Kérdezni akartak tőlük, de nem mindjárt sikerült: egyrészt ők igencsak gyengén beszélnek idegen nyelven, de Jean-Claude Fruteau delegációvezető is megelégedett egy papírból felolvasott szózattal első nekifutásra. Elröstellték azonban magukat a képviselők: a szentesi gyerekek másnap már a buszon faggathatták őket - tolmács segítségével.

Tabajdi Csaba, a bizottság magyar főtagja azért invitálta a tavaly csatlakozott országok közül elsőként hazánkba a képviselőket, hogy a helyszínen lássák, "tapintsák" az itteni viszonyokat. A látogatókat meglepte az érdek-képviseleti vezetőktől az első délután kapott szemrehányó panaszáradat. Úgy hadarták a szemükbe, hogy melyik ágazat termelése hány százalékkal csökkent, mennyi munkahely veszett el a csatlakozás óta (tényleges, valós és sokszor elkeserítő adatok!), mintha személy szerint ők lennének az okai a történteknek. Sőt úgy, mintha az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága tagjainak hatalmában állna azonnali változást elhatározni. Ebből a delegátusok azt a következtetést vonták le, hogy valószínűleg panaszkodós nép a magyar, de a végtelenül bonyolult európai érdekviszonyokkal, intézményi kompetenciákkal nemigen vannak tisztában errefelé.

A beszélgetések arra világítottak rá, hogy a közvéleményben először talán szét kellene választani: mi uniós kérdés, mi a magyar kormányzat felhalmozódott mulasztása, és miért okolhatók maguk a termelők. Azért ugyanis nem okolható az Európai Unió, hogy a rendszerváltás után a magyar kormányok súlyos mulasztásokat követtek el a magyar mezőgazdaság uniós felkészítésében. Önmagában versenyhátránnyá változott például a kialakult birtokrendszer. A privatizált feldolgozóüzemek közül alig néhány került termelői tulajdonba, az ágazatok profitja nem jut vissza az alapanyag-termelésbe, a szükséges fejlesztések elmaradtak. Elmaradt a megfelelő szaktanácsadó rendszer kialakítása, egy-két kivételtől eltekintve nem jött létre a kistermelők hatékony szövetkezése, alulról szerveződő integrációja. A posztkommunista országok vadkapitalizmusától merőben idegen még ma is a római szerződésbe belefogalmazott szolidaritás, hogy a vidéken élőknek is joguk van ugyanolyan színvonalon élni, mint a nagy központok lakóinak. De a politikai vetélkedésben a magyar vidék és a magyar parasztság maga is sokkal gyengébben szerepelt, mint ahogyan ez a társadalmi csoport a számarányánál fogva szerepelhetett volna.

Így lett, és most már így van. És bár nem muszáj, hogy így is maradjon, nem árt, ha tudja az előzményeket Lutz Geopel úr és Heinz Kindermann úr Németországból, Jean-Claude Fruteau úr Franciaországból, Bogdan Golik úr Lengyelországból, Albert Jan Maat úr Hollandiából, Agnes Schiergruber aszszony Ausztriából. Azért azonban, hogy így alakult, nem nekik kell szemrehányást tenni. Ugyancsak nem az ő döntésük volt a koppenhágai kompromisszum, amely 2013-ig tartós versenyhátrányba hozta a közvetlen kifizetéseknél a magyar agrártermelőket. Kétségtelen, hogy ennek ők (többen közülük középbirtokos gazdálkodók otthon, nem afféle "megélhetési euroképviselők") már közvetlen haszonélvezői. Nem is nagyon reagálnak, ha hallják, hogy idén ők 40 százalékkal több támogatást kapnak, mint a magyar gazdák. Így versenyzünk egymással az egységes piacon (sőt benne egyre inkább a mi hazai piacunkon is). Amikor mégis kikényszerítették tőlük a választ, azt mondták: nem az Európai Parlament döntött Koppenhágában, hanem az Európai Tanács - a kormányfők testülete. Ott volt az önök miniszterelnöke, vagy nem volt ott? Aláírta a szerződést, vagy nem írta alá? Ezt persze el lehet kezdeni felülvizsgálni - de nem önmagában egyetlen pontot, hanem a kompromisszumos szerződés egész kényes egyensúlyi rendszerét. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tett is erre célzást, amikor találkozott a delegációval: noha beletörődtünk a hosszú utolérésbe, érdekünkben állna a minél előbbi felzárkózás; ha más kompromisszumos ügyeket is felnyitnak, akkor vizsgálják fölül az agrárügyeket is. Nem volna különben egyszerű: a holland euroképviselő a lajosmizsei sajtótájékoztatón is emlegette a külföldiek földvásárlási moratóriumának újratárgyalását. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter azonnal reagált: a magyar föld nem alku tárgya!

