(Folyamatosan észlelem, a miniszterek mindig beveszik az apparátusuk jogászainak magyarázatait arról, hogy mit miért nem lehet.)

Gyurcsány Ferencnek már majdnem sikerült (még miniszter korában) lépni egyet a gyermeki jogok érvényesítése ügyében. Majdnem létrehozta a gyermeki jogok miniszteri biztosának intézményét. (Mikor kinevezte volna a pályázaton kiválasztott személyt, már nem ő volt a miniszter.)

A gyermeki jogok esetében kevés, ha az állam jogorvoslati utakat jelöl ki magánszemélyek számára. Magát a jogérvényesítést is állami kötelezettségként kell megszervezni! A gyermeki jogokat nem elég elismerni, hanem aktív közpolitikával és közigazgatással, külön intézményekkel és speciális eljárásokkal kell részt venni az érvényesítésükben. A gyermeki jogok esetében nem elsősorban az ágazati - a közoktatási, egészségügyi, szociális, társadalombiztosítási, polgári, büntető-, eljárási, család- és gyermekvédelmi - jogokkal van baj, ezekben ugyanis benne vannak a gyermekek jogai, hanem az "ágazatokat átívelő" gyermekjogi tevékenységekben! A jogok megismertetésében, konfliktuskezelésben, érdekérvényesítésben, jogorvoslati eljárásokban, a különböző állami szervek működésének koordinációjában, a kutatásban, képzésben, a problémajelző pontok és hálózataik működtetésében, a közgondolkodás befolyásolásában. Ezek hiányoznak!

A Gyermek- és Ifjúságügyi, valamint a Szociális és Családügyi Minisztérium összevonásával esett kútba a gyermeki jogok miniszteri biztosának intézménye. A klasszikus jogági gondolkodás emlőin nevelkedett ICSSZEM-vezetők ezt nem tudták befogadni. Furcsa is lett volna persze a gyermek- és ifjúságvédelem állami irányítása mellett még más gyermeki jogokkal is foglalkozni a hosszú nevű minisztériumban. Bizony, a gyermeki jogokkal kapcsolatos, ágazatokat átívelő, funkcionális állami tevékenységeknek nem egy szakminisztériumnál lenne a helyük, hanem a Miniszterelnöki Hivatal funkcionális feladatkörei között. Újhelyi Istvánt a miniszterelnök valószínűleg ilyen megfontolásokból nevezte ki a gyermekügyek koordinációjáért felelős kormánymegbízottnak, de sajnos hatáskör, pénz, fegyver, paripa nélkül.

Az ifjúsági törvény tervezetét mostanában tárgyalja a kormány. Fontos és progreszszív törvény születik, csak csonka. Néhány fantáziátlan, konfliktuskerülő köztisztviselő jogász hozzáállása és a gyermeki jogokkal kapcsolatos előítéletei miatt. A közigazgatási egyeztetésen is végigvitt javaslat szerint az ifjúságnak nem része a 14 év alatti korosztály. "Gyermek" alatt az ifjúsági törvény mást ért majd, mint az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye vagy a gyermekek védelméről szóló hatályos magyar törvény! Ez több mint szűklátókörűség. Ez "gyermekjogi abúzus" az állam részéről! (Herczog Mária vezette be az "intézményi abúzus" fogalmát.) Egy milliós réteget rekesztenének ki a törvény érdek-képviseleti mechanizmusaiból, az ifjúsági tevékenységek (képzés, kutatás, információszolgáltatás stb.) finanszírozásából, s bizony, a kifejezetten ifjúsági állami intézmények működésének hatóköréből is. Ifjúsági törvény gyerekek nélkül - lecsó paprika nélkül!

