Két mérce, egy tál
Na most: védi-e vagy sem Európa (meg a NATO) a szerbiai kisebbségeket? A koszovói szerb kisebbséget nagyon is védi, a szerbiai muzulmánokat már csak közepesen, a vajdasági magyarokat pedig... Erre már nincs egyértelmű válasz.
Persze védi, ha uniós embereink nagyon erőltetik, meg védi elméletben is, amikor úgy általában a többnemzetiségű együttélést sürgeti. Ám ha konkrét ügyekről van szó, az EU-tagállamok többsége nem akar a magyarok kedvéért nagyon ujjat húzni Szerbiával. Úgy vélik, Szerbia elég megaláztatásban és büntetésben részesült, még ha önhibájából (Milosevics bűnéből) is. Most esélyt kell adni a tétova szerb reformereknek.
Van benne logika. De akkor hogy van az, hogy a sokkal előrébb tartó Horvátországot súlyosan büntetik Gotovina miatt, miközben Szerbiának elnézik Karadzsicsot és Mladicsot? Kettős a mérce? Hát, ez úgy van, hogy a nyugat-európai nagyhatalmak 1. nem akarják, hogy Szerbia reménytelenül leszakadjon, mert akkor válsággóc marad, és oroszbarát lehet; 2. valamivel kárpótolni akarják Montenegró és Koszovó küszöbönálló végleges elvesztéséért; 3. azt végképp nem akarják, hogy a Vajdaság újabb etnikai válsággóc legyen. Ha az lesz, akkor az esetleges konfliktusban szövetségesi kötelességük lenne a magyarok mellé állniuk - és enélkül is van gondjuk elég.
Ebben a logikai keretben kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy nyugati szövetségeseink egyformán türelemre intik a magyarokat és a szerbeket. Egy tálba kerül az elnyomott kisebbség és az elnyomó többségi állam? Ez úgy lehet, hogy a nyugat-európaiak szerint a nagy tálban - az európai értékek levében - feloldódhat a nacionalizmus, és akkor mindenki jól jár. Ez így is van, de az is kellene hozzá, hogy az európai értékeket ne csak úgy általában vagy egyrészt-másrészt várják el, hanem igen konkrétan attól az államtól, amelyet tagállamként szeretnének látni.