"Szégyellem, hogy idáig hallgattam"

Nyíltan hadat üzent Rudi Zoltán tévéelnöknek Friderikusz Sándor, aki a politikusok kezébe tette a döntést: vagy ő, vagy az MTV irányítója távozik a Magyar Televízióból.

- Hisztérikus magatartásával ön olyan légkört teremtett, amely az utóbbi időben veszélyeztette A szólás szabadsága című műsor adásbiztonságát, ezért távoznia kell a Magyar Televíziótól - írta tévés forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet. Valóban távozik?

- Hisztériáról szó sincs, de a tűréshatár széléig jutottam, már ami Rudi Zoltán tévéelnök és néhány MTV-s vezető hatalmi játékát illeti. Egyébként semmi sem készül ma a Magyar Televízióban "adásbiztonságosabban", mint A szólás szabadsága. Kérdezze meg a kollégáimat!

- Az MTV hivatalos közleménye szerint csak szabadságra megy vasárnap, aztán visszaül a stúdióba. Visszaül?

- Már két-három hónapja elhatároztam: keresek egy minden szempontból alkalmas műsorvezető-helyettest, hiszen olykor szükség van a feltöltődésre. A választásom Horvát Jánosra esett, akinek szakmai képességeihez nem fér kétség, és - őszintén megmondom - egy kicsit tisztelegni is szerettem volna ezzel a választással televíziós múltunk nagyjai előtt. Horvát Jánossal gyorsan megállapodtunk, ő már három hete ismerkedett A szólás szabadsága készítésének körülményeivel, részt vett a stábüléseken, kijárt a stúdióba, szóval nem csináltunk titkot abból, hogy ő lesz most - egy vasárnap erejéig -, és aztán negyedévenként a helyettesem.

- Miért ön választott helyettest?

- Nem is gondoltam arra, hogy ezzel bárkit is sértek, mi több, kötelességemnek tartottam, hogy magam gondoskodjak a megoldásról. A műsort mindenkor a szokásos nívón kell előállítani, ráadásul szakmailag is azt tartom megalapozottnak és biztonságosabbnak, ha én választok, hiszen A szólás szabadsága eredeti szerkezetét és máig létező működési mechanizmusát is magam alakítottam ki, tehát - úgy gondolom - minden ízében ragaszkodhatom a találmányomhoz. Csakhogy - állítólag - nekem egyezetnem kellett volna az alig négy-öt hónapja a székébe ültetett új hírigazgatóval.

- Amit nem tett meg?

- Mondjuk úgy: nem gondoltam rá. Bár valószínű, ha a hírigazgatói székbe olyan ember kerül, aki a televíziózásban valaha is megjegyezhető érdemeket szerzett, vele biztosan egyeztetem az elképzelésemet. Hangsúlyozom: én nem akartam rosszat, azt hittem, ez így van rendjén. Amúgy, mint megtudtam, ezt a mostani hírigazgatót úgy "találták meg" a magánszférából, hogy televíziós tapasztalata elhanyagolható volt. Előtte sok, egyébként erre a pozícióra alkalmas személy visszautasította a felkérést, így Rudi Zoltán tévéelnök - jobb híján - egykori cégtársát és barátját kérte föl a pozícióra. Ez az új hírigazgató pedig, amióta elfoglalta a hivatalát, nem viszszahúzódik, nem mellérendelt szerepet játszik, hanem rendszeresen törekszik beleszólni a műsorkészítésbe. Alighanem kishitű vagy bizonytalan, mert különben ez nem egy ügy, és nem csinál az ember presztízskérdést abból, hogy vele nem hagyattam jóvá a helyettes műsorvezető személyét. A múlt héten meg az volt a kifogása - állítólag - Simon András alelnök úrral egyeztetve, hogy nem kellene a műsor elejére Hajdú Andrea. Nyilván a Magyar Televízióban mostanában napirenden lévő "nőtelenítés" jegyében. Természetesen ezt visszautasítottam.

- Ön is presztízskérdést csinált a helyettesítésből. Ráadásul az MTV-nek is lehet beleszólása abba, hogy ki vezeti az egyik műsorát.

