Szenvedély küzd érdekkel főszerepekben a modern politika színpadán, az ész félreszorított mellékszereplő, kinek a harmadik polgár, a hírnök szerepe jut. 2004 novembere, az amerikai, majd az ukrán és a román, a 2005-ös brit választások, a francia és a holland népszavazások, s végül a német és a lengyel parlamenti választások következményeként többet tudunk szenvedély és érdek, populizmus és reálpolitika, életvilág és hatalomvilág, médiakormányzás és kormányzás viszonyáról, elitek és tömegek ütközéséről, mint bármikor korábban. Nem Jó és Gonosz, nem Igaz és Hamis küzdenek. Emlékeznek, mit mond József a Fáraónak? "Mert, ami igaz, még nem az igazság. Az igazság végtelenül távoli, és végtelen minden beszélgetés. Vándorlás az a végtelenbe, és nyugovás nélkül vagy rövid nyugovás után, és egy türelmetlen »helyes, helyes« után eloldódik minden igazságállomástól, mint a hold oldódik el az állomásaitól örökös vándorlással."

Sejtettük, hogy a szenvedéllyel és indulattal választott Bush nehéz időknek néz elébe, ha megjön a kiábrándulás, és a könyörtelen érdekek gátjai átszakadnak. Senki nem tudta, hogy mikor ütközik az iraki korlátba, de sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb összetöri magát rajta. Nem lehetett tudni, hogy éppen New Orleans-ban szakad át a szegénység és egyenlőtlenség gátja, de valahol át kellett szakadnia. Ki tudná megmondani, hogy meddig lehet dollárszázmilliárdokkal - adócsökkentésben, fegyverkezésben, szegényprogramban - elígérkezni, versenyképesnek és működőképesnek maradni, de mindenki érzi, a dolog nem mehet a végtelenségig. A világ hegemón ura függeni kezdett New Orleans képernyőn megjelenő fekete arcaitól.

Valószínű volt, hogy Kijev és Bukarest érdekes "narancsos forradalmai" zavarhoz és összevisszasághoz vezetnek. Igen. Legfeljebb azt nem lehetett sejteni, hogy ilyen gyorsan kiderülnek a szenvedély és a manipuláció következményei. Várható volt, hogy a jobb- és baloldal által 1990 óta folytatott pökhendi és gyáva francia elitpolitika előbb vagy utóbb szélsőséges elutasításra talál? Igen. Már nem tudtak mit kezdeni az 1995-ös nagy sztrájkkal, már képtelenek voltak megoldást találni a széljobb nacionalizmusra. Gondoltuk-e, hogy Németországban a gazdasági patthelyzet politikai patthelyzetté alakul, hogy a gazdasági megoldási képtelenség politikai Gordiusz-csomójává változik? Talán senki nem gondolt rá, de nem volt valószínűtlen. Elképzelhető volt, hogy Lengyelországban a nagy többség megutálkozik a politikusoktól, hogy a baloldali szavazók nem látnak saját oldalukon reményt, akár 1991-ben, s nem mennek el szavazni? Igen. Ismert lengyel módszer 1981. december 13-a óta: ti kormányozzatok, abba fogtok belehalni! Hatalmat akartok - mindig sejtettük, hogy látni fogjuk a gazembereket!

Nem folytatom, mert nem érek Magyarországhoz. Múlt év októbere óta a két oldal tükörtáncot jár. Októberben és novemberben a szocialisták Gyurcsány és Hiller vezetésével szenvedélyes, vörös, jóléti, állambarát médiapolitikába kezdtek, amire Orbán nemzeti és keresztény szimbolikus politizálással vágott vissza. Szavak, képek, gesztusok háborúja zajlott, amit a választó alacsony részvétellel, ugyanakkor a két fél törzsi szavazóinak kiegyenlítődésével jutalmazott/büntetett. Ezt a szociálliberális oldal nyereségként, a jobboldal vereségként élte meg.

A Fidesz "polgári liberális" ága maga pártjára húzta a vereségből ocsúdó Orbán Viktort, aki 2005 júniusáig odahagyta a nemzeti szenvedélyt, s átvágott a mezőn, a liberális ligetek felé. Áder, Pokorni, Martonyi, Matolcsy, Navracsics a "ki a keresztény és nemzeti gettóból" jelszavával arra késztették Orbán Viktort, hogy ne csak angolul, hanem világ- és Európa-nyelven, ne a hideg polgárháború, hanem a kompromisszumok nyelvén beszéljen. Orbán dolgozni kezdett. Újraépítette az 1996-1998-as fiatal polgári államférfit, aki európai politikában, adórendszerekben, költségvetési reformokban, nemzeti fejlesztési tervekben gondolkodik, aki hajlandó és képes Amerikával, Európával, Izraellel, a hazai üzleti élettel ésszerűen és reálpolitikai alapokon együttműködni. A Magyarok Istene együtt szomorkodott Kádár János szellemével a Fidesz raktárában.

