E vádak súlyosak, a példák, amelyekkel Friderikusz megtámogatja őket, súlytalanok. A dolog természetéből kifolyólag. Súlytalan az egész történet, súlytalan az egész intézmény. Egy műsor megszüntetése, egy másik kitalálása vagy ki nem találása, egyes személyek mellőzése, mások előtérbe forgatása ma már teljesen mindegy. Valóban csak az intézkedő jellemére vethet fényt, az intézményen nemigen ronthat vagy javíthat.

A Magyar Televízió már rég a magyar politika martaléka lett, színvonalát, rangját, hitelét régen elveszítette. Másfél évtizede, amikor az új, demokratikus rendszer egyik első nagy csatája a média körül bontakozott ki, talán még nem látszott ennyire nyilvánvalóan, de sejthető volt, hogy a politika felfalja legfontosabbnak vélt eszközét, a legerősebb, legnagyobb hatású propagandagépezetet, a televíziózást. Az első választások után Hankiss Elemért, a második után Horváth Ádámot sikerült elüldözni az állami televízió éléről, azóta komoly ember nem vállalkozott vagy nem vállalkozhatott egy önálló, erős, független, minőségi, s főképp közszolgálati televízió megteremtésére.

Friderikusz vádjai valóban becsületbe vágóak. Ha azonban a Magyar Televízió mai vezetőinek televíziós múltját vagy társadalmi súlyát nézzük, nyugodtan mondhatjuk őket súlytalanoknak. A nagy feladat persze bárkit naggyá tehet egészen rövid idő alatt, az MTV élén állók azonban nem nőttek meg a súly alatt, merthogy nem növekedett meg az általuk vezetett intézmény becsülete sem a társadalom előtt.

Igaz, erről legföljebb annyiban tehetnek, amennyiben vállalták a munka elvégzését, miközben vagy nem látták át, vagy nem törődtek azzal, hogy az végrehajthatatlan.

A Magyar Televízió ugyanis rendületlenül azon a versenypályán vergődik reménytelenül, amelyet az új rendszer kezdetei óta a politika jelölt ki, és jelöl ki újra és újra a számára. Nemcsak törvények nem biztosítják a függetlenségét, sőt, az erre hivatott szabályozás egyenesen előírja politikafüggését, de gazdasági feltételei is a kereskedelmi televíziókkal való méltatlan rivalizálásra kényszerítik. A Magyar Televízió mindenoldalúan kiszolgáltatott.

Hogy ez átgondolt, tudatos törekvés-e a különböző politikai erők részéről vagy kóros felelőtlenség, nemtörődömség, netán a politikai játszma természete eredendően ilyen, arra nem könnyű választ adni. Valószínűleg egyszerre mindegyik. A politikai küzdelem napi taktikája bizonyára mindig olyan lépést követel meg, amelyet egyetlen szempont vezérel, megszerezni a televíziós nyilvánosság propagandapotenciálját. És ma Magyarországon nincs olyan politikus, olyan jelentős politikai erő, pláne nem kuratórium, amelyik ezen fölül tudna emelkedni.

Holott, ha már a nemzeti érdeket nem is nézik, ha nincsenek tekintettel arra, hogy milyen érték veszett és vész el folyamatosan azzal, hogy állami televíziónk olyan, amilyen, legalább arra tekintettel lehetnének, hogy az egyre gyengülő, romló, hitelét, tekintélyét elvesztő televíziónak a propagandaértéke is elvész. Igaz, az ellenfél számára is.

Por és hamu.