Hakni, ha hakni kell!

Egy félőrült formáció mutatkozott be múlt héten az Articsókában. A félórás műsor ugyan pörgős és vidám volt, de leginkább vállalati partik kiegészítő eleme lehet néhány koktél mellé.

"A közönség imádja a hülyéket a színpadon. Nem csoda hát, hogy az országunkban élő összes (4 db) pigmenthiányos néger ember, név szerint Gencsicseva Attila, Támbantu Sándor, Sas Zulu és Zakhar Hutu Jackson, végre megalapították saját, honi doo-wop együttesüket!" - olvasható társulat honlapján, hogy egyértelműen jelezzék, semmi jóra ne számítsunk.

A négy fiatalember mindegyike tehetségesnek tűnik, és láthatóan komoly munkát fektettek a kiművelt előadás minden mozzanatába. A néző pedig nevet, szórakozik, bámul, semmi egyéb dolga. A műsor valójában az amerikai 50-60-as évek "rózsaszín" pop kultúrtörténeti korszakának slágerzenéjére épített, nosztalgia paródia-show. "A műsor csúcspontjaként Elvis Presley 1956-ban, "archív valójában" lép ki az Edd Sullivan tv-show-ból, hogy mindenki örömére 1973-ig "játssza a Vegaszt ".

Az abszurd minőségi körítést, a Vocal Idiots saját, zenés, szöveges, valamint koreografált kompozíciói képezik, melyben csakúgy megcsillan a magyar retro, mint a Monty Python. A BájgúnáRock című abszurd rock varieté az ARTICSÓKA étteremben (Zichy Jenő u. 17) az alábbi időpontokban lesz látható:

Október 14. péntek, 20 óra

Október 30. vasárnap, 20 óra

November 6. vasárnap, 20 óra

November 13. Vasárnap, 20 óra

November 20. Vasárnap, 20 óra


Egy ízelítőből egy kis kritikaízelítő

A sajtótájékoztató keretén belül kaptunk kis ízelítőt a produkcióból. A hosszú szöveges bevezetés után már kezdtem feladni a dolgot, de aztán énekelni kezdtek, és meglágyultam. Egy országban, ahol az Irigy Hónaljmirigy jelenti a paródiát, ezekre az Idiótákra igenis szükség van. Ez a csapat ugyanis nem általános iskolában tartott kimittud színvonalon rekedt meg, mint a nyolc ijesztően ízléstelen médiasztár.

Aztán egy ponton leesett a tantusz. A négy srác énekelte a „Rendik” dalát a Cry Baby című filmből. A történet szerint ők a vad és kemény rockerek ellenfelei, az anyák és nagymamik kedvencei. Semmi nagy lázadás, csak idétlen kedvesség és fiatalos elegancia. Ilyen ez a négy srác is – akaratlanul. Van néhány sikamlós humoruk, de összességében inkább jól neveltek, kedvesek és barátságosak.

A látott fél óra alapján még van mit fejlődniük. A dalokat és táncokat összekötő kis jelenetek elviselhetetlenül hosszúak, de szükségesek, hiszen öltözni és pihenni kell. A számok pedig nem egységesek, vannak magyar szövegű valódi paródiák, és egyszerű utánzatok. Mikor Elvist énekelnek, néhány színpadi humor mellett semmi újat nem adnak. Szerencséjük, hogy ezekhez a slágerekhez nem is kell feltétlenül hozzányúlni.

A színházban a legtöbbet élesben lehet megtanulni. Kívánom a négy srácnak, hogy legyen sok alkalmuk előadni a számokat, és maradjon erejük változtatni. A közönség majd mutatja az utat, hol sok és unalmas a produkció, és miből lehetne többet nyújtani.

P.S.: A sajtótájékoztatón kaptunk egy kis dorgálást, hogy kevesen jelentünk meg, és hogy milyen nehéz a magyar sztárvilágban ismeretlenül valamit is elindítani. Először szerintem dolgozni kell, fellépni heteken át, és megküzdeni a közönség szeretetéért. A média felé a kritika nyilván igaz, mégsem illik ezzel kezdeni. Ha majd azt mondják: két éve nagysikerrel csináljunk, mégis ejtenek a fejünkre, akkor majd velük csóválom a fejemet. Másrészt, ha ennyire rossz ez a média, akkor minek akarnak akkora erővel pont a bulvárfikszált újságokban megjelenni?

(Gergely Márton)

Az Idióták akcióban
Az Idióták akcióban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.