Azt még sejteni lehetett, hogy a törökök igencsak megnézik majd, mit kapnak, de Luxemburgban a legtöbben úgy vélték: a törökökkel szemben a legszkeptikusabb álláspontjukkal egyedül maradt osztrákok hétfő reggelre feladják ellenkezésüket. Nem így történt.

Nagy dolgok múlhatnak apróságokon. Ha pár százezer francia és holland kicsit kevésbé elégedetlen a kormányával, talán élne az EU alkotmányos szerződése. Ha Tony Blair júniusban nem sajnált volna - elvből, nem pedig az összeg nagysága miatt - pár milliárdot, már rég bújhatnánk a 2007-13-as keretköltségvetést. S ha Stájerország nem szavaz vasárnap Schüssel kancellár néppártja ellen, jelezve, hogy így tehet nemsokára Burgenland és Bécs tartomány is, úgy vasárnap késő este bizonyára az (egyébként sem éppen rugalmas) osztrák álláspont sem hibernálódik - majdnem végképp.

A konszenzusos döntéshozatal kényszere miatt Ausztria - amelynek tényleges súlya a tagállamközi tanácsban 1:32 lenne - egy pillanat alatt az egekbe értékelődhetett. Együtt összes félelmével: a hatalmas, szegény és muzulmán Törökország EU-csatlakozásának rémképével, a bevándorlóktól való idegenkedéssel. A demográfiai előrejelzések szerint a luxemburgi mérlegre tett ország évtizedeken belül az EU legnépesebb és legszegényebb állama lenne. - Ilyen behemóttal nem fogunk tudni megbirkózni! - figyelmeztettek az osztrákok. Nagy kérdés nemkülönben: az EU meg tud-e birkózni saját maga behemótságával? Hogy huszonöt közül akár egy is a végsőkig feszítheti a húrt. Ahol nyolcmillió ember képviselője (Bécs) rá tudja erőltetni az akaratát 446 millió képviselőjére. S milyen csúfondáros az élet: hat éve az akkori EU-tizennégyek éppúgy csuklóztatták a még újonc Ausztriát, mint most az osztrák kormány a huszonnégyeket.

A törökök feletti huzavona érthetően sokáig háttérbe szorított két, magyar szempontból a töröknél is fontosabb ügyet. A külügyminiszteri tanácsülésnek szinte a margóján Del Ponte hágai főügyész végre a törvényszékkel "teljesen együttműködőnek" nyilvánította Horvátországot, megadva a lehetőséget, hogy az EU újabb időpontot adjon Zágrábnak a tárgyalásokra. Itt főleg kármentésről van szó: az uniós politika nyilvánvalóan befuccsolt. A horvátok vagy nem rémültek meg az elmúlt fél év ijesztgetéseitől, vagy tényleg nem tudják, hol rejtőzik a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina. Ha pedig Horvátország kap valamit, akkor - az európai hatalmi politikában - Szerbiának is feltétlenül jár valami: kezdhet a társulási egyezményről tárgyalni. Nemcsak két - EU-zsargonban - nyugat-balkáni országról, s az Európába vetett (még megmaradt) reményükről van itt szó, hanem a bennük élő több százezer magyarról is.

Három "ajándék" - csak a mosoly nem egyformán őszinte mindegyikhez. Meg a fogadtatás sem.