Mozsár, fémből

Van egy utca a Jókai tér, a Jókai és a Nagymező utca ölelésében, amelynek nevét szinte csak a környéken lakók ismerik, holott délutánonként autók tömege használja menekülőútként, estéről estére meg több százan vonulnak végig rajta estélyiben és öltönyben.

Azt még kevesebben tudják, hogy az utca egy híres fogadóról, a Három Mozsárról kapta a nevét még kétszáz éve, vagy hogy itt volt régen a kerületi rendőrkapitányság.

A Mozsár utca a közelmúltban egy high-tech irodaháznak, a Gáspár Tibor (CÉH Kft.) által tervezett Mozsár Trade Centernek adott otthont, jelentősen változtatva ezzel az eddig megszokott eklektika és szecesszió uralta utcaképen. Elöljáróban leszögezhetjük, hogy ez az acél-üveg dominanciájú kompozíció, mely még szerkezeti elemeit is díszítés gyanánt tárja szemünk elé, szinte egyáltalán nem volt hajlandó a kompromisszumra, még annak dacára sem, hogy két házzal arrébb - már a Jókai téren - egy Spenótházat idéző panelhotel 30 éve nem képes beilleszkedni az épített környezetbe. A Mozsár utcában egyébként már épült egy irodaház tíz évvel ezelőtt, akkor a minimalista külső nem sokáig bontotta meg az utca jellegét: ott a vakolt fal volt a lényeg, amely az évek során elvesztette harsány színét, és a légszennyezéstől a régi házakhoz szürkült.

Szinte megborzong az ember az éles acélrudaktól,
melyek feszülő kardok
mintájára keresztezik
egymást átlósan.

A Mozsár Trade Center nem csupán az uralkodó anyagoknak - mint az acél, a nagyméretű üvegablakok és kőlap burkolat - köszönhetően nem juthat erre a sorsra. Szinte megborzong az ember az éles acélrudaktól, melyek feszülő kardok mintájára keresztezik egymást átlósan, a teraszokat tartó vízszintes és függőleges acélgerendák tömkelege, melyet csak itt-ott fed kőlap, provokálva a harmóniáért könyörgő szemlélőt, már burkolat után kiált, és előszeretettel használja az egyik legzordabb fémből készült dolgot, a rácsot. A berácsozott teraszok alulról nézve egészen futurisztikus látványt nyújtanak, ahogy a hat egymás felett lévő balkonon átnézve is felsejlik a kék ég. Ez a rengeteg fém azt sugallja, mintha a ház fele még nem készült volna el: az erkélyek úgy kapcsolódnak az épülethez, mintha csak állványul szolgálnának az építkezés idejére.

Az építész fantáziáját abban sem keresztezte a megrendelő, hogy egy tekintélyes méretű trapéz alakú hasábot egyszerűen kivágjon a házból, ezáltal mintegy kettészelve az épületet, és így több száz négyzetméterrel csökkentve az eladható irodák hasznos alapterületét. Ebben a vákuumban aztán minden szinten elrejtett a fent említett - háromszögbe foglalt - teraszokból egyet-egyet, amelyek csak a homlokzat síkjáig húzódnak ki, hogy aztán a ház tetején lévő pengéről ne is beszéljünk, amely ha nem lenne újfent rácsos, azt gondolhatnánk, hogy az ötödik emeletnek szolgál napellenző gyanánt.

A rendelkezésre álló területtel való nagyvonalú bánásmódot tükrözi a földszinti "taxiváró" - ilyet láthatunk az Operánál -, amely itt négy méterrel beljebb tolja a ház alsó szintjét az utcafronttól. Ez a helypazarló alkotási folyamat bent sem csillapodik, ennek eredménye az épület közepén található fedett átrium - a gangos bérházból átalakított Inter-Európa Bankban látni ehhez foghatót -, és az itt kialakított panorámaliftekből csodálhatjuk meg a belső kertet, amely a leendő bérlők komfortérzetét szolgálja.

Mind a hat emeleten azonos, közel 400 négyzetméteres az irodáknak szánt terület, melyet az összes hűtés-fűtési, illetve elektronikai és kommunikációs berendezéssel, valamint a funkcióra jellemző kazettás álmennyezettel láttak el. Annál rendhagyóbb egy ilyen közepes méretű ház esetében a háromszintes mélygarázs, amihez olyan mélyre ástak, hogy a munkálatok közben állítólag előkerült egy középkori hajómaradvány.

Bár nehezen illeszkedik be az irodaház a századfordulós környezetbe, mégis talán pont ez inspirálja az elemzését, mert - szinte szó szerint - szúrja a szemet.

nol ? www.nol.hu/octogon

A Gáspár Tibor által tervezett Mozsár Trade Center jelentõsen változtat az eklektika és szecesszió uralta utcaképen
A Gáspár Tibor által tervezett Mozsár Trade Center jelentõsen változtat az eklektika és szecesszió uralta utcaképen
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.