Demszky: Nem eladó a szemétégető

A főváros nem tervezi a rákospalotai hulladékégető magánosítását - ezzel a "kategorikus kijelentésével" zárta megnyitóját Demszky Gábor tegnap, az eredetileg tervezett 19 milliárd forintnál valamivel kevesebbért teljesen felújított, s három hónappal a tervezett határidő előtt elkészült létesítmény hivatalos átadásakor.

A főpolgármester ezzel adott választ a fideszes városházi ellenzék alig egy órával korábban, szintén a helyszínen elhangzott felvetéseire. Kupper András frakcióvezető és Illés Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa, a parlament környezetvédelmi bizottságának tagja a főpolgármester múlt heti bejelentésére reagált, hevesen bírálva a szemétégető privatizációjára vonatkozó állítólagos kijelentéseit. Véleményük szerint súlyos hiba lenne magánbefektetőknek eladni a létesítményt, ugyanis minden eddigi közmű-privatizáció a díjak drasztikus emelkedésével járt, s ez történne a szemétszállítás esetében is. Emellett hibás a hulladékkezelés jelenlegi gyakorlata, hiszen inkább az égetésre, semmint a szelektív gyűjtésre és az újrahasznosításra helyezi a hangsúlyt. Illés egyúttal felszólította a fővárost, hogy másfél éven belül dolgozza ki a szelektív hulladékgyűjtés budapesti programját.

Lakos Imre, a Városháza városüzemeltetési bizottságának szabad demokrata elnöke lapunknak elmondta, soha nem volt szó a hulladékégető eladásáról, működtetése kötelező önkormányzati feladat. Egy közelmúltbeli szakmai konferencián mindössze a létesítményt üzemeltető Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. egyes üzletágainak esetleges magánosítása vetődött fel, de semmi esetre sem a hulladékégetőé.

A létesítményt négy új kazánnal és korszerű füstgáztisztítóval szerelték fel, kapacitása pedig a korábbi évi 350-ről 420 ezer tonnányira bővült, a fővárosban keletkező szemét hatvan százalékát semmisítik itt meg. Az égetés során megtermelt hő- és villamos áram menynyisége egy kisebb település energiaellátására elegendő. Demszky Gábor - emlékeztetve a rekonstrukció csaknem másfél évtizedes elhúzódására - elismerte, jogosak voltak az égető korábbi környezetszennyezése elleni lakossági tüntetések. Budapest azonban most "történelmi adósságot pótolt". A főőpolgármester az átadás után hőlégballonba szállva mérte meg az égető 120 méteres kéményéből távozó füstgázokat, amelyek jóval az EU-normák alatti szintet tartalmaztak a káros anyagokból.

Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter kiemelve a beruházás jelentőségét, hangsúlyozta, a szeméthasznosításban nagy szerepe van a Budapesten található mintegy hatszáz, a szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas szigetnek is, melyek száma a jövőben nőni fog. Megemlítette, Bécsben két, Párizsban három égetőmű van.

Valaki nem mond igazat a szemétégető ügyében - közölte a Fidesz. Az MTI szeptember 30-i tudósítása szerint ugyanis: "Demszky Gábor főpolgármester beszédében szólt arról, hogy a főváros gondolkozik a Fővárosi Hulladékégető privatizációján. A főpolgármester a 19 milliárd forintból felújított égető jövőjéről az MTI-nek nem árult el részleteket." A Fidesz felszólította a főpolgármestert, hogy ha ez nem igaz, "kérjen helyreigazítást a Távirati Irodától, ellenkező esetben kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét".

Az égetõ vezérlõje. Egy kisvárosnak elegendõ áramot és hõt termel
Az égetõ vezérlõje. Egy kisvárosnak elegendõ áramot és hõt termel
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.