A szomorkásan mosolygó percekkel korábban megnyerte a gyorsasági motoros világbajnoki sorozat katari versenyének 125 kcm-es versenyszámát, a bosszús lett a második, vagyis a mély letargiában leledzők kettős győzelmet arattak. A temetői hangulat oka az, hogy a szomorkásan mosolygónak nem lett volna szabad nyernie, a kártyák ugyanis másként voltak leosztva. Az összetett versenyben a bosszús állt az élen, az ő győzelme volt a kívánatos, ám a szomorkásan mosolygó az utolsó métereken lehajrázta.

Azóta magyarázkodik. Gyanút, persze, foghatott volna, amikor a kockás zászló meglengetésének pillanatában csapatának komplett műszaki személyzete a fejéhez kapott lelkes integetés helyett, de nem fogott gyanút, hiszen neki, így meséli, nem mondtak semmit arról, hogy nem lehet első, mi több, meg kell nyeretnie a versenyt a társával. Az azért már feltűnt neki, hogy a boxban senki nem gratulál neki, mi több, szóba sem áll vele. Mindazonáltal reméli, hogy a harag nem lesz tartós, és semmi nem fenyegeti a már aláírt jövő évi szerződést, amely továbbra is az osztrák csapathoz köti.

A történet szót sem érdemelne, hiszen a technikai sportokban az ilyesmi, mondhatni, mindennapos eset. Sebastien Loebnek - aki azóta már kétszeres ralivilágbajnok - két évvel ezelőtt az évadzáró verseny utolsó napján kerek perec megtiltotta a Citroën csapatfőnöke, hogy az egyéni siker érdekében kockáztasson, ellenben állagmegőrzésre és dobogós helyet érő célba érkezésre utasította, mert az a márkaelsőséget jelentette az istálló számára. Loeb tudomásul vette az ukázt - így lett egyéniben világbajnok a subarus Solberg -, a Citroën pedig besöpörte a konstruktőri világbajnoki címet. Rubens Barrichello eleve Michael Schumacher untermanjának szerződött a Ferrarihoz: minden körülmények között csapattársa sikeréért kellett küzdenie. Néhány éve az egyik - sok mindenről már nem döntő - futamon valahogy a német elé keveredett, akkor rádión gyorsan szóltak neki, hogy állítsa vissza a rendet, mert baj lesz. A brazil besorolt másodiknak, kiváltva ezzel némi disputát a sportszerűségről és a versenyek komolyságáról. A közönség is megharagudott kissé, de csak első felindulásában; a hullámok elcsitultak, viszont határozat született arról, hogy többé ne lehessen ilyesfajta taktikázásra buzdítani a csapatrádión keresztül. A verdikt megtette a hatását: azóta nem rádióznak, ellenben újabb tájékoztató trükköket találtak ki, lásd a két mclarenes, Räikkönen és Montoya - éles csataként eladott - bohóckodását a Belga Nagydíjon.

Ami Katarban történt, csak azért érdemel néhány mondatot, mert a szomorkás győztes, aki állítólag nem tartotta be a taktikai utasításokat, egy honfitársunk, akinek sikeréért szurkolunk, és már miatta sem mindegy, hogy meddig lesz fagyos a légkör, továbbá várható-e egyáltalán felmelegedés. Kettőt aludva a történtekre Talmácsi Gábor azt mondja: ha nem előz, akkor vége a karrierjének, hiszen megkérdezhetnék tőle, miért nem nyert, ha tudott volna. Így aztán előzött, ám nem kizárt, hogy éppen ezért lesz vége a karrierjének. Meglehet ugyanis, hogy a Katarban eltaktikázott öt pont hiányzik majd a bosszús csapattárs világbajnoki címéhez: ha emiatt végül a rivális márka versenyzője nyer, azt sosem bocsátják meg Talmácsinak. Ennek apropóján akár szabadjára is engedhetnénk az érzelmeinket, emlegethetnénk önző és számító vállalkozói gondolkodást, a kapitalista farkastörvényekről már nem is beszélve, de nem tennénk helyesen, hiszen az autó- és motorsportok kétszereplős versenyek. Ember és technika egymásrautaltsága közismert: az eredmények közlésekor alighanem csak a megszokás okán írják előbb a sportoló nevét, utána - hol zárójelben, hol meg nem - az általa hajtott márkáét. Az eladási statisztika karon fogva jár a sportbéli eredményességgel, egymás kezét még véletlenül sem engedik el.

Talmácsi erről egy pillanatra megfeledkezett, azt hitte, sporteseményen van. Túlságosan is magával ragadta a versenyláz, csak remélni lehet, hogy nem lesz baja belőle. Hiszen ő csupán egy korát nem értő, elszánt mohikán.