Saron és Abbász még hetekig nem tárgyal

Több héttel elhalasztották ismét Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmud Abbász palesztin elnök találkozóját - jelentette be hétfőn Nabíl Abu Rudeina, a Palesztin Hatóság szóvivője.

A két vezető közötti találkozót - amely az első lesz a Gázai övezetből való augusztusi izraeli kivonulás óta - egyszer már elhalasztották (október 2áról) feltételesen keddig, részben az erőszakcselekmények miatt, részben arra hivatkozva, hogy nem volt rendesen előkészítve. Vasárnap késő este is történt olyan erőszakcselekmény, amely zavarhatja a találkozó megrendezését: izraeli katonák lelőttek három palesztint a Gázai övezet és Izrael határán.

Noha a két fél magas rangú megbízottai vasárnap Jeruzsálemben újabb előkészítő megbeszéléseket tartottak, a keddi találkozó nem valósulhat meg, mert mindkét vezetőnek az a véleménye, hogy attól nem várhatók konkrét eredmények. Mindkét fél hangsúlyozza azonban, hogy érdeke megtartani a találkozót.

A tárgyalásokon a legkritikusabb két kérdés újabb palesztin foglyok szabadon engedése izraeli börtönökből, illetve az, hogy Izrael hajlandó-e újabb ciszjordániai városok ellenőrzéséről lemondani a palesztinok javára.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.