Milyenek a feministák? Miért nem szeretjük őket? Hogyan is volt a híres melltartóégetés Amerikában? Lehet-e a feministának gyereke? Mit keres a feminizmus Európában? Van-e létjogosultsága a mai Magyarországon? - e kérdések körül forognak a kötet tanulmányai. A bemutatón tartott előadásában Sándor Klára elmondta: Magyarországon a társadalom észre sem veszi, hogy a feminizmus szó szinte mindig negatív összefüggésben szerepel. Ezért időnként a nők maguk is szégyellik a szót, és inkább "autonómnak" minősítik magukat. Sándor szerint ma már vannak olyan törvények, amelyek az esélyegyenlőségről szólnak, de sokszor nem tartják be őket. A szakember rosszallta, hogy még egyes vezető politikusnők is gyakran tetszelegnek a "kedves háziasszony" vagy az "elsőrangú szakácsnő" szerepében, mert úgy érzik, hogy ezt várja tőlük a közvélemény. A nőknek nem "segíteni" kell, hanem hagyni őket dolgozni - hangoztatta Sándor.

Pető Andrea, történész-szociológus, a Magyar Szociológiai Társaság feminizmus szekciójának elnöke arról beszélt, hogy a hazai feministáknak "lélegzetvételnyi szünetet" kell tartaniuk, és nem a száz évvel ezelőtt alakult mozgalom kezdeti aranykorán nosztalgiázni. Az lenne a jó, ha egyre több nő jelenne meg a közéletben, de ne azért, mert úgymond ők az "érzékenyebbek", akik képesek a konfliktusokat és az agresszivitást megfékezni, ahogyan azt a közhelyes vélekedés sugallja.

- Hamis az a kép, hogy a feministák át akarják venni a hatalmat, és ugyanolyanok akarnak lenni, mint a férfiak - mondta Csapó Ida (a kötet felelős szerkesztője, a társszerkesztő Török Monika). Csapó szerint a feministák nem szőrös lábú, elhanyagolt külsejű, családot messziről kerülő nők, akik véres szájjal ócsárolják a fennálló rendet.

A szerkesztők szerint a most megjelent Feminista Almanach eddig egyedülállóan mutatja be, hogy melyek a feminista mozgalom célkitűzései: a nők emberi jogainak biztosítása (biztonsághoz való jog, egyenlő bérek, egyenlő munkaerő-piaci esélyek) és nem a férfiviselkedés imitálása.