- Nem megyek át, ma tanulok.

- Ezt nem hiszem el.

- Pedig de. Holnap dolgozatot írunk, matekoznom kell.

- Fogsz is?

- Mondom, hogy muszáj.

- Fogsz is?

- Nincs más alternatíva.

- Nem fogsz.

- Hogyne fognék?

- Te is tudod, hogy nem fogsz. Most múlt három. Mikor kezdenéd?

- Négykor. Addig ledőlök egy kicsit.

- Este felébredsz, eszel, dumálsz a családoddal, aztán megnéztek egy filmet... És majd reggel a buszon átnézed az anyagot.

- Sokszor ez van. De a matek most ennél keményebb.

- Persze... Akkor se matekozol ma.

- Honnan veszed?

- Ismerem az érzést. Ugyanezt csinálom.

- A legtöbbször én is, de ott a közgáz, az angol és a matek, amit most komolyan veszek...

- Idáig én is eljutok: összeszámolom. Na jó, leteszem.

- Ne! Addig legalább nem kell elkezdenem.

- Erről beszélek! Nem is fogod.

- Te tudtad, hogy a magyartanárunk mindenkinek kötelezővé tenne egy év munkát a gimnázium után, az egyetem előtt, "Hadd szokja!" alapon?

- Az évfolyamból többen akarnak halasztani egy évet.

- Jobb híján.

- Hát időközben kitalálhatják, mi érdekli őket annyira, hogy 12 év tanulás után újabb három évig tanuljanak.

- Tegnap beszélgettem egy lánnyal, aki hét éve végzett a sulinkban. Szerinte is skippelni kellene egy évet, és gondolkodni a jövőn, nem egyik követelményrendszerből a másikba esni, átmenet nélkül. Azt mondja, úgy egyáltalán nem tudod felülről nézni önmagadat.

- A nővérem éppen az ellenkezőjéről papol. Szerinte egy év múlva hihetetlenül idegesítenének a nálad fiatalabb nyikhajok, és semmi sem indokolja a halasztást, mert az egyetemi évek éppen arra valók, hogy könyvtárba járjon, olvasson, beszélgessen az ember, akár csak úgy.

- Nézd meg a bátyámat! Egyetemista. Ha nincs jó passzban, úgy tanul, hogy kitépi a tankönyvéből a már bevágott oldalakat, mert teljesen értelmetlennek látja, amit csinál. Az összes asszír király nevét és uralkodási idejét tudnia kell. Na, ehhez aztán semmi kedvem.

- Pedig te törit tanulsz emelt szinten... Mi jöhet még szóba?

- Mondjuk a Zeneakadémia.

- Állandóan sír a szád a konzervatórium miatt is!

- Oké, az első emeleti WC-t kulcsra zárják, hogy csak a tanárok használhassák. Meg olyanok a titkárságon, hogy az élettől is elmegy a kedved... De az akadémia csak jobb lehet!

- Figyelj! Angliában most nem kellene tandíjat fizetnünk az állami egyetemeken. Gondolj bele! Talán megcsíphetnénk valami ösztöndíjat, és Londonban élhetnénk. Nem lerobbanó négyes-hatos, hanem kétszintes piros buszok, érted?!

- Nem lerobban, hanem fel, kösz szépen...

- Jó, de London inkább a világ közepe, mint Budapest.

- Na, menjél matekozni!

- Mert "most már aztán igazán öszszeszedhetném magam"?

- Nekem is ezzel jön mindenki. Ez az idei alibi: "érettségi".

- Mindenki erről beszél, az tuti.

- Na, ez az! Dumálnak.

- Hát ha annyit tanulnának, amennyit beszélnek a tanulásról, kitűnőre érettségiznének.

- Ahogy te is ötösre írnád meg a matekot, ha nem tolnád magad előtt a felkészülést.

- Az idén még tényleg nem nagyon tanultam itthon, de az előző matekdogára azért készültem.

- Mennyit?

- Két órát legalább.

- És ebből mennyit beszéltél telefonon a Sárival?

- Neki jobban megy, igen... Mondjuk öt percet. Az egyik feladat miatt tényleg fölhívtam. De most mit jössz ezzel? Te is tologatod magad előtt az iskolai feladatokat! Biciklizni mész, hegedülsz, olvasol...

- Te meg e-mailezel, művészfilmet nézel, most meg beszélgetsz velem...

- És azt mondjuk, mindjárt elkezdjük, csak még egyetlen apróság.

- És soha nem kezdjük el. Vagy a legutolsó pillanatban, amikor hirtelen motiváltak leszünk, és összekapjuk magunkat.

- De mi lesz így az érettségin?

- Most tegyük le!