Ugyancsak magyar kormányzati feladat a hazai piac védelme a rossz minőségű, ezért olcsó termékektől, a hipermarketláncok európai normáknak megfelelő, de következetes ellenőrzése. Ezt sokáig nem csinálták, Gráf József az első agrárminiszter, aki megpróbálkozott vele - eddig sikerrel. Ám Magyarországon, ahol alacsonyak a jövedelmek és gyenge a szolidaritás, a lakosság hajlamos lehet elhinni: a nemzeti szakhatóság a hazai termelők drága termékeit akarja rájuk tukmálni az olcsó külföldi áru helyett.

Nem árt, ha nyugat-európai barátaink kissé nyugtalanabb lelkiismerettel utaztak innen haza. A negyven százalék támogatási hátrány nagyon nagy hátrány. Kevés esély van a gyorsabb felzárkózásra, de az is valami, ha nem éreznek felhőtlen önbizalmat, úgy tudva, hogy egyenlő és tisztességes versenyben előznek meg bennünket ennyivel.

A látogatás arra figyelmeztetett: nem panaszkodni kell, hanem "kitalálni magunkat", meglelni helyünket az unióban. Nem a bebetonozott szabályokkal kell folyton foglalkozni, ahol úgysem tudunk változtatni, hanem azokat a pontokat megtalálni, ahol van mozgásterünk, és még előtte vagyunk a döntésnek. Az újraszabályozandó ágazati rendtartások ügyében a belépésünk óta is többször előfordult, hogy csak a tizenötökre készült hatástanulmány, holott például a cukorrendtartás megváltoztatása bennünket is súlyosan érint. Jean-Claude Fruteau, ennek az ügynek az európai parlamenti jelentéstevője azzal érvelt: az Európai Unión kívül is van világ! A cukor például háromszor olcsóbb a világpiacon, mint az Európai Unióban - ez így tényleg nem maradhat tovább. A WTO is kikényszeríti az árak csökkentését. Szélsőséges esetben akár a teljes magyar cukorgyártás és répatermelés is áldozatul eshet - a magyar agrárkormányzat itt például ésszerű kompromisszumra törekszik -, de azt is el kell fogadtatnia.

Az euro-képviselők a budapesti panaszdélutánt követően a Dél-Alföldön töltöttek két napot. Többnyire sikeres, imponáló helyre vitte el őket Tabajdi Csaba - a Fábiánsebestyéni Kinizsi Rt.-be, a szentesi Árpád Agrár Rt. körül szerveződött DélkerTész integrált fóliasátraihoz, a Mórakert Szövetkezet logisztikai telepére, egy ballószögi mangalicatelepre, Kecskemét mellett egy híres versenylótenyészetbe. Egy kiskunmajsai baromfitelepen egymás mellett lehetett látni a régi ólat és az
EU-támogatással felújított újat. A vendégek a végén meg is jegyezték: nem tudni, a magyarok panaszkodnak vagy dicsekszenek. Ahogyan diplomatikusan fogalmaztak: a sikeres üzemek látványa nem igazolja az érdekképviselők borúlátását.

Irigykedtek a nyugatiak Szentesen, hogy milyen olcsó energiaforrás a termálvíz - holott a helyi zöldségtermelők élethalálharcot vívnak a hazai környezetvédelmi hatósággal, mert az a kihűlt meleg víz visszasajtolására akarja kényszeríteni őket. Ha visszasajtolják, akkor abba, ha megfizetik a környezetszennyezési bírságot, akkor meg abba mennek tönkre. Mórahalmon azt vetette fel Nógrádi Zoltán polgármester, hogy a készülő uniós zöldség-gyümölcs rendtartásban azt is szabályozni kellene, hogy az önmagukban versenyképtelen kistermelőket versenyképes szövetkezéssé koordináló téeszek kapjanak a vidékfejlesztési kasszából is támogatást, amellett, hogy tagjaik külön-külön megkapják a versenyszférában szokásos járandóságukat. Lutz Geopel vitatta ezt; kérdezte, hogy tán két csövön is fejni akarják az uniót - de ő a bizottságon belül is erősen versenypárti. Ám a bizottságban vannak vidékfejlesztés-pártiak is, miközben abban mindenki egyetért: ne engedjenek Tony Blairnek, aki az egész agrártámogatási rendszert mindenestül felülvizsgálná és megnyirbálná. Ezek az agrárképviselők biztosra vették: nem lesz uniós költségvetés az angol elnökség ideje alatt. Gyurcsány Ferenc is azt mondta nekik Budapesten: a közös agrárpolitika betöltötte funkcióját, békét és nyugalmat teremtett Nyugat-Európának ötven éven át; megreformálni szükséges, de sutba dobni kár lenne. E reform is egy közös ügy: immár teljes jogú tagként, a nemzeti érdekeinket és az unió közös érdekeit szem előtt tartva vehetünk részt a megoldás kialakításában.

Nemcsak panasz meg szakmai diskurzus egy ilyen látogatás, hanem "druzsbázás" is: a termálfürdő, a citerazene, az ágyaspálinka és a kakaspörkölt kollektív élvezete. Egyeztetni kell tovább, járni egymás országába meg Brüsszelbe - meg is hívták látogatóba a bizottsághoz a szentesi középiskolásokat. Addig is tanulják szorgalmasan az angolt!