Ötéves nyugdíj-helyreállító program

A nyugdíjak körüli igazságtalanságok enyhítése érdekében ötéves nyugdíjkorrekciós programot jelentett be a miniszterelnök tegnap az Idősügyi Tanács ülésén. A többletpénz fizetése jövőre kezdődik.

Az igazságosság érdekében végrehajtandó nyugdíjrendezést jelentett be a kormányfő tegnap. Újabb lépésként a százból visszamenőleg, de csak fokozatosan folyósítják a pluszpénzeket. Gyurcsány Ferenc tegnap az Idősügyi Tanácsban ismertette a nyolc lépésből álló programot, amelynek öt év alatt több mint 130 milliárd forint lesz a vonzata. (Évente 2000 milliárd forintnál többet fordít a tb a nyugdíjakra.) A januárban induló program révén 2,6 millió nyugdíjas évi járandósága átlagosan 51 ezer forinttal nő.

"Tartozunk az elmúlt évtizedekben a nyugdíjas-társadalmon belül felhalmozódott feszültségek enyhítésével" - indokolta a miniszterelnök az ötéves programot. A 90-es években ugyanis - 1997-ig - más volt a keresetek beszámítási skálája: a rövidebb szolgálati idő viszonylag többet ért, mint a hosszabb, s a magasabb jövedelmeknek csak töredékét számították bele a nyugdíjalapba. 1997-ben a nyugdíjrendszer megreformálása a nyugdíjszámításban is változást hozott: figyelembe veszik az éves inflációt és az átlagos keresetemelkedést is. Igazságtalan, hogy ma az azonos jövedelemmel és szolgálati idővel nyugdíjba mentek járandósága eltérő, mert annak idején eltérő szabályok szerint állapították meg az ellátásukat - mondta. Igazságtalan, hogy a rokkantnyugdíjak összege alig veszi figyelembe a ledolgozott évek számát. Igazságtalan lenne, ha nem rendeznék azoknak az özvegyeknek az ellátását, akik csak elhunyt házastársuk nyugdíjának ötven százalékát kapják.

A változtatások sorában elsőként - jövőre és egy év múlva - tíz-tíz százalékkal emelik a saját jogú nyugdíjjal nem rendelkező özvegyek járandóságát. Ezzel két év múltán 180-190 ezer ember özvegyi nyugdíja havi 7200 forinttal lesz több. 2007-ben számíthatnak korrekcióra az 1987 előtt nyugdíjba vonulók: járandóságuk havonta átlagosan 3400 forinttal nő. Az aktív munkát 1992 és 1995 között befejezett emberek kapják a legnagyobb, kétszer négyszázalékos emelést. A korrekciós lépéssorozat 2009-ben a nyugdíjrendszer több elemét is érinti. Egységesen két százalékkal nő majd az 1988-1990 között megállapított saját jogú nyugdíjak összege, újabb négy százalékkal az 1992-1995 között nyugdíjassá lett emberek járandósága. Még ebben az évben az 1997-97-ban megállapított járandóságok összege is nő négy százalékkal. A program utolsó lépését 2010-re tervezik: ekkor 500-600 ezer rokkantsági nyugdíjas járandóságát 8-10 százalékkal emelik, 1991-ig visszamenőlegesen.

A tervezett változtatásokat az Idősügyi Tanács támogatta, így a kormány a törvényjavaslatot még ősszel benyújtja az Országgyűlésnek.

Harrach inkorrektnek tartja Gyurcsány eljárását

A Fidesz-frakció szociális kabinetjének vezetője, Harrach Péter közleményében kifogásolta, hogy Gyurcsány Ferenc - a nyugdíjasok helyzetével visszaélve - folytatja ígéretkampányát. Szerinte a kormány a választások előtt a következő kormányzati ciklusra tesz "szakmailag átgondolatlan, szavazatvásárló ígéreteket".

Öt év alatt nyolc lépés

ÉvIntézkedésÉrintett
2006özvegyi nyugdíjasok180-190 ezer
2007özvegyi nyugdíjasok180-190 ezer
2007az 1987 decemberéig nyugdíjba vonulók670-680 ezer
2008Az 1991-1996. között nyugdíjazottak760 ezer
2009Az 1988-1991. között nyugdíjazottak320 ezer
2009Az 1992-1995. között nyugdíjazottak490 ezer
2009Az 1997-1998. között nyugdíjazottak160 ezer
2010Az 1991-től rokkantnyugdíjasok540 ezer

Forrás: MeH

Az idõsek világnapján a Mûvészetek Palotájában köszöntötte Gyurcsány Ferenc a nyugdíjasokat
Az idõsek világnapján a Mûvészetek Palotájában köszöntötte Gyurcsány Ferenc a nyugdíjasokat
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.