A sorokat nyilván rendezni kellene ahhoz, hogy a szocialisták képesek legyenek a 2006-os parlamenti és a 2007-es köztársaságielnök-választásra felkészülni. A közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek jelentős hányada úgy véli, a baloldal összefogására az egyik legalkalmasabb személy Mitterrand egykori kulturális minisztere, a 66 éves Jack Lang lehetne. A Szocialista Párt lehetséges köztársaságielnök-jelöltjével beszélgettünk.

- Az EU-alkotmány népszavazási kudarca után a Szocialista Párt képes-e még egységes pártként fellépni? Ön például adott esetben együtt tudna működni az alkotmányt elutasító párttársával, Laurent Fabiusszal?

- A Szocialista Párt demokratikus párt, politikai irányvonalát a kongresszuson részt vevő tagok határozzák meg. 120 ezer szocialista párttag hamarosan szavazni fog szövegtervezetekről, javaslatokról. Az ő szavazatuktól függ a jövőbeli politikánk. Belső vitáink közös értékeink közé tartoznak. E polémiák tónusa ugyan most kicsit durva, de egy kongreszszus események nélkül nem lenne méltó önmagához. A népszavazási kampány jó alkalom volt arra, hogy kifejtsük politikai nézeteinket Európa jövőjével kapcsolatban. Ugyanakkor Laurent Fabiusszal nincs szó személyes ellentétről. Útjaink kereszteződtek, ezt valóban sajnálom, ettől függetlenül azonban azonos párthoz és politikai családhoz tartozunk. És igazából csak ez utóbbi számít.

- Fennáll-e a pártszakadás veszélye?

- Ilyen veszély nincs. Amit Francois Hollande pártelnökkel együtt képviselek, azt egy hármas jelszóval tudom megfogalmazni: "Igazság, elszántság, egység". Az első két elem nem létezhet a harmadik nélkül. A mi pártunk csak egységben erős. És Franciaországnak is egységes Szocialista Pártra van szüksége, amelyik az egész baloldalt képes szövetségbe tömöríteni, és amelyik aktívan készül arra, hogy a 2007-es elnökválasztáson a baloldali, progresszív erők győzzenek.

- Mit tesz ön, ha a Laurent Fabius vezette csoport győz a kongresszuson? Ebben az esetben is lehet önből köztársaságielnök-jelölt?

- Az elnökjelöltség kérdése pillanatnyilag fel sem vetődik. Már többször elmondtam, hogy a Szocialista Párton belül a köztársaságielnök-jelöltségért versenybe szállok. Minden bizonynyal majd 2006 végén a párt tagjai belső szavazással döntik el, ki az a jelölt, aki elképzeléseinket a legjobban tudja képviselni az elnökválasztási harcban. Én mindig előnyben részesítettem az egységet, nem a személyes ambíciók a fontosak a számomra. Amennyiben a Szocialista Pártban engem jelölnek demokratikus úton köztársasági elnöknek, akkor a Szocialista Párt programjával lépek a választók elé. Tény, hogy Franciaországban ma a teljes politikai elit erkölcsi válságban van. A politikai közbeszéd leértékelődött a jobb- és a baloldal hazugságai miatt. A májusi népszavazás körüli harc felnyitotta Pandóra szelencéjét.

- Tekintsünk kicsit kifelé: ön szerint megváltozott Franciaország szerepe Európában az említett referendum óta?

- Ebből a népszavazásból nem éppen megerősödve jöttünk ki, ez bizonyos. A francia "nem" országunkat a rosszul beilleszkedő EU-tagok közé sorolta. Pedig Franciaország valójában mindig is az európai egységfolyamat fontos motorja volt, olyan felelős politikusok, mint Francois Mitterrand vagy Jacques Delors egyszersmind az Európai Unió és az egységes pénz élharcosai is voltak. Éppen ezért a mostani "megingás" nyilván csak átmeneti lehet. Minden "igen"-nel voksoló szocialista nemzeti katasztrófaként élte meg a május 29-i bukást. Ugyanakkor viszont Franciaország most is az egységesülő Európa egyik világítótornya, és az is marad. Ha Franciaország meggyengül, akkor Európa is gyengébb lesz. Ambíciónkon, imázsunkon, elismertségünkön kétségkívül csorba esett a referendummal, de a hibát helyre fogjuk hozni.

