a török csapda
A tárgyalások megkezdődnek, az EU állja szavát. Azt, amit húsz egynéhány évvel korábban ígért, és amit tavaly decemberben megismételt. Hogy tudniillik beveszik Törökországot az EU-ba. Illetve, elkezdik a tárgyalásokat. (Jó hosszú lesz, ahogy elnézem a hatvan valahány témát...) Sok minden szól ellene: nem Európa (földrajzilag), emberi jogok író sitten van), nők helyzete siralmas, Ciprus - a kormány elutasító a normalizálás minden lehetőségével szemben, a sziget fele görög, megy a szívatás, - az EU lenyeli ezt is. És ott van még a történelem, az 1915-ös örmény mészárlás, aminek emlegetése is bűnnek számit - bár valami konferencia-féle indult, (kudarc), - de sem a hivatalosság, sem a közvélemény nem hajlandó szembenézni a másfél millió áldozattal.
Mellette - állítólag - az szól, hogy e lépéssel meg lehet nyerni a mérsékelt arab országokat (csoportokat). Az EU ezzel demonstrálná, hogy nem ellensége az iszlámnak. Szkeptikus vagyok: Törökország szekuláris állam (erős iszlám, sőt radikális áramlatokkal) - bevonása hídnak készül ugyan, de nem lesz az.
És az EU? Szétzilálódik a kialakuló struktúra: egy 70 milliós szegény ország érkezik, - a felzárkóztatási pénzek drasztikusan csökkenek. Az ország számbeli fölénye megváltoztatja a hatalmi egyensúlyt. (Amelyik nagy ország mellé áll, az nyer…) És az EU szomszédos lesz Irakkal, Iránnal - nem épp megnyugtató. Summa: az EU csak veszthet. Nemet meg nem mondhat -mert megígérte...
Csakhogy a török csatlakozás ígérete még a hidegháború öröksége. Akkor - a NATO-nak - nagyon kellett az ország: rakétakilövő állomásoknak, felvonuló terepnek Oroszország ellen. Akkor. Ma más a helyzet, az akkori ígéret (rakétáért EU tagság) -mára csapda lett. Még jó ha csak a gatyánk fog rámenni, s nem lesz az EU egy háborús góccal (Ciprus) több.
