néztek újraválasztásuk elé. Az utolsó két hónapban azonban politikai ámokfutásba kezdtek: a koalíciós partner kiszorítási igénye, a bős-nagymarosi kapkodás, a Fenyő-gyilkosság utáni "nincsen itt közbiztonság" című kormányfői gyöngyszem a vizsgált kétmillió nagy részét otthon tartotta, ami lehetőséget biztosított az ellenzéknek arra, hogy a második fordulóban fordítson. 2002 első három hónapjában minden közvélemény-kutató többé-kevésbé biztos Fidesz-győzelmet jósolt. A választások előtti agresszív kampány azonban éppen e kétmillió jelentős részével hitette el - s néhány politikusi ballépés erre alkalmat is adott -, hogy félni kell attól, ha a "fiúk túlságosan bebetonozódnak a hatalomba".

Összefoglalva azt látjuk, hogy a vizsgált kétmillió ember választói magatartását elsősorban hangulatok és érzelmek befolyásolják. Nincsen okunk azt feltételezni, hogy ez 2006-ban másképp lesz. Ebben a tekintetben tehát a választások eredményét alapvetően az fogja befolyásolni, hogy a nem stabil pártpreferenciájú emberek politikai hangulata, illetve az őket - és nem a stabil preferenciájú szekértáborokat - befolyásolni képes véleményformáló csoportok akarata hogyan alakul.

Mindez persze csak a választások első fordulójára igaz. Mind a közvélemény-kutatási adatok, mind a kétmillió bizonytalan esetleges magatartásának előrejelzése ugyanis csak a pártok közötti listás szavazatok megoszlásáról szólhat. A magyar választási rendszer sajátosságából adódóan azonban nem biztos, hogy az első forduló nyertese nyeri majd ténylegesen is a választásokat.

A Rubik-kocka

A '90-es választások előtt a nemzetközi megfigyelőcsoportot vezető amerikai alelnök állítólag azt mondta, hogy a magyar választási rendszert megismerve már érti, hogy miért egy magyar találta ki a Rubik-kockát. Az első szabad választásokra ugyanis a szakértői csoport egy kiváló és funkcionálisan működő, de igen bonyolult választási rendszert hozott létre. (Hölgyeim és uraim, ezért is tessenek óvatosan bánni a változtatási törekvésekkel, s ha már mindenáron változtatni akarnak, akkor vigyázó szemeiket a jól működő választási törvényről inkább a működésképtelen önkormányzati törvényre vessék.)

Témánk szempontjából ennek két vonatkozásban van jelentősége. Egyrészt az egyéni képviselők döntő többségét az eddigiekben csak a második fordulóban sikerült megválasztani. Feltehetőleg a pártstruktúra kétpólusú jellegének erősödése most növelni fogja a már az első fordulóban megválasztott egyéni képviselők arányát, de valószínű, hogy a mandátumok több mint fele csak a második fordulóban fog eldőlni. Nagyon kevés valós kutatási eredmény van azonban azzal kapcsolatban, hogy az itt vizsgált kétmillió bizonytalan választó második fordulós részvételét és magatartását milyen tényezők befolyásolják.

Másrészt az úgynevezett kompenzációs listán keresztül a magyar választási rendszer erősen preferálja a koalícióképes politikai szövetségeket. 1998-ban a koalíciós partner kiszorítási igénye, illetve a másik oldalon egy sokpárti koalíció kialakulása alapvetően befolyásolta a választás eredményét. 2002-ben a kormányalakítási lehetőséget az döntötte el, hogy az egyik oldalon kettő, a másik oldalon csak egy párt részesült a kompenzációs listán szétosztható mandátumokból. A jövő évi választások eredménye szempontjából is meghatározó, hogy a kis pártok közül melyik lesz képes átlépni az ötszázalékos küszöböt. Ezen a téren pedig a kis elemszámokból adódóan megint csak meglehetősen nagy a közvélemény-kutatások bizonytalansága.

Egy közvélemény-kutatásokkal is foglalkozó társadalomtudományi intézet egyik vezetőjeként persze egyáltalán nem lebeszélni szeretném megrendelőinket a politikai és választási közvélemény-kutatásokról. Ellenkezőleg: azt szeretném, ha a politikusok, a média, a közvélemény jobban használná e kutatásokat. Arra, amire valók. És nem a delphoi jósda korszerű utódjaiként.

A szerző a Tárki elnöke