Az irodalmi Nobel-díj szinte mindig meglepetés. Hol azért, mert szinte vagy egészen ismeretlen szerző kapja. (Akiről persze rövidesen kiderül, hogy akár ismert is lehetne, hiszen egy-két könyve meg is jelent magyarul az Európánál vagy a Magvetőnél, novelláiból, verseiből közölt a Nagyvilág. Szóval a világirodalom magyar szemlézőiről és közvetítőiről ilyenkor bebizonyosodik, hogy lelkiismeretesen dolgoznak. Hogy köztudatunkba nem épül be minden, amivel megkínálnak, arról nem ők tehetnek.)
Harold Pinteré a másik eset. Amikor azon lepődünk meg, hogy jé, csak most! Hiszen ismertsége alapján rég elnyerhette volna a kitüntetést. Legalábbis azzal az erővel, mint... S itt mindenkinek a maga hosszú listája következhet. A most hetvenhatodik évébe lépett angol drámaíró, filmíró, rendező és színész biztos helyet foglal el a magyar értelmiség általános műveltségében is. Darabjait rendszeresen játsszák a magyar színházak. Lehet nem szeretni, de lehetetlen nem tudni róla. Azt a pletykát, hogy talán magyar származású, talán portugál, lexikoncikkek is megemlítik.
A dühösnek mondott fiatalokkal, Osbornnal, Weskerrel együtt tűnt föl a múlt század közepén, de igazán dühösnek, e szó társadalmi lázadás értelmében aligha mondható. Lehet, hogy utálja az angol világot, állítólag ezért is ünnepelte hetvenötödik születésnapját Írországban, darabjai azonban inkább sejtelemesen abszurdak, a képtelenné vált, ellehetetlenült emberi kapcsolatok professzionális, dramaturgiailag finoman, mondhatni trükkösen kicsiszolt ábrázolásai. Nagy sikerrel játszott munkáiban: A gondnokban, a Hazatérésben, a Születésnapban, A szeretőben, Az ételliftben pontosan annyi mélység, igazság, életismeret van, amennyit a játszók bele tudnak vinni. Ez nem kevés. Pinter rejtélyes szövegei lehetőséget adnak a színház művészeinek, hogy akár a legösszetettebb emberi viszonyokat, érzéseket, kapcsolatokat tárják a nézők elé. Alkalmat adnak arra, hogy kifejezzék magukat, hogy a saját lelkükből, élettapasztalatukból építkezzenek.
Pintert eddig is játszották, bizonyára ezután is fogják. És nem a kései elismerés miatt.
"Érdekes történet"
A brit közvéleményt meglepetésként érte Harold Pinter Nobel-díja. Elismerése azért is váratlan volt, mert így öt éven belül másodszor jutott brit író a magas irodalmi díjhoz (2001-ben V. S. Naipaul érdemelte ki). Az elmúlt tíz évben ráadásul kilencszer esett a választás európai szerzőre. Harold Pinter soha nem rejtette véka alá baloldali és pacifista nézeteit, korábban visszautasította a John Major kormánya által felajánlott lovagi címet. Nobel-díjának hírére újságíróknak kijelentette: "Ötven éve írok drámákat és politikailag meglehetősen elkötelezett vagyok. Nem tudom, mennyire játszott ez szerepet a díjban. A művészet és a politika egyaránt rendkívül fontos számomra. Ez a két dolog időnként találkozik, időnként nem. Mindenesetre nagyon érdekes, ami most történik". Pinter 2002-ben diagnosztizált és fájdalmas kemoterápiás kezeléssel gyógyított nyelőcsőrákja ellenére sem adta fel közéleti aktivitását, többek között az iraki háború elleni megnyilvánulásait. Pinter az év elején bejelentette, hogy felhagy a drámaírással és más műfajoknak, többek között a költészetnek szenteli energiáját. A napokban jelent meg Various Voices (Különféle hangok) című esszé- és anekdotagyűjteménye, mely a kezdetektől máig kíséri nyomon írói pályafutását. (R. H. V.)
A Hazatérés címû Pinter-darab a Bárka Színházban
