Light & Shade - Mike Oldfield új albumáról

Nem vagyok átlagos zenész. Technikus vagyok, aki az ötleteit lefordítja a zene nyelvére - vallja Mike Oldfield, aki három év után jelentkezett új CD-vel. És rögtön egy dupla albumot adott ki, Light & Shade címmel.

Az elmúlt két évben Oldfield bizony nem zenéléssel foglalkozott, vagy inkább azt mondhatnánk, nem a zene megszokott formájával. Elkészített ugyanis két számítógépes játékot, amelyek lényege a zene. A honlapján elérhető programok köré már rajongói klub is szerveződött, ami nem csoda, hiszen meglehetősen újszerű játékról van szó, amelybe időnkét maga Mike Oldfield is bekapcsolódik.

Ezen kívül azért a "valódi" zenélésről sem mondott le, 2003-ban megjelent első, Tabular Bells című lemezének felújított változata, nemrég pedig a boltokba került a Light & Shade. - Minden, az újságok, a televíziók, az élet minden területe specializálódik valamire, egy-egy fontos területre összpontosít. Azt hiszem, 2005-ben ennek így kell lennie, ezért én is ezt szerettem volna tenni, szerettem volna bemutatni a zenei világom két oldalát - mondta lapunknak adott telefoninterjújában.

És valóban, a Light címet viselő korong könnyed, derűs, szinte meditációra alkalmas zene, de legalábbis jó kis chill-out, ami hétvégi heverészéshez, pihentető semmittevéshez, baráti beszélgetésekhez ideális háttérzene. A Shade ezzel szemben inkább felzaklat, a dalokban ott a háború, a tehetetlenség minden nyűge, a szerelem sötét oldala - a "keret" pedig inkább az elektronikus tánczene felé hajlik. Bár a kategóriákkal óvatosan kell bánnunk, mert Mike Oldfield nem szereti semmilyen stílusba sorolni zenéjét. - Ez egyszerűen az én zeném, nem szeretném kategorizálni. Csak leülök otthon, egyedül, és leírom azt a zenét, ami jön belőlem. Ez a két album például nem dalok sorozata, sokkal inkább egy kerek egész kompozíció, mintha egyetlen dal lenne - mondja.

A lemezhez több újdonság is kapcsolódik. Egyrészt található rajta négy dal U-Mix formátumban, ami azt jelenti, hogy a rajongók újrakeverhetik a dalokat saját ízlésük szerint. A remixeket aztán visszaküldhetik Mike Oldfieldnek, aki a legjobbakat díjazni is fogja. Másrészt, bár az utóbbi időben nem nagyon szeretett koncerteket adni, az új lemezzel mégis útra kel majd. Még nem tudni, pontosan hová és mikor látogat el, minden esetre Európa több városában koncertezik 2006-ban.

Mike Oldfield
Mike Oldfield
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.