Financial Times: Brüsszelnek "kínos", hogy az MNB-től értesült a sztrádatrükkről

A magyar közfinanszírozási szféra állapota "kínos módon" csak azután vált ismertté Brüsszel számára, hogy az MNB beárulta a kormányt, áll a szerdai Financial Times cikkében, amely ettől függetlenül dicséri a magyar jegybank eljárását.

A londoni üzleti napilap szerint a magyar kormány "kreatív könyveléssel próbálta lemasszírozni" az államháztartási hiányt, és amikor ez kiderült, az kínosan érintette az EU-bizottságot, amely még júliusban is elérhetőnek nevezte a 2005-re kitűzött, 3,6 százalékos hiánycélt. A Financial Times szerint ez az eset is megmutatja, milyen nehézségekkel kerül szembe a brüsszeli bizottság a költségvetési fegyelem betartatásában, amikor a tagországok kormányai aprólékosan kidolgozott pénzügyi manőverekkel próbálják álcázni költségvetési hiányaikat és adósságukat.

Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa a múlt héten éppen a Financial Timesnak nyilatkozva mondta: egyes tagországok befektetési bankoktól kérnek pénzért tanácsot arra, hogy miképp vegyenek ki kiadási tételeket a költségvetésből például a magán- és az állami szektor által közösen végrehajtott beruházások (PPP) örve alatt. A lap szerdai számában név nélkül idézett egy bizottsági illetékest, aki a magyar költségvetés alakulásáról azt mondta: a magyarok alig három hónapja még azt mondták, hogy bármilyen szükséges lépést megtesznek a deficitnek az elfogadott határon belül tartására, "ehelyett mennek és megnövelik a hiányt".

A Financial Times ugyanaznap szerkesztőségi kommentárban dicsérte az MNB-t, amiért az "lerántotta a leplet saját kormánya deficitelrejtő próbálkozásáról". (A "sztrádatrükkel" kapcsolatban Szapáry György, az MNB alelnöke szeptember 23-án úgy nyilatkozott a Népszabadságnak: "Szóltak a kormánynak, de az nem hallgatott rájuk. Ezután azért fordultak az unióhoz, mert a tisztánlátásra szükség van, és az MNB hitelessége is kockán forgott, de aggódtak az esetleges költségvetési pazarlás miatt is. Szapáry szerint a kormány autópálya-finanszírozási módszere azért drágább, mert a szükséges hiteleket nem az állam veszi fel, hanem egyik vállalata." - NOL) Ez megmutatja, hogy egyes jegybankok betölthetik megfelelő szerepüket Európa gazdasági irányításában, bár rossz hír, hogy az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) figyelmét a (magyar) jegybanknak kellett ráirányítania "e pénzügyi trükközésre", annak ellenére, hogy a hivatal hatáskörét és forrásait kibővítették a görög költségvetési botrány óta, áll a brit lap szerkesztőségi cikkében. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.