Végjáték San Luisban

A tizennégy fordulós argentínai világbajnoki döntőből mindössze két kör maradt hátra. A világ nyolc vezető nagymesterének csatájában jelenleg a következő a helyzet: 1. Topalov (bolgár) 9 pont; 2-3. Anand (indiai) és Szvidler (orosz) 7,5-7,5; 4. Morozevics (orosz) 6; 5-6. Lékó Péter és Kaszimdzsanov (üzbég) 5; 7. Adams (angol) 4,5; 8. Polgár Judit 3,5.

A magyar versenyzők mélyen a várakozás alatt szerepelnek. Polgár több mint két ponttal marad el a tőle remélt teljesítménytől. Lékónak is csupán elméleti esélye maradt arra, hogy a legjobb négy közé kerüljön, ami ahhoz lenne szükséges, hogy a következő világbajnoki ciklusban rögtön világbajnokjelölt lehessen. Ugyanakkor leendő világbajnokhoz méltóan szerepel Veszelin Topalov. A verseny első felében többször is óriási kockázatot vállalt, küzdött, és ennek a stílusnak köszönhetően az első hét játszmájából 6,5 pontot szerzett. A második félidőben harcmodort váltott, biztosra ment, és sorozatban öt döntetlent gyártott. Már csak két "lépés", azaz két további remi hiányzik ahhoz, hogy az egész mezőnyt "megmattolva" szerezze meg a bolgár sakkozás első férfi sakkvilágbajnoki címét.

A torna utolsó előtti fordulóját csütörtökön - pénteki kiadásunk lapzártája után - játszották, míg az utolsó partikat ma éjjel rendezik.

A következő játszmát még az első fordulóban váltották. A parti bizonyíték a világbajnoki cím várományosának kötélidegeire. Lehet, hogy már az elején eldőlt Topalov és Lékó sorsa is?

Lékó-Topalov

Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. f3 Szvidler az 5. fordulóban 6. Fe3-mal kezdte Topalov ellen, de pórul járt: 6. - Hg4 7. Fg5 h6 8. Fh4 g5 9. Fg3 Fg7 10. h3 He5 11. Hf5 Fxf5 12. exf5 Hbc6 13. Hd5 e6 14. He3 Va5+ 15. c3 Hf3+!! Fantasztikus lépés! 16. Vxf3 Fxc3+ 17. Kd1 Va4+ 18. Hc2 Fxb2 19. fxe6 fxe6 20. Vb3 Vxb3 21. axb3 Fxa1 22. Hxa1 Ke7, és sötét az izgalmas harcban felülkerekedett.

6. - e6 7. Fe3 b5 8. Vd2 Lékó 6 évvel ezelőtt Linaresben 8. g4-et húzott Topalovnak, és 8. - h6 9. Vd2 Hbd7 10. 0-0-0 Fb7 11. h4 b4 12. Hb1 d5!? 13. Fh3!? g5 14. hxg5 hxg5 15. exd5 Hxd5 16. Fxg5 Va5 óriási bonyodalmakhoz, majd remihez vezetett.

8. - b4 9. Ha4! Jobb, mint 9. Hce2, amire 9. - e5 10. Hb3 Hc6 11. c4 Fe7 12. Hg3 g6 13. Fd3 Hd7 14. Bd1 0-0 15. Vf2 a5 16. 0-0 a4 17. Hc1 Hc5 után sötét gyönyörűen áll (Kramnyik-Topalov, Szófia, 2005).

9. - Hbd7 10. 0-0-0 d5 10. -Va5-re egy szép vezérfogás: 11. b3 Fb7 12. a3 d5 13. e5! Hxe5? 14. Hxe6 fxe6? 15. Fb6!

11. exd5 Hxd5 12. Fc4 H7f6 13. Fg5 Vc7 Világos fejlődési előnye egyre nyomasztóbb. Egy kreatív mattváltozat 13. - Fb7-re: 14. Bhe1 Vc7 15. Hxe6! fxe6 16. Bxe6+ Fe7 17. Fxf6 Hxf6 18. Bde1 Hg8 19. Hb6 Bd8 20. Vg5 Kf8 21. Vf5+ Ff6 22. Vc5+! Vxc5 23. Be8+!! Bxe8 24. Hd7 sakk és matt!

14. Fxd5 Hxd5 15. Bhe1 Fb7 16. Ve2 Vd6 17. Kb1? Péter túl óvatos. Nagyon erős volt 17. f4!, és most önveszélyes lenne 17. - Hxf4?, mert 18. Vg4 Hd5 19. Hxe6! szétveri a sötét állást.

17. - h6 18. Fh4 Hf4 19. Vf2 Vc7

20. Hf5? Kihagyás, mely az egész játszmára, sőt talán Lékó és Topalov egész versenyére is meghatározó befolyást gyakorolt. 20. Hb6! nyert volna: 20. - Vxb6 21. Hxe6 Vxf2 (21. - Vxe6 22. Va7!! Bxa7 23. Bd8 matt) 22. Hc7 mattot ad, míg 20. - Bb8 21. Hf5 g5 22. Hd7! támadja a b8 bástyát, és mattal fenyeget f6-on.

20. - g5! Topalov megragadja az esélyét, első teendőként kizárja a h4-futót.

21. Fg3 Bc8! Itt ragyogóan áll a bástya, és most már 22. Hb6-ra 22. - Fc5! jöhet.

22. Vd4? Erős lépésnek látszik, de végül is csak a világos vezér kerül támadható helyre. 22. Bd2 volt a helyes folytatás.

22. - Bg8! 23. c3? Lékó ideje fogytán, teljesen elveszti a játszma fölötti kontrollt. Visszakozni kellett volna a vezérrel f2-re.

23. - Bd8! A bolgár nagymester tudatosan cserékre játszik. Így eltűnik világos fejlődési előnye, sötét futópárja viszont megmarad! A következő 10 lépéses szakaszban sötét lépésről lépésre szorítja vissza világost.

24. Vxd8+ Vxd8 25. Bxd8+ Kxd8 26. He3 Fc6! 27. Hb6 bxc3 28. bxc3 Fg7 29. Fxf4? gxf4 30. Hd1 Fb5 31. a4 Fd3+ 32. Kc1 Kc7 33. a5 Fh8! Ritka, hogy pont egy ilyen rövid visszavonuló lépés fokozza döntővé sötét előnyét. Lóg a g2-gyalog!

34. Kd2 Fb5 35. Bg1 Fc6 36. Ke2 Fe5 37. c4 Fd4 38. Hf2 Fc3 39. He4 39. Bc1-re 39. - Fd4! 40. Hd5+ exd5 41. cxd5 Bxg2 nyer.

39. - Fxa5 40. c5 f5 Lékó feladta, 0:1. Nincs esély, például 41. Hf6 Fb5+ 42. Kf2 Fd2! 43. Hxg8 Fe3+ 44. Ke1 Fxg1, és nemcsak a c5-gyalog, hanem a b6 huszár is elvész.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.