- Most kapaszkodjon meg: Rudi Zoltánnal előzetesen még közöltem is, hogy a választásom Horvát Jánosra esett. A tévéelnök erre - igaz, tétova módon - a műsor-szolgáltatási szabályzatra hivatkozott, amely szerinte tiltja, hogy ha valaki kereskedelmi tévében dolgozik - és Horvát a Sport TV elnöke -, a közszolgálati tévében műsorvezető legyen. Megkérdeztem Rudit, hogy ha ez így van, hogyan lehetséges, hogy éveken át Horvát vezette ugyancsak az MTV-ben az Aranyág című gyereksegélyező egész napos műsorokat, továbbá Verebes István, a TV2 - korábban az RTL Klub - arca hogyan ülhet át minden héten a közszolgálati Nap-keltébe. Rudi azt felelte: "Rendben van. De ha botrány lesz belőle, én erről nem tudok". Nem először volt ilyen "bátor" az elnök. Aztán pár nappal később ezt már letagadta, és kinyilvánította, hogy a hírigazgatónak erről bizony tudnia kellett volna, ez az ő kompetenciája, Horvát János pedig nem lehet a helyettesem. Hétfő délután Simon András alelnöknek is valami hasonló volt a véleménye. Én meg odáig naivul azt hittem, hogy a műsorért én vagyok felelős, én és csapatom tagjai együtt, a televízió vezetésének - reméltem - örömére értük el a sikereket, tehát érdekeink e tekintetben nem is különbözhetnek.

- Mi lesz akkor most vasárnap A szólás szabadságá-val?

- Horvát János jelezte, hogy ilyen előzmények után ő most inkább eltekint a műsorvezető-helyettesítéstől. Meg tudom érteni. Az is biztos, hogy nekem el kell utaznom, hetekkel korábban egyeztetett hivatalos tárgyalásra megyek vidékre. De ez az ügy most már nem a műsorról szól. Ahogy hallom, több kollégámat is megkérték, az elutasítások után végül Krizsó Szilvia kötelességévé tették a helyettesítést. Az is jellemző Rudira, hogy most, amikor már látja, hogy nem is olyan egyszerű a műsort a segítségem nélkül megoldani, előbb Simon András műsorokért felelős alelnökre testálta a dolgot, Simon viszont rögtön bejelentette: neki csütörtök-pénteken sürgősen el kell utaznia. Rudi ezek után felszólította a helyzet menedzselésére a hírigazgatót, akinek a presztízse pár napja még minden pénzt megért, és az ő hepciáskodása nyomán keletkezett a cirkusz. De a hírigazgató is - menekülve a felelősség elől - tovább adta a feladatot az egyik munkatársnőmnek, aki az MTV alkalmazottja, de egyébként semmi köze a műsorhoz, és a három férfi által kikevert helyzethez. Írásban az ő kötelességévé tették, hogy felel a most vasárnapi adásért. Tehát ha balhé van, Simon távozik, Rudi delegálja a feladatot, a hírigazgató pedig továbbadja annak, akinek adott esetben a fejét lehet venni. Ezek a bátor férfiak irányítják ma a Magyar Televíziót. És ha tudná, hogy mennyire jellemző ez az egész!

- Valóban ennyire fontos kérdés a helyettesítés, hogy emiatt szakítópróba elé kell állítani az MTV-t?

- Én csak gondoskodni akartam a pótlásomról... Sajnos, amióta Rudi az elnök, csak az a fontos az MTV-ben - műsort, nézőt, pénzt is beleértve -, hogy ezek a tévévezetők mekkora hatalmat tudnak erjeszteni a saját kis szemétdombjukon.

- A Magyar Nemzet viszont azt írja, hogy ön akarja felborítani a belső viszonyokat, át akarja venni az Este irányítását, és az eddigieknél is jobban az MSZP befolyása alá akarja vonni az MTV-t.

