Közös célok Párizzsal

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Jacques Chirac francia köztársasági elnöknél tett csütörtöki látogatása során támogatást kért és kapott ahhoz a gazdaságpolitikához, amely elsősorban a fejlesztésre, az autópályák építésére és az infrastrukturális beruházásokra fekteti a hangsúlyt.

"Építsetek autópályát, magyar barátaim, Európának az az érdeke, hogy Magyarország fejlődjön!" - mondta négyszemközti megbeszélésük során a francia köztársasági elnök, aki felhatalmazta a magyar miniszterelnököt, hogy erről tájékoztassa a sajtót is. A cél világos: támogatást nyerni a kormány gazdaság- és belpolitikájához, vagyis ahhoz, hogy a magas hiány miatt Brüsszel ne rójon ki Magyarországra semmilyen büntetést. Persze a párizsi tárgyalásokon közös európai célok is szóba kerültek, nem beszélve a kétoldalú kapcsolatok kérdéséről. Ez utóbbi témakör tárgyalásánál kiderült, hogy a mezőgazdaság uniós támogatásának ügyében igen közel áll Párizs és Budapest álláspontja.

Mint Gyurcsány Ferenc elmondta: a párizsi látogatás alapvetően gazdasági természetű volt. Hogy a két ország ez irányú kapcsolatai még dinamikusabbak lehessenek, különbizottság alakul. Az üzleti kapcsolatok dinamizálását szolgálta Gyurcsány Ferencnek a Francia Gyáriparosok Szövetségében (MEDEF) tartott előadása is. A közel ötven legjelentősebb francia nagyvállalat vezetőivel folytatott tanácskozást Francois Périgot, a MEDEF nemzetközi részlegének elnöke nyitotta meg, aki nyugtázta, hogy Franciaország az ötödik legjelentősebb külföldi befektető Magyarországon. Pillanatnyilag 355 francia vállalat van jelen nálunk, amelyek sikeresen tevékenykednek a szolgáltató- és az energiaszektorban, az élelmiszeriparban, a gyógyszeriparban és az infrastruktúra-fejlesztésben.

Gyurcsány Ferenc egy 2013-ig szóló nemzeti fejlesztési tervet vázolt fel a francia vállalkozóknak, és rámutatott: a befektetéseket segítendő a mainál kedvezőbb adórendszer bevezetését tervezik, amely mintegy két és fél milliárd euróval többet hagyna a vállalkozásokban. A magyar kormány átalakítja a személyi jövedelemadó rendszerét, hogy az kiszámíthatóbb legyen, egyszerűsíti a társasági törvényt, a cégjogot, a számviteli jogot, hogy ezzel nagyobb mozgásteret biztosítson a külföldi befektetőknek.

"A gazdaság területéről jöttem" - hangsúlyozta Gyurcsány, jelezve, hogy pontosan tudja, mennyire szükséges az országnak, hogy a befektetők és a gazdaság szereplői sikeresek legyenek. Ebben a véleményében támogatta Kóka János gazdasági miniszter és Baráth Etele EU-ügyekben illetékes miniszter is, akik elmondták: Magyarországra az uniós alapokból több milliárd euró érkezik a következő években, és ezek nagyobbik fele az infrastruktúra fejlesztését szolgálja. Ebből a hazánkba érkező francia vállalkozók is profitálhatnak.

Csütörtök délután a magyar kormányfő Dominique de Villepin francia miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén versenyképességi megállapodásról egyeztetett, amelynek lényege, hogy az egyetemi kutatásfejlesztést és a gazdasági terveket összekapcsolják. A kormányfői tárgyalások végeztével a párizsi Pere Lachaise temetőben Gyurcsány Ferenc megkoszorúzta Nagy Imre mártír miniszterelnök és kivégzett társai jelképes sírját.

Pere Lachaise

A kétszáz éves Pere Lachaise a világ egyik legismertebb és legtöbbet látogatott sírkertje, ahol a francia történelem, a politikai és művészeti élet nagyjai nyugszanak Moliere-től La Fontaine-ig, Sarah Bernhardtól Yves Montandig, Daladiertől Apollinaire-ig. Leghíresebb emlékhelyei közé tartozik egyebek között a Kommünárok fala, ahol 1871-ben a párizsi kommün több száz hívét végezték ki. Emlékművek állnak a német koncentrációs táborok áldozatainak tiszteletére is.

A legtöbb látogatót mégsem ezek vonzzák, hanem Jim Morrisonnak az egyik mellékparcellában található sírja. A Doors együttes Párizsban elhunyt énekesének szerény sírhelyéhez minden nap beatrajongók százai zarándokolnak; őrzése, rendben tartása a temetői hatóságok állandó gondja. A sírkert kezelői érezhető megkönnyebbüléssel fogadták azt az elképzelést, hogy Morrison hamvait átszállítják szülőhazájába, ez a terv azonban láthatóan megfeneklett a legutóbbi években.

A temetőnek viszonylag kevés magyar vonatkozása van; ezek közül a legismertebb Nagy Imre és mártírtársai emlékműve. Ezt 1988. június 16-án, a kivégzések 30. évfordulóján avatták fel; az esemény akkor nemzetközi jelentőségű politikai és kegyeleti gesztusnak számított. Az emlékhely kialakításának terve Méray Tibor nevéhez kötődik. A Nagy Imre köréhez tartozó, Párizsban élő író és az általa vezetett Emberi Jogok Franciaországi Magyar Ligája nemzetközi adományokból hozta létre az emlékművet - a terv megvalósítása felett egyebek között 26 Nobel-díjas vállalt védnökséget. A mai francia államfő: Jacques Chirac még párizsi polgármestereként juttatott sírhelyet az emlékhely kialakításához a Pere Lachaise-ben. Az avatáson több országból vettek részt emberjogi aktivisták - köztük Romániából és Lengyelországból is. A megemlékezést Ronald Reagan amerikai elnök is üdvözölte. Egyidejűleg Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél ugyancsak megemlékezést tartottak Nagy Imre emlékére; ezt a rendőrség szétverte.

Chirac és Gyurcsány az  Élysée-palota kertjében
Chirac és Gyurcsány az Élysée-palota kertjében
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.