"Úgy kell elképzelni ezt, mint amikor mondjuk egy ügyvéd a saját lakásának az egyik szobájában tartja fent az ügyvédi irodáját vagy annak egy részét. Mikor egy magánfogorvos vagy egy nőgyógyász a saját lakásának, házának az egyik szegletében működteti a magánrendelőjét.

Ez volt a mi esetünkben is a helyzet, nagyon régóta egy társaságnak voltam nemcsak a tulajdonosa, hanem az operatív vezetője, sok mindenre készültünk, még a szomszédos telekre egy önálló irodaháznak a felépítésére is. Arra vonatkozóan több ajánlatot adtunk az érdekelt önkormányzatoknak a vásárlásra. Erre a tevékenységre, az ingatlanfejlesztésre és hasznosításra jött létre egy cég, amely akkor, amikor átépítettük a házunkat, egy magánházat természetesen, akkor kialakította a maga irodáit is. A beruházás folyamán azonban nagyon akkurátusan kettéválasztotta magántevékenységet az üzleti tevékenységtől.

Ugye az ellenzék azokból a nyilatkozatokból dolgozik, amelyeket mi leadtunk a cégbíróságnak. De abból nem derül ki, hogy kötelezően szét kell választani a magáncélú és üzleti célú beruházást és az sem derül ki - mert ahhoz meg kellene nézniük az adóbevallásokat –, hogy természetesen a magáncélú beruházásoknak nem igényeljük vissza az áfáját. Hogyan tettük volna ezt meg?

Mióta ez a kérdés felmerült, hozzáértő adószakértők és jogászok átnézték a cég könyvelését és szerződéseit. Egy darabig nyilván nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, hiszen mindennap megtámad engem ez az újság. Ha minden nap ezt tenném, akkor mással sem foglalkoznának a munkatársaim, csak ezzel.

Mikor láttuk, hogy ez egy sorozat – hát leültek a szakértők megnézni ezeket a dolgokat és úgy látták, hogy lényegében az ebben a cikksorozatban nekünk felhánytorgatott dolgokból semmi sem igaz. Úgyhogy mit tehetünk? Sokadszor pert indítunk. Eddig négy pert indítottunk, négyet nyertünk, most megindítottuk az ötödiket.

A tapasztalata sajnos azt mutatja, hogy hiába nyer meg az ember a végén 3-4-5 pert, amíg odáig eljut, addigra már régen nem érdekes az a kérdés, már régen újabb vádaknál tartanak azok, akik vádolni akarnak. És az ember nem tudja helyreállítani maradéktalanul a hitelét és a becsületét. Ezzel együtt sincsen azonban más lehetőség.

Hadd mondjam el azt, hogy ennek a cégnek a dolgaiban kétszer, 1997-ben és 2000-ben volt adóellenőrzés – nem is tudom, ki volt akkor az adóhivatal elnöke… Persze azért van az adóhivatal, hogy ellenőrizzen. Ellenőrzött. Rendben talált.

Nagyon-nagyon nehéz mit kezdeni ezekkel a vádakkal. Nézze, én tízegynéhány éves üzleti pályafutásom során sok ellenőrzést megéltem. Soha ilyen típusú gondunk-bajunk nem volt. Azok közé tartozom, akik egy repülőgépjegy számláját sem számolták el soha a cégükben, ha nem a cég ügyében utaztam. Azok közé tartoztam, akik erre akkurátusan figyelnek. Aki, ha elment nyaralni, véletlenül sem álcázta üzleti útnak, tanulmányútnak. Soha semmi olyasmit nem tettem, amiben összekeveredett az üzlet és a magántevékenység. Ha valakit elhívtam egy étterembe vacsorázni, akkor nem kértem róla számlát.

1994-95 környékén már jól látszott, hogy az Altus egy tisztességes méretű, komoly, nagy gazdasági szervezetté válik. Olyan szervezetté, amely több száz embernek ad munkát. Olyan szervezetté, amely nagyon komoly ipari tevékenységeket végző szervezetek tulajdonát kezeli. Hát nem szabad egy ilyen történetet aprócska kis stiklikkel veszélyeztetni!

Fontos, hogy az ember érzékelje, hogy mi a fő célja. Hát csak nem képzelik a képviselő urak, hogy egy olyan vállalatcsoportban, amelynek az éves forgalma több tízmilliárdos, abban 2-3-4 millió forintos amortizációs trükköket fog valaki elkövetni! A bennünket támadóknak nincsen arányérzékük sem. Azt hiszem, nem értik az üzletnek a logikáját. Számvitelből, pénzügyi jogból meg minden bizonnyal megbuknának az egyetemen.

Amikor a Magyar Nemzet elkezdte a sorozatát, az első két írást nem vettem komolyan, mert mindennap belém rúg ez a lap. Alig tudnék magamra olyan jelzőt, amit ez a lap már pejoratív értelemben, bántó, sértő módon ne használt volna. A hitele éppen ezért annak a lapnak – hogy mondjam – az én szememben nem túl nagy.

Amikor azonban láttam, hogy ez egy folytatásos regénnyé változik és lassan kitüremkedik a lapból és máshol is megjelenik, akkor azt mondtam, hogy most már viszont figyelni kell erre a dologra. Mert az nem lehet megengedni, hogy az embert gyanúsítsák.

A gyanút egy dolog különbözteti meg a rágalmaktól: az tudniillik, hogy a gyanúnak van megalapozott tartalma. Az nem gyanú, ha azt írja egy újság, hogy “nem zárható ki, hogy önmagát megnevezni nem kívánó szakértő szerint lehetséges” – és ezután befejeződik a mondat valami blőd állítással. Tudniillik még az is előfordulhat, hogy valaki adót csalt – de hát kérem szépen, a rágalmat azért talán nem kellene a politikai eszköztár részévé tenni."

(forrás: Klubrádió)