A privatizációs közbeszéd vissza-visszatérő elemei ugyanis sajnos félreértésekről tanúskodnak, az egymásnak feszülő érvek megmerevedtek, ellehetetlenítve bármiféle stratégiai együttgondolkodást. Ezért a csont további rágása helyett javaslom: próbáljuk meg a vita súlypontjait áthelyezni.

Az orbáni retorika visszásságait ismerjük, azt is tudjuk, hogy a Fidesztől az MDF-en és SZDSZ-en át az MSZP-ig mindenki igyekezett nagykanállal meríteni a közösből az elmúlt 15 zivataros év során, ahogy azt Szőke Zsuzsa cikke utolsó bekezdésében oly plasztikusan összefoglalja (A privatizáció nyomora, szeptember 23.). E cikkben arra tennék kísérletet - válaszolva is egyben Bauer Péter (A csont újrarágása, szeptember 12.), Papp László Tamás (A legrosszabb gazda privatizál, szeptember 8.) és Bauer Tamás (Privatizálni - végig, szeptember 21.) írásaira, hogy a privatizációs csodavárás alapjául szolgáló legfőbb tévhiteket eloszlassam. Az alább számba vett három tétel persze nem szó szerint fordul elő a cikkekben, vitákban, de határozottan tetten érhető az érvek hátterében.

1. "A piac minden bajra orvosság." Bauer Péter, Bauer Tamás és Papp László Tamás úgy tesz, mintha egységesen lehetne beszélni "a privatizációról", függetlenül attól, mely szektorról van szó. Pl.: ha a telefónia magánosítása sok jót hozott, akkor a vízé vagy a kórházaké is csak jóra vezethet. Súlyos tévedés: az említett szektorokban teljesen eltérőek a piac működési feltételei. Nem mindegy, hogy közjavak előállításáról van-e szó vagy sem, de még az egyes közszolgáltatásokon belül is nagyon eltérőek a piacosítás lehetőségei. Míg a telefonvezetéknél valóban megoldható, hogy több szolgáltató versengjen azonos vonalon, de hogyan gondolja ezt Papp László Tamás a kórházakkal? Ha elégedetlen vagyok a sikertelen szívműtétemmel, kérek egy új szolgáltatást (és egy új szívet)? Az egészségügyben egyrészt túl nagyok az információs korlátok a verseny jó működéséhez (hisz nem tudom, mikor, milyen szolgáltatásra lesz szükségem), de a kockázatok is ahhoz, hogy szabadon választhassak, ha elégedetlen vagyok. Ezért a legtöbb szakértő ellenzi a kórházak magánosítását, s a szektor más pontján (pl. a biztosításnál) javasolja a piac körültekintő bevezetését, ha egyáltalán. A vízszolgáltatásban pedig egy adott területen sehol a világon nincs versengés, a magántársaságok csak a vétel során kénytelenek egymás alá licitálni - amúgy egy monopóliumot üzemeltetnek. E lapba írt korábbi cikkeimben több példát is említettem a vízprivatizáció kudarcára, Dél-Afrikától az Egyesült Államokon át a pécsi vízmű visszavásárlási tervéig (A köz szolgálatában, 2003. július 30., Víznapi üzenet, 2004. március 22., GATS-veszély, 2004. december 28.).

2. "A privatizáció automatikusan többletforrás bevonását jelenti." Ennek a dogmának sincs különösebb alapja. A piac csak azokat a fejlesztéseket finanszírozza, melyek rövid távon nyereséggel kecsegtetnek. Ha olyan réteget kívánunk ellátni bizonyos szolgáltatással, amelyik azt nem tudja megfizetni, akkor saját zsebünkbe kell nyúlnunk, fizetőképes kereslet hiányában a piac nem fog lépni. Márpedig a közszolgáltatásokat nem azért találta ki az emberiség, hogy áldásait csak a legtehetősebb rétegek élvezzék. Néhány évvel ezelőtt nagy vihart kavart, hogy a privatizált pesti vízmű új tulajdonosa (helyesebben a konceszszió birtokosa) nem tett eleget a szerződésben vállalt fejlesztési kötelezettségeinek, "csupán" a horribilis összegű menedzsmentdíjra tartott igényt. A társadalmilag oly hasznos (mert a kistelepülések esélyegyenlőségét szavatoló, mert a környezetet sokkal kevésbé terhelő stb.) vasúti mellékvonalak se működtethetők rövid távon nyereségesen, keresztfinanszírozást igényelnek, ezért a közelgő privatizáció előtt fel kell őket számolni. A piac ugyanis egy fillért sem fordítana rájuk. Megint csak: az államot alkotó közösségnek kell úgy döntenie, hogy fenntartja eme szolgáltatást valamely más bevételből finanszírozva, mert úgy ítéli meg, hogy léte rövid távon, forintban nem mérhető, de jelentős társadalmi haszonnal jár.

