Sűrűsödnek a viharfelhők a kormányzó republikánusok fölött. Az elnökválasztás óta több nagy ügyben vereséget szenvedtek. Bush elnök kénytelen volt lemondani a nyugdíjreformról. A New Oreans-i katasztrófa idején nyújtott teljesítmény sem növelte a jobboldal népszerűségét. Egyre többen fordulnak szembe az iraki háborúval.

Botrányba keveredett két republikánus csúcspolitikus. Bill Fristet, a szenátus frakcióvezetőjét bennfentes tőzsdei kereskedéssel vádolják. A képviselőházi frakcióvezetőre is rájár a rúd. Tom DeLayt a kampányfinanszírozási törvények áthágásával gyanúsítják.

„A viták elsősorban azért veszélyesek a párt számára, mert felszínre hozzák a konzervatív mozgalmon belüli régi ellentéteket” – írja az Economist. – A republikánusok győzelmét sokan annak tudták be, hogy sikerült ellentétes beállítottságú csoportokat maguk mögé felsorakoztatniuk.

Támogatóik egy része a kis állam híve, mások viszont fontosnak tartják a kormányzati szerepvállalást. Van, aki erős központi kormányzatot akar, de akadnak olyanok is, akik inkább a szövetségi államok hatáskörét szélesítenék ki. Szavazóik között vallásos konzervatívok és piaci konzervatívok is megtalálhatók. Az iraki háborút támogató neokonzervatívok és a megszállást ellenző paleokonzervatívok is rájuk szavaztak.

„Minden pártban vannak ellentétek – íjra az Economist. – És minél nagyobb egy párt, annál nagyobbak az ellentétek is. A politika éppen az ilyen ellentétekkel való megbirkózás. Bush eddig ebben remekelt.”

A botrányok és kudarcok következtében azonban egymásnak estek a különböző csoportok. „Talán távoli még a konzervatívok szakadásáról beszélni” – hangzik a kétértelmű következtetés. – De az átrendeződés már mindenképpen megkezdődött.

És mi a helyzet az ellenzékkel? Ők is keresik a helyüket. „A Moveon.org és hasonló szervezetek balra rángatják a demokratákat, miközben Clinton politikájának örökösei középre húzzák.”

„Amerikának két diszfunkcionális pártja is van” – vonja le a következtetést az Economist.