- Valóban szó volt arról az utóbbi hetekben, hogy nincs elég felület ma, és már jó ideje a Magyar Televízióban a közszolgálati műsorok számára. Az is igaz, magam kezdeményeztem Rudinál, hogy hosszabbítsuk meg az Estét, de nem azért, hogy az MSZP-nek, hanem hogy a közéletnek sokkal nagyobb terepe legyen a közszolgálati Magyar Televízióban. Hogy egy, a mainál sokkal tartalmasabb, elemzőbb, több aspektusú műsor váljék belőle, mert - ahogy viccesen szoktam mondani - az "Este" manapság hírműsornak sok, háttérműsornak kevés. Ráadásul annyira elfáradt ez az egész, hogy hibát hibára halmoz. Legutoljára például Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt leckéztették meg, amikor a könyve kapcsán - az előzetesen egyeztetett sajtóterv ellenére - a Klubrádió folyosóján orvul kamerával megvárták, és ki akartak erőszakolni a könyvéről pár mondatot. Gyurcsány rezignáltan közölte, hogy neki 15 másodperc múlva be kell ülnie egy élő rádióadásba, ezért jött ide, de egy későbbi időpontban készségesen áll az Este rendelkezésére. Mindezt adásba szerkesztették, és azzal a kommentárral látták el: a miniszterelnök egy kereskedelmi rádiónak igen, a közszolgálati televíziónak nem adott interjút új könyvéről. Képzelheti, milyen jót tesz egy ilyen - hírértékét tekintve teljesen értelmetlen - közjáték a közszolgálati televíziónak! Tudomásom szerint Gyurcsány Simon alelnökkel közölte is: ilyen ellenséges lépés után ő jó ideig távol tartja magát az Estétől. És nehogy azt higgye, hogy bárminek ebben a televízióban van következménye! Ezekből nem csinálnak ügyet Rudiék, de hogy ki legyen a helyettesem, az "sorsdöntő" kérdés. Persze, nincs mit csodálkozni ezen, hiszen az Este eredetijét a Rudi-Simon páros együtt találta ki, ez az ő édesgyerekük. És minden erővel azon vannak a mai napig, hogy elhitessék: ez a műsor a Magyar Televízió zászlóshajója. Miközben A szólás szabadsága a közszolgálati csatorna legnézettebb politikai műsora. Ebben a csapatomnak temérdek sziszifuszi munkája van: napi 14-16 órában dolgozunk, minden részletet, minden bejátszást magunk tervezünk meg, hétről hétre végigkísérjük a grafikai és gyártási kivitelezést. Nekem nincs ennél fontosabb! Csak azért minden vasárnap délután három-négy óra körül elkezdjük a próbát, hogy - a Magyar Televízió elképesztően siralmas körülményei ellenére - lehetőleg hibátlan adás szülessék, és megejtően hasonlítson a műsorunk egy olyan tévéprogramra, mint amilyeneket manapság világszerte a professzionális televíziókban látni. Mondok néhány történetet: 121 adáson vagyunk túl, de például Rudi elnök húsz hónapos "uralkodása" alatt kizárólag csak akkor jött ki a stúdióba, ha a miniszterelnök volt a vendégünk. Majd' egy hónapnyi munkával, rengeteg szervezéssel februárban elértem, hogy az országértékelések után A szólás szabadságában - legalábbis egy műsorban - jelenjen meg Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor. A pillanat "történelmi" volt, hiszen a volt és a jelenlegi miniszterelnök odáig semmilyen keretek között nem találkozott. Természetesen ezúttal is kijött Rudi elnök úr is, de látványosan csak Gyurcsány körül legyeskedett. Ami pedig a műsort illeti, erről az egészről a Magyar Televízió kinevezett elnöke - egy hangos ásítás közben - összesen annyit mondott: "Ez nagyon hosszú volt."

- Ugyan pályázaton nem sikerült elnöki posztot nyernie, mégis jelentős befolyása van a Magyar Televízióban. Úgy tudni, hogy még őszi műsorstruktúrát is készített. Ez az ön dolga lenne?

- Természetesen nem a munkaköri kötelességem, de - ahogy pár hete az ÉS-ben írták rólam - az "utolsó mohikán" vagyok, aki él-hal a televízióért, mert rengeteg, kimerítetlen fantáziát látok benne. Május végén-június elején, amikor a kereskedelmi igazgatóval azt érzékeltük, hogy az MTV-ben senkinek nem szívügye a műsor, és a - demonstrációkban gyakran hivatkozott - nézőkre valójában fütyülnek, leültünk, és ketten összehoztuk a 17 új műsorelemből álló őszi struktúrát, amit szeptember és február között - a rendelkezésre álló pénztől függően - lépcsőzetesen életbe lehetett volna léptetni. Ez - tőle tudom - Rudi Zoltánnak rendkívüli módon tetszett, azt hangoztatta, hogy "ezt most biztosan megcsináljuk". Majd fiókja mélyéből soha többet nem vette elő. Aztán amikor kinevezett egy harminc év alatti műsorigazgatót a legfontosabb csatorna, az m1 élére, tudomásom szerint neki már meg sem mutatta. Simon András műsorokért felelős alelnök pedig soha többé nem is érdeklődött ezen struktúra felől, igyekezett meg nem történtté tenni a tervezetet, az ő egyetlen ambíciója az volt, hogy kifürkéssze: mi ez a munka-szövetség köztem és a kereskedelmi igazgató között. Ugyanis ezek azt el sem tudják képzelni, hogy még van két ember a házban, aki - mindennek dacára - televíziózni akar a Magyar Televízió keretei között. Nincs ezen mit szépíteni, mindenki tudja az MTV-ben, hogy Rudinak nagy nyűg ez az egész televízió, a műsorokat alig látja, és ami a képernyőn van, arról jószerével ő tud utoljára. Jószerével többet volt az elmúlt másfél évben sípályán és vitorlás hajó fedélzetén, mint az elnöki szobájában.