3. "A piac mindig jó, az állam mindig rossz." Bauer Tamás kinyilatkoztatása szerint: "Nincs súlyosabb nemzetgazdasági érdek, mint a privatizáció folytatása". E logikát fokozhatatlan magaslatokba emeli Papp László Tamás: "Ha egy közcéget eladnak, legrosszabb esetben egyszer lopják el, ha viszont még tíz évig az államnál marad, a piaci értékének többszörösét hordhatják ki belőle." Ez aztán a stratégiai gondolkodás, gratulálok! Vajon így gondolkodnak az anyavállalat csődjével nyugdíjukat és vele minden kilátásukat elvesztő Enron-dolgozók is? Vajon mennyire vannak megelégedve az oroszok a piacra való átmenetükkel? Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy maradtak volna meg olyannak, amilyenek voltak, hanem azt, hogy a piac átgondolatlan bevezetése sokkal több kárt okozott az orosz népnek, mint azt eredetileg gondolták. Mert a piac nem "jó" önmagában, működéséhez megfelelő intézményi keret szükséges, nem mindegy, melyik piacot alakítjuk ki először, s nagyon nem mindegy, milyenek az ellenőrzés és számonkérés mechanizmusai. A "kreatív könyvelési" botránysorozat főszereplői sem állami vállalatok voltak. Papp cikkében a "gátlástalan", "ravasz" stb. a piacon "a hős vállalkozó", a közszférában pedig a "korrupt politikus" ismertetőjegye, pedig ugyanolyan emberek ügyeskednek ugyanakkora kárt okozva a magán-, mint a közszférában. Szegény Adam Smith, ha tudta volna, hogy művei közül csak. A nemzetek gazdagságát idézik majd unásig, Az erkölcsi érzelmek elméletét viszont mindenki elfelejti! Pedig a közgazdaságtan "Ádámja és Kovácsa" az önzést nem mindenek fölött álló társadalomszervező elvnek gondolta, hanem egy olyan morális hátteret gondolt mögéje, mely a társadalmi együttélés alapjává teszi az egymás iránti rokonszenvet, szolidaritást.

Jó, hogy vita folyik a privatizációról, de nem kellene a vita során elveszteni a lényeget. Inkább arról kellene elmélkedni szektorról szektorra haladva, hogy biztosítottak-e a piac hatékony működésének intézményi feltételei, s ha nem, biztosíthatók-e egyáltalán? Lehet-e kellő versenyt generálni, hozzájuthatnak-e elegendő információhoz a szereplők, mekkorák a piacra lépési korlátok s a választás-kísérletezés költségei? E kérdésekre szektoronként különböző választ adhatunk. Azt is meg kell nézni, hogy adottak-e egy hatékony, erős, független, átlátható kontrollintézmény-rendszer működésének feltételei. Ha nem, akkor a piac még nagyobb károkat okozhat az azért így- úgy csak-csak ellenőrizhető államnál.

S itt nem csak állami ellenőrző szervekre gondolunk. A piac (és az állam) működését legalább annyira éberen kell ellenőriznie a civil társadalomnak. Ha nincsenek ilyen független kezdeményezések, aktív állampolgárok, akkor bármit megetethetnek velünk (példának okáért a súlyosan környezetszennyező és egészségkárosító DDT-t is civil nyomásra vonták ki a forgalomból harminc évvel ezelőtt).

Végül ha az intézményi problémákat meg is oldottuk, vannak a piacba olyan mélyen belekódolt problémák, melyek már sokkal több fejtörést okozhatnak: a növekedés áldatlan környezeti és elidegenítő társadalmi hatása stb.

Nem úszhatjuk meg a hatékonyságról, növekedésről, technikai haladásról alkotott elképzeléseink felülvizsgálatát. Merjük a modernizmus legfontosabb erejét, a kritikai gondolkodást saját magára is alkalmazni! A privatizációs programot egy jól átgondolt, hosszú távú stratégiába kell ágyazni, olyan koncepcióba, mely számba veszi a huszonegyedik század kihívásait (szélsőséges egyenlőtlenségek, környezeti - ergo: civilizatorikus - válság), s felvázolja a közszolgáltatások szerepét a fenntartható társadalomra való áttérésben.

A privatizáció ügyében sincsenek végső érvek, a döntés alapvető értékek közötti választást jelent. A jóléti állam sorsáról folyó diskurzus nem redukálható technikai-hatékonysági szintre. Ha nem hagyjuk, hogy egy közösség folyamatos párbeszédben és vitában maga válassza ki a neki tetsző igazságossági elvet, akkor vagyunk igazán antidemokraták: a technokrácia sötét zsákutcájában.

A szerző a Védegylet munkatársa, szociológus, közgazdász

- Tulajdonképpen a privatizáció törvényi hátterével volt elégedetlen. Az egész tárgyalási folyamatot leállította, amikor megtudta, hogy nálunk már el lett törölve a rabszolgatartás