A búcsúzó Rodolfo és a felmentő öv
Bár az idén hetvenesztendős művész nemrég még azt tervezte, hogy világkörüli búcsúturnéja két évig tart majd, aki a közelmúltban a színfalak mögött is láthatta őt, már sejtette: a tolószékben közlekedő, nehezen beszélő Pavarotti aligha lesz képes arra, hogy végigcsináljon egy fárasztó koncertsorozatot. A színpadon töltött 44 éve alatt 48 lemeze jelent meg, azt mondják, a világ valaha élt legnagyobb operaénekeseként illik emlegetni. Bono, a U2 énekese egyenesen így fogalmazott: "Még nem tudjuk, milyen lesz a XXI. század operája, de tudjuk, milyen volt a XX. századé. Pavarotti maga volt az opera."
Pavarotti tehát végleg elbúcsúzik, nem akar viszont lelépni a színről a 70-es és 80-as évek underground művészetének dokumentumait gyűjtő és gondozó Artpool Művészetkutató Központ, amely éppen az elmúlt hét végén, Segélykoncept címmel tartott figyelemébresztő fesztivált a budapesti Gödör Klubban. Vallai Péter Petri Györgyöt szavalt, Szkárosi Endre hangköltészeti előadást rögtönzött, fellépett a Balaton zenekar és az említett korszak jó néhány művésze. Az eseménnyel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy pénz híján meglehetősen nehéz a magyar művészet máshol csak hézagosan fellelhető értékeit gyűjteni, rendszerezni, feldolgozni; ahhoz például, hogy a Liszt Ferenc téren található archívumukat év végéig nyitva tarthassák, pontosan 7,7 millió forint hiányzik. Bár Bozóki András kulturális miniszter a hírek szerint mentőöv gyanánt kétmillió forintos gyorssegélyt adott az Artpoolnak (miért csak most?), Klaniczay Júlia, a központ vezetője szerint ez a hirtelen került támogatás persze jó, csakhogy egyfelől nem oldja meg a gondjaikat, másfelől meg a lehetséges egyéb támogatók lelkiismeretét megnyugtatja: került segítség. A végén így lesz a mentőövből felmentő öv...
Miközben az Artpool munkatársai saját központjukat kívánják újraéleszteni, a Magyar Irodalomtudományi Intézet munkatársai a magyar irodalom történetét írják újra. Az intézet igazgatója, Szörényi László 600-1000 oldalas munkát említ, amely a Magyar Irodalom Története című (mozgalmi nevén: "spenót" és "sóska") hat-hat kötetes sorozat újraírása és folytatása lesz. Mégpedig új nézőpontok alapján, így tehát a művészet nem lesz összefirkálva politikával, nem lesz nyakon öntve aktuális nézetrendszerekkel, az írókat nem az ilyen-olyan, éppen felbuborékozó társadalmi igények emelik magasba, hanem maga az objektíven vizsgált teljesítmény. Készül egy másik, új szemléletű magyar irodalomtörténeti munka is, ezt Szegedy-Maszák Mihály akadémikus szerkeszti, várhatóan egy éven belül kerül a boltokba.
Hogy benne lesz-e Gazdag József neve, azt még nem lehet tudni, de a Magyar Távirati Iroda tegnapi híre alapján akár ez is megtörténhet, ugyanis Gazdag József Kilátás az ezüstfenyőkre című novelláskötetéért átvehette a Bródy Sándor-díjat, amelyet az író unokája, Alexander Brody alapított olyan elsőkötetes szerző számára, aki az adott év legjelentősebbnek ítélt szépprózáját írta. A Bródy Sándor Alapítvány bírálóbizottsága jutalmazta már mások mellett Hamvai Kornélt, Grecsó Krisztiánt, Dragomán Györgyöt; ezúttal a kassai születésű, Pozsonyban élő Gazdag József kapta az elismerést. Az 5. Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján Gazdag József képviselte Magyarországot. Egy az esemény után adott interjúban arra a kérdésre, hogy milyen tapasztalatot hozott számára a fesztivál, azt válaszolta: "Azt, hogy melankolikus és zárkózott ember ne menjen a könyvfesztiválra, mert az ilyen zsibvásár a sarokba szorítja, és hüledezve szemléli a harsány magamutogatást és kurválkodást, ami az ilyen rendezvényekre jellemző".
Gazdag József nemcsak melankolikus és zárkózott, de szókimondó is. Úgy is mondhatjuk: a szavak embere.
