Billentyűről billentyűre
Cseke László zongorakészítő mester, az Opera Zongoraterem egyik tulajdonosa. Ritka szakma, amiben dolgozik, a zongorakészítő-javítónak több régi tradicionális kézművesszakmát kell művelnie.
- Több mint huszonöt éve kerültem a szakmába, előtte annyi közöm volt a zongorákhoz, hogy általános és középiskolában zongorázni tanultam - idézi fel a kezdetet. - Egyedül döntöttem így, a családban soha senki nem tanult zenét. Amikor említettem apámnak, hogy hangszerkészítőnek megyek, azt mondta, miért nem választasz valami rendes szakmát, menjél inkább tévészerelőnek, abból meg is lehet élni.
Atletizáltam, a végső lökést az adta, hogy az edzőm tréning után hazafelé menet azt mondta: látott a mozihíradóban egy filmet a hangszerkészítésről, és érdekesnek tűnt, meg hiányszakma. Apámnak továbbra sem tetszett, de méltányolta az akaratomat, és keresett egy zongorajavító műhelyt. Elvitt, nézzem meg, tényleg ezt akarom-e csinálni. Nagyon tetszett, fel is vettek érettségi előtt már fél évvel. Elvarázsolt a műhely és az is, milyen nagyszabású munkákat csinálnak. Érdekes embereknek javítottunk zongorát, járkáltunk szerte az országban.
Az elméletet az Egressy úti szakmunkásképzőben tanították, ahol a hangszerkészítők a kárpitosokkal jártak egy osztályba, de a lényeg a gyakorlati képzés volt: fél év asztalosüzemi munkával kezdődött, ahol megtanították például a fecskefarkú csapolást és mindent, ami a hangszerjavításoknál famunkában előkerülhet. A szakma neve akkor hangszerkészítő volt, nem volt szakosodás, így elméletileg a hegedűkészítést is meg kellett tanulniuk a "zongorásoknak" vagy a "cimbalmosoknak" is. A gyakorlatban azonban mindenki specializálódott, és valójában csak a saját hangszeréhez kezdett alaposabban érteni.
Maga a tevékenység három részből áll: a finom asztalosmunkából és politúrozásból, a mechanikai javításokból és a hangolásból. A hangoláshoz mindenképpen kell hallás, és jó, ha a zongorajavító mester tud is valamit játszani a hangszeren. A zongorajavító műhely az Operaház oldalában, a Hajós utcában volt akkor is és most is ott van.
Cseke László első munkái között volt a Színművészeti Főiskola zongoráinak kitisztítása, ezért akkor 30 forintot fizettek, ami jó pénz volt. Egy hétvégébe két zongora fért bele. A hangolás volt az extra pénzkereset, de a műhelyben is komoly munka folyt, a koncerttermek, a tévé, a rádió zongoráit újították fel, tartották rendben. - Én voltam a műhelyben talán az első, aki kiharcolta magának, hogy egy hangszert az elejétől a végéig megcsináljon. Nem szerettem senkitől se függeni. Így megtanultam a szakma öszszes fázisát - emlékezik tovább.
- A nyolcvanas években sokat jártam vidékre, zeneiskolák és magánemberek zongoráit javítani, hangolni. Hétfőn bementem, felvettem a címeket, a többi napon pedig utazgattam az országban mindenfelé. Garanciális javítás, hangolás. Nincs az országban olyan zeneiskola, ahol ne jártam volna. Élveztem a kötetlenséget: ha egy nap elvégeztem kétnapi munkát, másnap szabad voltam. Most van maximum heti két hangolás, akkor pedig napi négy-öt is akadt csak Budapesten.
1991-ben tizennégy évvel fiatalabb Gábor testvérem is a szakmába került, miután ő is kitanulta a hangszerkészítést. Akkor komolyan arra készültem, hogy külföldre megyek dolgozni, ajánlatom volt Olaszországból és Ausztriából is. Amikor ki akartam lépni a munkahelyemről, nem engedtek el, felajánlották, legyek én a műhely vezetője.
A rendszerváltás előtt Magyarországon is gyártottak pianínót, Lengyelországból jött a mechanika, Csehszlovákiából az alkatrészek, itt tulajdonképpen az összeszerelés folyt. Nem voltak rossz hangszerek, de nem volt rentábilis a gyártás. Elkoptak a hagyományok, kiöregedtek, elfogytak a szakemberek. Nincs már mit feltámasztani.
A kilencvenes évek elején, amikor kedvezően meg lehetett vásárolni azokat a helyiségeket, ahol dolgoztunk, sikerült megvennünk, aztán folyamatosan felújítottuk. A cég ma már testvéremmel közös tulajdonunkban van. Sok bécsi zongorát újítottunk fel együtt, politúroztunk zongorákat, tonet zongoraszékeket, és esetenként - gyakran szabadidőnkben - zongorát szállítottunk. Aztán az élet úgy hozta, hogy kapcsolatba kerültünk a Steinway&Sons Zongoragyárral, amelytől forgalmazói jogokat kértünk, és miután teljesíteni tudtuk elvárásaikat - Kelet-Közép-Európában elsőként -, 2004 novemberében aláírtuk a céggel a kizárólagos forgalmazói szerződést. Külön üzletet alakítottunk ki erre a célra, ahol a többi között rendelkezésre áll egy B-211 modellű zongora, amelylyel rendezvényeket támogatunk.
A javítási tevékenységet nem lehet anyagilag elismertetni. Míg az autószerelő négyezer forint rezsiórabérrel kalkulál, mi legfeljebb ezret kérhetünk. Egy öreg, márkás zongora generáljavítására 600-800 munkaóra is elmegy - olykor fél évig is eltart, amíg kiadhatjuk a kezünkből. Ma sem végzünk éjfél előtt. Este még viszünk egy pianínót a második kerületbe, egyet meg a tizenötödikbe.
A zongorával foglalkozni teljesen más, mint bármi mással. Biztos megélhetés, de nagyon szeretni kell, amit az ember csinál. - A hangszernek valóban lelke van, felújítás után csak a nagy gondossággal felújított zongora tud szépen szólni - teszi hozzá a mester végezetül.
Jelenleg a Zeneakadémián emelt szintű szakmunkásképzés keretében történik a hangszerészképzés hangszercsoportonként, a többi között orgonaépítő, cimbalomkészítő, vonós-pengetős, fúvós és zongora készítő-javító szakon. A művész vénájú tanulók többsége azonban nem marad a pályán, azok pedig, akik a míves kétkezi munkában lelik örömüket, és akikre a legnagyobb szükség lenne, nem jelentkeznek, de nem is igen tudnának bekerülni az intézménybe.