- A tévéelnöknek bent kellene ülnie állandóan az irodájában?

- Szinte örökösen úton van, ezért ritkán találni a szobájában. De hétvégén sem lehet felhívni. Ez derült ki II. János Pál pápa halálakor is, aki nem autóbalesetben halt meg, tehát lett volna idő fölkészülni a legrosszabb hírre, mégis a Magyar Televízió a halálhírének közzététele után - ellentétben a kikozmetikázott MTV-s jelentéssel - kerek 28 percig még egy orangután főszereplésével zajló filmet sugárzott. Ezt látva azonnal telefonáltam Rudinak, de sem ő, sem a műsorokért felelős Simon alelnök úr nem volt elérhető. És aztán az egészet a teljesen vétlen Nika György megbízott hírigazgató nyakába varrták. De mert Nikát kemény fából faragták, ő egy ideig nem vállalta a felelősséget, ezért Rudi és Simon utasítására munkaidőben megszondáztatták, hátha ezen az alapon ki lehet rúgni. Megjegyzem: Nika absztinens. De itt van a NévShowr című kiebrudalt szórakoztató műsor esete is. Most azt ne beszéljük meg, hogy színvonalas volt-e vagy nem a NévShowr; hogy Hajdú Péter alkalmas vezetője volt-e ennek vagy sem, hiszen ez ízlésbeli kérdés. Egy tény: ezt a show-t vasárnaponként 1,6-2 millió ember nézte. Köztudott volt, hogy a műsor mögött - Hajdú Péter üzlettársaként - Tornóczky Anita állt. Amíg Medgyessy Péter hivatalában volt, Rudi valósággal vörös szőnyeget terített Hajdú és Tornóczky elé, ők voltak a házi kedvencek. Hajdút a fülem hallatára gyakran "tesókám"-nak szólította a Magyar Televízió elnöke. Alig telt el néhány hónap Medgyessy lemondása után, előbb Anita körül fagyott meg a levegő, kiiktatták a programból a riportműsorát, majd a NévShowrra is szabad vadászatot engedélyezett Rudi, és lám, ezt is olyan amatőr módon, hogy ugyan június óta eltelt négy hónap, de ennek a televíziós vezetésnek ez nem volt elég idő arra, hogy egy hasonlóan sikeres szórakoztató műsort a NéwShowr helyére állítsanak. Ötletük sincs. A tévéelnöknek pedig csak az számított mindig, hogy aktuálisan ki mögött van politikai háttér, és ki mögött nincs. Tanúim vannak rá, hogy sokszor azt hangoztatta: "Rég kirúgnám Friderikuszt is, ha a műsora révén nem lenne ennyi politikus ismerőse." Vagy ahogy Vitray Tamást csúfosan eltávolította az elnök, az sem egy mindennapi történet.

- A Magyar Televízió mindenkori állapotát ismerve a politikai kapcsolatok aranyat érhetnek, különösen amikor - mint minden ősszel - támogatásért kilincsel a köztévé.

- Csakhogy Rudi Zoltánról ma már politikai körökben mindenki, még egykori pártfogói is tudják, sőt mondják is, hogy alkalmatlan, de azzal az indokkal napolják el leváltásának a kérdését, hogy utána még bonyolultabb helyzet állhatna elő, és a parlamenti választások előtt már nem áll a politika érdekében újabb frontot nyitni.

- A politikai háttérvitákból kevés látszik a képernyőn.

