A Dzsumbuj fekete napjai
A főváros ferencvárosi önkormányzata nemrégiben hivatalosan deklarálta, hogy megkezdi a Dzsumbuj nevű lakó(?)-negyed szociális rehabilitációját. A cél nemes, sőt sürgető, csak az utóbbi napokban valami azt súgja, hogy az, ami ott folyik, semmiképpen sem rehabilitáció, és főleg nem szociális, de még törvényesnek sem nevezhető. A lila festék ott éktelenkedik a három épület számos lakásának bejárata mellett, szemmagasságban a falon. Hétfőn jelentek meg fekete ruhás, nagydarab biztonságiak, hogy demonstrálják a Dzsumbuj lakosságának: most aztán lesz itt rend. Fogták azt az éktelen lila festéket, és minden ajtó mellett megjelölték a tulajdonviszonyokat. A lefalazottak mellé - ha valaki nem ismerné fel a vakolatlan téglafalat - X került, a bírósági eljárása alatt állóhoz B, az önkényes beköltözők ajtajára pedig Ö betű került. Vannak ajtók, ahová egy nagy CS-t kanyarítottak. Ezek az ellenőrző, avagy checkpointok, amit a helyiek csak csipogóként emlegetnek.
A festéssel nem is lenne gond, inkább a lilával kombinált feketék és minden, ami körülveszi őket, az teszi igazán a gettót. Pedig a fekete ruhások a hivatalos önkormányzati álláspont szerint azért vannak, hogy a legális bérlők érdekeit védjék, és visszatartsák a bűnözést a telepen. Hétfőn a helyhatósággal szerződéses viszonyban álló Bohus biztonsági szolgálat alkalmazottai megjelentek a telepen, és attól kezdve már el se mentek. A C épület első emeleti lakásában rendezték be harcálláspontjukat, és onnan felügyelik a Dzsumbujt. Nappal négy-, éjjel pedig kétóránként járőröznek.
- Bevilágítanak az ablakon, benéznek a szobákba, mint a zárkákba - mondja egy férfi, és látszik rajta: ő már csak tudja.
- Ott vannak ni, abban vannak az elsőn, csak zörögjön erősen - mutatja egy fiatalasszony. Az első szint persze csak a félemelet, a feketék az igazi elsőn vannak, az ajtó mögött, amit szép zöldre festettek. Mögötte fehér rács, elvégre a "Fradiban" vagyunk. Feketéket mondott az asszony, feketéket emlegettek a gyerekek is a B épületnél, és feketéknek hívja őket az idős aszszony is, aki tovább biztat, hogy kopogjak erősen. Furcsán hangzik ez errefelé.
- Én nem mondhatok semmit - hangzik a nem túl meglepő válasz, amikor egy fiatal, megtermett, erősen sportosra nyírt fiatalember kidugja a fejét az emlegetett zöld ajtón. Aztán csak igeneket lehetett kipréselni belőle. Az igenek pedig megerősítették: igen, ők itt rendszeresen járőröznek, igen, ellenőrzik a lakásokat, igen, elektronikusan csekkolnak a megfelelő pontokon, igen, tartják a rendet, ha a fene fenét eszik, akkor is. A "na és hordanak fegyvert?" kérdésnél megtorpanunk. Elfogynak az igenek is.
- És ütnek! - mondja később egy lány, aki tanúja volt a jelenetnek. Nemcsak ő, mások is látták, sőt a rendőröket is kihívták, amikor kedd késő este az egyik 24 éves fiatalember "jópofáskodott" az egyik őrrel. A másik - talán félreérthette a szituációt - a társa védelmére kelt, és ütött. Ütött, és ráfogta a fegyvert a fiúra, mert fegyver is van náluk.
Kedden pattanásig feszült a hangulat, de valahogy elült a vihar. A fiú nem tett feljelentést, pedig az egyik régi lakó szerint éppen a biztonsági őrök érdeke lett volna a hivatalos eljárás. Kevesen tűrik el a jelenlétüket, még kevesebben örülnek nekik, de ha egy őrnek nincs annyi önuralma, hogy "ne reagálja túl" a helyzetet, akkor semmi garancia nincs arra, hogy megelőzzék, amit Horváth Aladár is előrevetített.
A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerda kora reggel jelent meg a Dzsumbujban, hogy megakadályozza néhány család kilakoltatását. Szerinte nem sok hiányzik egy gettólázadáshoz ott, ahol kápók ingerlik az ott élőket, akiknek nincs túl sok vesztenivalójuk. Márpedig egy pofonnak itt beláthatatlan következményei lehetnek.
A Dzsumbuj elmúlt néhány évének története a kilakoltatások története. Az eljárás az idén is a többéves rutin szerint zajlott. A helyi önkormányzat, amely évekig nem csatlakozott a fővárosi moratóriumhoz, amely a hideg idő közeledtével átmenetileg felfüggesztené a kilakoltatásokat, most megérezte a választások szelét, és csatlakozott a többi városrészhez. A "Fradiban" mindig októberben jelentek meg az "áldozatok" által csak kipakolókként emlegetett emberek. Akkor aztán nem volt apelláta, utcára mindenkivel, aki jogtalan beköltöző. Egyszer éppen a "hajléktalanok napjára" esett a hajléktalangyártás eseménye.
Sokat nem tehettek a végzés ellen, mert vagy jegyzői, vagy bírói határozat szentesítette, hogy az önkormányzat hozzájuthat jogos ingatlanához. Hogy mielőbb kiüríthesse, majd lebontassa, és elfelejthesse egy életre az egész Dzsumbujt.
Többen elmondták, köztük olyanok is, akiknek az érdekérvényesítési képessége nem csupán a hangerőben merül ki, hogy az őrző-védők egyszerűbb módszert is ismernek. Ez is bevált gyakorlat és ez történt szerdán is az egyik családdal. A biztonságiak nyomtatványt dugnak a lakásfoglaló orra alá, és nyomatékkal megkérik, hogy írja alá a dokumentumot, amelyben önként vállalja, hogy reggel kiköltözik a lakásból. A rábeszélésre sokan beadják a derekukat. A rendőrséggel és a gyámhatósággal való fenyegetődzés, a súlyos szabálysértési eljárás és a gyerekek állami gondozásba vételének réme valahogy segít abban, hogy a sarokba szorított ember kezébe vegye a felkínált tollat. Másodpéldányt persze nem kapnak a papírról. Aztán másnap jönnek a kipakolók. A korábbi, törvényes gyakorlattól eltérően a héten sem mutattak fel semmiféle végzést, ítéletet, határozatot.
Az elmúlt két évben - emlékeznek vissza néhányan - már elég volt egy nyilatkozat az önkéntes kiköltözésről. Volt, hogy rendőrt hívtak, aki segített a "feketéknek", és volt, amikor a hatóság ebbe azért már nem ment bele. Akkor prolongálták a kiűzetést.
A régi lakók szerint nem az önkényesekkel van a baj. Többségük dolgozik, küszködik, próbálja túlélni a mát és a holnapot, nem gondolva a holnaputánra. A legtöbben valahonnan a még nagyobb nyomorból menekültek a fővárosba, ide a Dzsumbujba, ahol mégiscsak könnyebb elvegetálni, felszínen maradni, mert a Dzsumbujban mégiscsak van fedél. Igaz, napról napra bizonytalanabb.