A Gyurcsány-kormány nem győzött Orbán után futni. Februárban ráeszméltek, hogy kormányozni kell. A nyári szünetig, két ütemben hajszolták magukat. Áprilisig megalapozott, komoly reformokban gondolkodtak, mindenekelőtt két-három reformértékű, liberális rendszerváltoztatásban. Ami régen, vagy soha nem volt Magyarországon: 2005. márciusban és áprilisban a pártok liberalizmusban versengtek. Máig nem tudjuk, hogy mi történt volna, ha stratégiai kérdésekben - az adórendszerben és a nemzeti fejlesztési tervben, illetve az egészségügyben - a kormány együttműködést kínál a kezeit nyújtogató ellenzéknek. Nem tették. A száz lépést, a kormányzat által, sőt, a szocialisták által levezényelhető, állami, taktikai kis lépések politikáját választották. Zutty. A közvélemény - a kutatók szerint - nem díjazta a kormány tavaszi nekiveselkedését, ellenben megerősítette a barátságos ország- és világjáró Orbán Viktort.

Nem kell félteni Orbán Viktort sem. A nyári szünetben visszatért a nemzeti fészekbe, s megértette mindenkivel, hogy hol lakik az Úristen. Nyomorult Fidesz "polgári liberálisok" nem győznek vad pofákat vágni, vagy kimaradni a bálványosi jóból. A lengyel PO-hoz közeli Rokita-Fidesz visszaváltott a PiS-hez, a Kaczynski-Fideszhez. Nincs privatizáció, nincs Európa, nincs piac, nincs szolgáltató állam, nincsenek németek, oroszok, zsidók, van antiliberalizmus, antikommunizmus, antikapitalizmus, antiszemitizmus, van gondoskodó állam, vannak jó magyarok, jó keresztények, jó vidékiek, jó lakótelepiek. Összetartás van. A Magyarok Istene és Jani bácsi szelleme áldóan és kacsingatva néznek le ránk.

Hohó, hóhahó! Páros tánc ez, barátaim! Orbán és Gyurcsány együtt járják a táncot. "Szóval beszélni és ígérni kell", következtetett a tavaszból a kormány. Ezt tudjuk, ezen ne múljon. Nyár végétől teljes gőzzel folyik a normál működés, és az egyedi adományozás-büntetés kettéválasztása. Míg a normál költségvetés keményen megszorít és fogva tart, a napi bejelentésekkel az egyik választói csoportnál jutalom, a másiknál büntetés jelenik meg. A hivatalok darabjaikra esnek. A jogrendszer, a statisztikai rendszer széthullik. Semmi baj. Ismerős, ugye? Gyurcsány Ferenc az 1998-as Horn és a 2003-as Medgyessy reinkarnációjaként ingyen utaztat a Malévon és ingyentankönyvet oszt a kisdiákoknak. Bocsánat, tévedtem, a benzin áfáját csökkenti, a nyugdíjasokat távfűti és földet oszt Battonyán. Napi populista improvizáció. A világ újra vörös. A hivatalnok munka helyett a televízióknak habog. Egyenlítünk. Visszajutunk a 2004. decemberi, 2005. januári állapotokhoz. Szenvedély. Nyomulás. Magabiztosság. A szocialista "nemzeti kommunisták" és a szociálliberálisok leestek. Azért persze előbb vagyunk magyarok, s csak utána... Ha kell, újra szociálliberálisok leszünk.

Értem a politikusokat - ez baj. Hogyan igazolhatná bárki, hogy Orbán a békének és a kompromisszumkészségnek köszönhette népszerűségét, s nem ellenfele ostobaságának, szétesésének a tavaszon? Lehet-e igazán mérni, hogy Orbán és Kövér nyári szereplése állította meg a Fideszt, vagy a kormány remek teljesítménye? Ki bizonyíthatná, hogy értelmes reformokkal Gyurcsánynak inkább volt esélye a győzelemre, mint a mai szomorú teljesítményével? Senki. A választók valóban gyakran büntetik a munkát, a teljesítményt, és jutalmazzák a televíziós szereplést. Érthető, ha a politikus a könnyebb ellenállás útját választja. Azt teszi, amihez, legalább önmaga szerint, ért. Voltam már a nemzet atyja? - kérdi magától Orbán. Igen. Jól ment? Igen. Mi a fenének fárasszam magam újabb és újabb kockázatos szerepekkel? Voltam már dinamikus baloldali megváltó? - teszi fel magának a kérdést Gyurcsány. Voltam. Sikeres? Sikeres. Kell nekem egy személyben költségvetést és médiapolitikát, nemzetpolitikát és minden hivatali hórukk-munkát elvégeznem, kockáztatnom? Dehogy.

Utánunk az özönvíz - mondja kedvesen Bush és Chirac, Juscsenko és Basescu, Orbán és Gyurcsány. Milyen lesz 2006 júniusától az élet Magyarországon? - kérdem olyan politikusoktól, akik 1997 óta képtelenek voltak érdemben módosítani a szerkezeten. Jó, jobb, legjobb.

"Herceg, világod puszta semmit őröl. / Időd, mint nyitva hagyott kerti csap. / Jobb lenne mindent kezdened elölről! / De kelhet-e ma a tegnapi nap?"