- Itt van az őszi struktúra ügye, amelyet nagy dirrel-dúrral meghirdettek, miközben tudták, hogy az egész legfeljebb A nagy átverés című műsorba illene. Talán ha két-három új műsor indult szeptemberben, márpedig az struktúrácskának sem nevezhető, és folytonosan arra hivatkoztak, hogy nincs pénz semmire. Ezzel szemben erre az évre már 18 milliárd forintnál is többet kapott a közszolgálati televízió. De az egész intézmény költségvetésének alig valamivel több, mint harminc százalékát költi műsorokra, a többi elmegy "fenntartásra", amely a kelleténél jóval nagyobb mértékben az ő fenntartásuk. Ők maguknak az elmúlt másfél évben napra pontosan minden hónap másodikán kiutalták a milliókat, miközben a műsorokat készítő külsős, kispénzű emberek nemrég még négy-öt hónapot, manapság két-három hónapot várnak akár tíz-húszezer forintjaikra is. És mindeközben megállás nélkül milliárdokért folyamodnak a politikához. Rudi elnöki pályázatába például - kérés és erkölcsi gátlás nélkül - átemelte az én egykori elnöki pályázati anyagomból a többcsatornás Magyar Televízió levédett ötletét. A béke kedvéért nem szóltam semmit, hiszen én attól vagyok boldog, ha gyarapszik az MTV. Ebből az egészből egy időben kibontakozni látszott a "hírcsatornaként" emlegetett m3. Egy kitűnő kollégámmal kidolgoztatták az m3 műsorstruktúráját, majd az egésszel megbíztak egy nem sok gyakorlattal rendelkező ifjú titánt, miközben jó egy éve Rudi már bevallotta nekem: nem lesz az egészből semmi. Azonban a politikát még hosszú hónapokig etette, mert ezen az áron lehetett elhitetni, hogy ő milyen koncepciózus.

- Miért mesélte el mindezt, és miért enynyi idő után? Tavaly ősszel is bejelentette, hogy kiszáll, és végül mégis maradt.

- Szégyellem is magam azért, hogy idáig hallgattam, de a helyzet tovább nem tűrhető. Én független értelmiségi vagyok, akinek kötelessége kinyitni a száját, ha maga körül szakmai, erkölcsi és anyagi visszaéléseket tapasztal. Nekem nincs veszítenivalóm. De mert most már tényleg nagyon aggódom a televíziózás műfajáért és magáért az intézményért, ez nem halasztható tovább egyetlen percig sem. A Rudi Zoltán vezette Magyar Televízió minimálisan sem felel meg a harmadik évezred műsorszolgáltatási igényeinek, a máig ott lévő kitűnő szellemi muníció egy ember, a teljes joggal felruházott elnök és két társa vezetési és emberi alkalmatlanságán vérzik el.

- Elhagyja a süllyedő hajót?

- Mindent elkövetek a tisztesség határai között, hogy a politika észlelje, mi történik a tévében, és nem csak újságinterjúk formájában fejtem ki a véleményemet, hanem - bármi áron - mindent megteszek, hogy visszaállítsuk a Magyar Televízió becsületét és a tisztességes működés feltételeit. Annyi saját halottja van már ennek a tévévezetésnek, hogy becsületes ember nem asszisztálhat ehhez tovább, erre mozgalmat lehet és kell építeni. De addig is tudják meg a döntéshozók, hogy amikor újabb kétmilliárdért kilincsel Rudi, például csak a NévShowr kipenderítésével 350-400 millió forintos bevétel hullott ki az MTV kasszájából. Sok száz ember nevében teszem a dolgomat, és most aztán már tényleg vagy nagyon gyorsan elküldik-felfüggesztik a tévé első számú vezetőjét, vagy a szakmaiság ebbe az intézménybe jó ideig nem költözik vissza. Az lehetetlen, hogy a politika eltűrje az ilyenfajta "országlást" csak azért, mert - adott esetben - Rudi Zoltán a legkisebb közös többszörös. Így rohad szét ez az egész ország.

- Tehát vagy Rudi vagy ön?

- Én inkább úgy fordítanám meg: vagy Rudi, vagy a szakmaiság. Döntsenek erről a politika csinálói, ez az ő felelősségük. De ha minden marad a régiben, kénytelen leszek rövid időn belül megszervezni azt a civil demokratikus mozgalmat, amely figyelmezteti őket is a tűrhetetlen televíziós közállapotokra.

Friderikusz: Gondoskodni akartam a pótlásomról...
Friderikusz: Gondoskodni akartam a pótlásomról...
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.