A gyermek- és ifjúságvédelem intézményrendszerében már okosan és előrelátóan megteremtettek egy külön jogvédelmi hálózatot a gyermekjogi képviselők képében. Van 26 függetlenített szakember, akinek az a munkaköri kötelessége, hogy vizsgálja, kutassa, mérje, értékelje az állami gondoskodásban részesülő gyerekek jogainak érvényesülését. Ez óriási eredmény és előrelépés, a Csehák Judit vezette Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány már első éves működésével is bizonyította, hogy a vizsgált intézményektől és fenntartóiktól független jogvédelmi képviselők rendszere működőképes. Csak nem az történik most, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem újabb forrásokat és hatáskört remél attól, hogy esetleg magához vonzhatja a gyermeki jogok általános és funkcionális ügykörét, s esetleg ebbéli törekvéseit erősíti az említett jogászi szűklátókörűség?

Arról a szűk látókörű szemléletről van itt szó, mely szerint a gyermekek jogi cselekvőképtelensége kizárja részvételüket a demokratikus közélet folyamataiból. Még tán védeni is kell őket a közpolitika zűrzavaraitól. Nincs szükségük helyi és szakmai érdekképviseletre, mert nem tudják azt személyesen gyakorolni; s nincsenek az egyesülési jogra épülő szervezeteik, melyek részt vehetnének e folyamatokban. Szerintem viszont a gyerekeknek csak választójoguk nincs. Minden más, a demokratikus közélethez fűződő emberi, állampolgári és kollektív jog megilleti őket. Szükségük van érdekartikulációra, jogosítványokra, mert különben a döntések a fejük fölött, szempontjaik és érdekeik figyelembevétele nélkül fognak megszületni. S vannak szervezeteik, közösségeik is, amelyeket megilletnek az egyesülési joghoz kapcsolódó jogosítványok. Nyilván életkori sajátosságaiknak és érettségüknek megfelelően fogják azokat gyakorolni, s nem a képviselőhöz kötött jognyilatkozat útján - hogy elejét vegyem a jogászkodó ellenvetéseknek!

Egy példa: konzervatív pedagóguskörök régóta követelik, hogy az iskolai diákönkormányzatoknak csak a középiskolákban legyen egyetértési joguk a házirend elfogadásával, módosításával kapcsolatosan, az általános iskolákban ne. Véleményük szerint ugyanis a 10-14 éves diákvezetők még nem lehetnek elég felkészültek, érettek, tapasztaltak az iskolai házirend megítéléséhez. Különben sem tesz jót az iskolai rendnek és fegyelemnek a tanulók és tanárok közötti érdekütközések intézményesítése! Nos, a gyerekektől természetesen nem azt kell várni, hogy korosztályuk politikai vezetői legyenek, hanem azt, hogy értelmesen feltett lényeges kérdésekre felelősségteljes, érdemi válaszokat adjanak. Nemcsak úgy lehet jogot gyakorolni, hogy egy 40 oldalas sűrűn gépelt dokumentumot véleményeznek (még egy átlagos nevelőtestület sem mindig képes erre), hanem meg kell kérdezni őket, egyetértenek-e a fél nyolcas kezdési időponttal, szeretnének-e benn maradni az iskolaudvaron focizni suli után, hogy milyen mértékben indokolt a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozása; hogy egyetértenek-e a fegyelmező intézkedések házirendbeli fokozataival stb. A házirenddel kapcsolatos egyetértési jognak az az üzenete, hogy számít a diákok véleménye közösségük és környezetük dolgainak szabályozásában. Az ifjúsági törvény által intézményesített érdekartikuláció is ugyanezért fontos - bizony, még a kisebb gyerekek körében is: ha még nem is személyesen, de képviselőik, szervezeteik, közösségeik útján. Nem alattvalókat kell nevelnünk, hanem érdeklődő, cselekvő polgárokat, akiknek a maguk szintjén, a maguk módján, de lehetőségük van érdekeiket felmutatni, a döntéshozatali mechanizmusokban részt venni, s az őket érintő döntéseket befolyásolni! Politikai szocializációjuk minősége jelentős mértékben ezen múlik! Ezért kell a gyermekeket visszaterelni az ifjúsági törvény hatálya alá, s ezért kell a gyermeki jogokkal összefüggő funkcionális közfeladatokat abban a törvényben megfogalmazni. Hogy ki ne maradjon a paprika a lecsóból!

A szerző jogász