- El tudja képzelni, hogy Franciaország igent mond az európai alkotmányra az elkövetkező években?

- Először is, nem mi vagyunk az egyetlen ország, amelyik a populista erők és azok kapcsolt részei működése következtében ebbe a helyzetbe került. Ugyanilyen szituáció alakult ki Hollandiában is. És ebben a pillanatban nem tudjuk még megítélni Anglia álláspontját; egyelőre eldönthetetlen, mi lesz, ha majd ott is kiírják a népszavazást az uniós alkotmányról. Vagyis, ebben az ügyben nem egyedül Franciaország a felelős, és nem szeretném, ha Franciaország emiatt elszigetelődne. Ami a jövőt illeti, a franciák túlnyomó többsége természetesen európai elkötelezettségű. Nem kell ugyanakkor szent szövegnek tekinteni az európai alkotmányt, mert ez azt a veszélyt hordozza, hogy egy merev fallal találjuk szemben magunkat. Le kell győzni az előítéleteket, el kell magyarázni az alkotmány fontosságát, és egyben ezt finomítani is kell ahhoz, hogy Franciaország és az Európai Unió valamennyi állama közösen megtalálja a konszenzust. Május 29-e mögöttünk van, és ott is marad.

- Denis Jeambar politológus a napokban megjelentetett egy könyvet Chirac vádlott, álljon fel! címmel, amelyben a kialakult belpolitikai helyzetért a jelenlegi köztársasági elnököt teszi felelőssé. Ön is azt gondolja, hogy a mostani franciaországi gazdasági és politikai állapotokért kizárólag Chiracot lehet felelőssé tenni?

- A köztársasági elnöknek három szempontból mindenképpen van felelőssége. Az első, hogy a társadalmi intézmény-rendszert illetően tompa mozdulatlanságot erőltetett az országra, és ez mára meghaladottá vált. A második számú felelőssége, hogy destruktív politikát folytatott a vele a politikai társbérlet idején, vagyis 1999 és 2002 között működött baloldali Jospin-kormánnyal szemben. A harmadik, egyben talán legsúlyosabb felelőssége, hogy a 2002-es újraválasztását kizárólag saját személyes sikerének könyvelte el - tehát egy olyan választást, amikor egy politikai baleset következtében a második fordulóba rajta kívül Le Pen jutott be. Márpedig akkor a francia szavazók egymással öszszefogva közös barikádot építettek a szélsőjobboldali jelölttel szemben, és 80 százalékban Chiracra szavaztak. Ez a 80 százalék nem személyesen Chiracnak szólt, de ő félreértette a választók üzenetét; úgy érezte, hogy politikája zöld utat kapott, ezért szabad kezet adott a jobboldali, ultraliberális elképzeléseknek. Franciaország a mai napig beteg a miatt a hazugság és csalódás miatt, amit 2002-ben éltek meg a franciák az elnökválasztáson.

Jack Lang

A huszadik század francia politikusai között Jack Lang tartja a rekordot azzal, hogy tizenkét éven át dolgozott miniszterként - hol a kulturális, hol az oktatási tárca élén. A közvélemény 1981-ben ismerte meg, amikor kulturális miniszterré nevezték ki: összesen tíz évig maradt ezen a poszton. 1989 és 2001 között a jogi végzettségű politikus Blois polgármestereként is tevékenykedett. Oktatási miniszterré 2000-ben avanzsált. A 2002-es parlamenti választásokon bekerült a törvényhozásba, 2004-ben pedig szóvivőként segítette a szocialisták helyhatósági választási kampányát. Tavaly év végétől - a szocialista párt vezetőségének más tagjaival együtt - már a 2007-es elnökválasztási kampány stratégiáját dolgozza ki, és nem kizárt, hogy maga is jelölt lesz.