"Nincs egészségtelen élelmiszer"
A címben szereplő, meghökkentő és képtelen állítással igyekeznek igazolni az iskolai büfék kínálatát szabályozó, még meg sem született rendelkezések színfalak mögötti kiherélését az illetékesek. Az álláspont az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségétől, illetve a dietetikusok szervezetétől származik, és kibontva így hangzik: a magyar élelmiszerkönyvben szereplő szabályok szerint készült élelmiszerek egyike sem egészségtelenebb a másiknál, valójában tehát nem az élelmiszerrel, hanem az életmóddal van baj. Ebből természetesen cselekvési program is következik: nem tiltani és korlátozni kell, hanem nevelni.
Az állítással nem csak az a baj - bár kétségtelenül ez a legsúlyosabb -, hogy tudományos szempontból nem igazolható (magyarul hazugság). Akadnak szintén megfontolandó, de a latban talán kevesebbet nyomó kifogások is, ezekre a későbbiekben kitérünk. Először azonban a "nincs egészségtelen élelmiszer"-kitételt érdemes tisztába tenni. Egy nemrégiben a New Scientist című folyóiratban közzétett kutatás szerint a hiányos fogazatúnak és büdös szájúnak elképzelt középkori parasztok valójában alig ismerték a ma népbetegségnek számító fogszuvasodást. Az V. és a IX. század között eltemetett egyszerű emberek földi maradványit vizsgálva, német kutatók megdöbbenve tapasztalták, hogy sok ugyan a hiányzó (többnyire kivert) fog az állkapcsokban, de ami megvan, az szinte kivétel nélkül ép. A tudósok magyarázatot is kreáltak a meglepő felfedezéshez: a középkori lakosság sok zöldséget és gyümölcsöt, viszont annál kevesebb édességet fogyasztott. Fehér (nem teljes értékű) lisztet egyáltalán nem használt, és az ételei sok rágást igényeltek, ami szintén jót tesz a fogaknak.
A mai gyerekek fogazata a kiváló fogkefék, a fluoridos és antibakteriális fogkrémek, illetve az elvileg rendszeres fogorvosi ápolás és kontroll ellenére sokkal rosszabb. Az iskolába lépő, hat-hétéves korcsoport mindössze 25-30 százaléka él ép fogazattal, a 12 éveseknek átlagosan három-négy maradó foguk beteg, és 75 százalékuknak az ínye sem egészséges - mindez kizárólag a "nem egészségtelen" étkezés számlájára írható.
Itt van azután a korábbi évszázadokban csak az eltunyult gazdagok körében ismert, és emiatt marginális problémának számító elhízás, ami jelenleg szintén népbetegség, és járványszerűen terjed. A magyar iskolások negyede-harmada az optimálisnál kövérebb, csaknem tíz százalékuk orvosi értelemben jelentős túlsúllyal él, a teljes gyerekpopuláció több mint négy százaléka kórosan elhízott, ráadásul mindhárom érték évről évre nő. Erre lehet ugyan mondani, hogy a mozgásszegény életmód a hibás - csakhogy a gyerekek minden felmérés szerint sokkal többet mozognak, mint a felnőttek, a többségük valamilyen kötelező testnevelésben is részt vesz, vagyis a tunyaság önmagában nem indokolná a tömeges elhízást.
Ami viszont tudományosan igazolható tény: az iskolai büfékben kapható ételek és italok döntő többsége a fejlődő szervezet számára ártalmas, vagy legjobb esetben az egészség szempontjából közömbös összetevőkből áll. Ebben a korban kiemelkedően fontos volna a megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel, amit hasznos módon (vagyis az életfontosságú összetevők egymáshoz képest megfelelő arányainak betartásával, a szervezet számára felszívható és felhasználható formában) leginkább a zöldségek és gyümölcsök tartalmaznak. Vizsgálatok százai bizonyítják ugyanakkor, hogy a mesterségesen (túl)adagolt szintetikus vitaminok, illetve az ötletszerűen az élelmiszerekbe kevert ásványok felszívódása legalábbis kétséges.
Az iskolai büfékben kapható legelterjedtebb gyümölcs a banán, amely természetesen nem ártalmas, de a kategórián belül nem is különösebben egészséges (szerencsére az "ezüstérmes" alma kiköszörüli a csorbát). A legnépszerűbb iskolai eledelnek számító chipsek és kekszek viszont nem a közömbös, hanem az ártalmas kategóriába tartoznak - előbbiek a túlzott só- és olajtartalom, utóbbiak a fogszuvasodást elősegítő összetevők, valamint a mesterséges színezékek és aromák miatt is (ezek az adalékanyagok a gyerekkorban fogyasztva valószínűbbé teszik a későbbi életkorban jelentkező allergiák kialakulását).
Semmi jót nem lehet elmondani a kapható italok döntő többségét adó cukros üdítőkről: ha valaki több pohárral megiszik, akár a napi szénhidrátszükségletének megfelelő cukrot öntheti magába (tehát minden további eledel már csak hizlalja), miközben a foga is veszélybe kerül, sőt - ha a kóla mellett dönt - könnyen koffeinfüggővé is válhat. Ez - mint minden függőség - a gyerekkorban alapozható meg a legkönnyebben. A kólák egyébként a sokféle mesterséges összetevő mellett foszforsavat is tartalmaznak, ami remekül lebontja a fogakat, és a csontoknak sem tesz jót - más élelmiszerbe emiatt nem is teszik bele.
Külön érdemes szólni az iskolai italautomatákról, amelyek többsége kávét is ad, automatáról lévén szó "természetesen" korhatár nélkül. Mivel az iskolai italgépek árai is alacsonyak, itt joggal vetődhet fel a "beetetés" gyanúja (semmilyen intézményes akadálya nincs, hogy a gyerekek kalandvágyból vagy a felnőtteket utánozva kipróbálják az olcsó kávét, amihez többnyire korlátlan mennyiségű cukor is jár). A dolog méregfoga kihúzható lenne, ha az automatát nem a folyosón, hanem mondjuk a tanáriban helyeznék el, ezt azonban az üzemeltetők azzal védik ki, hogy a gyerekeknek is "ajánlott" italokat (forró csokoládét, esetleg valamilyen gyümölcslét) is töltenek bele.
Aki tiltás, illetve korlátozás helyett nevelést ajánl, az talán nem ismeri a magyar oktatási rendszert (de sokkal valószínűbb, hogy nagyon is ismeri). Az egészséges életmódra nevelés időnként felbukkan egy-egy tantárgy anyagában - főként az alsó tagozaton -, de a "hatékonyságára" jellemző, hogy még a több évtizede programszerűen propagált fogmosást sem sikerült vele a gyerekek körében általános szokássá tenni (az is jellemző persze, hogy büfé szinte minden iskolában van, olyan iskola viszont valószínűleg egy sincs az országban, ahol elegendő mosdó lenne, hogy a szünetben a sorbaállás és az evés után megmaradó pár percben az összes gyerek fogat tudjon mosni). Arról nem is beszélve, hogy egy tanév alatt legfeljebb annyi idő jut a témára, amennyi időt naponta tévézéssel tölt egy átlagos gyerek - a neki szóló programokban tízpercenként "nem egészségtelen" ételek-italok - egyébként jogellenesen felhangosított - reklámjaival megszakítva.
