Ezek azok az európai fejlemények, amelyek önmagukban is kijelölik a koordináta-rendszert, amelyben elhelyezhető az egyéves Gyurcsány-kormány. Ha nem is feltétlenül annak teljesítményét, de helyzetét kivételesnek tünteti fel. Az itteni baloldal ugyanis egyben van, törésvonalait már-már rutinszerűen kiglettelte, és a legutóbbi közvélemény-kutatások eredményei megint versenyképesnek mutatják. Ez akkor is figyelemre méltó teljesítmény, ha a ciklus MSZP-SZDSZ néven futó két kormányának szinte oly mértékben nincs már köze egymáshoz, mintha egy jókora pártszakadás után volnánk, és a tradicionális szárnyat a centripetális erők leszakították volna, mondjuk a harmadik utasokról. A megoldás, amely a jelenlegi potensnek tetsző egységet eredményezte egyedi: kormányirányt váltottak úgy, hogy közben a párt mintha meg sem mozdult volna. Mi volt a trükk, és meddig működtethető? Vajon a baloldalt Európa-szerte ziláló fejleményekből mi tartozhatna ránk is? Mit és hogyan védtek ki a ma kormányzók ezek közül és ezen az alapon mi az, ami még valószínűleg vár rájuk?

A lengyelországi fejlemények? Medgyessy Péter miniszterelnöksége alkonyán azt nyilatkozta, hogy elemzőket bízott meg a cseh és lengyel fejlemények végiggondolásával, s azzal, hogy adjanak tanácsokat, miként lehet elkerülni az ott történteket. Lengyelországban például a miénkhez hasonló erőteljes gazdasági fejlődés azzal a drámai sajátossággal párosul, hogy bár növekszik a GDP, erről az emberek nagyon nagy része szinte csak az újságból értesül. Ugyanúgy nem csurog le fentről a jó, mint ahogyan a szociálpolitikusok nálunk is figyelmeztették - főként az Orbán-kormány idején - a döntéshozókat, hogy nem elég a felső-középosztályt helyzetbe hozni, az önmagától nem fog a javakból érzékelhető mértékben leosztani. Ott a baloldal megpróbálta rendbe tenni a költségvetés hozzánk hasonlóan boruló egyensúlyát. Marek Belka még pénzügyminiszterként fogalmazta meg azt a szabályt, hogy a szociális kiadások növekménye nem haladhatja meg az inflációs rátánál 1 százalékkal magasabb szintet. Azt nyilatkozta: "E cél megvalósítása se könynyű, se kellemes nem lesz. Az egészségügyi miniszternek egy szolgáltatási minimumcsomagot kell bevezetnie, vagy meg kell változtatnia a gyógyszerár-támogatási rendszert, és harcot kezdeni a gyógyszergyártó vállalatokkal és/vagy a kórházak egyharmadát fel kell számolnia; a választás az ő kezében van. Az oktatási miniszter megspórolhatja a rá eső pénz egy részét azzal, hogy...csökkenti az oktatásban foglalkoztatottak hatalmas számát." Ismerős csomag. Úgy fest azonban, hogy másfél évtizeddel a váltás után az emberek mindezt egy baloldali kormánytól végképp nem szívesen fogadják el.

Ezt a fenyegetést mintha érzékelné a Gyurcsány-kormány is, - bár Kóka János rászámolt nyolcat a szolidaritás értékére - és az utolsó pillanatban megkezdte volna a 2002-re tervezett kormányváltást. A ciklus félidejének nettó költségvetési szigort ígérő tendenciái után a családtámogatástól a nyugdíjrendszerig egy sor kérdésben most kezdték el érzékelhetően lefelé terelni az egyébként lényegében változatlan, de az előző ciklusban a középrétegek felé irányított forrásokat. Ez komoly különbség a lengyelekkel való összehasonlításban.

Ha tehát északkelet felől elhatároltuk a magyar baloldalt az ott forgácsoló okoktól, s ezt könnyed, vagy tán könnyelműen nagyvonalú mozdulatokkal tettük is, nem járhatunk így el a nyugat-európai relációban. Az a hasadék, amely a volt NDK Oskar Lafontaine-nel (valóban) feljavított nosztalgiapártja és Schröder szociáldemokratái között keletkezve elnyelte a baloldal kormányzási esélyeit, nálunk is megjelent.

És a Jospin, illetve az őt követő francia szocialista táboron belül is. És mindenhol meg kell jelennie. Ahogy nálunk is itt van, bár nem beszélnek róla, hanem kezelik. Pontosabban: ameddig Gyurcsány Ferenc tanácsadóként gyakran beszélt és írt a harmadik útról, addig a Medgyessy-kampánystáb, majd a volt miniszterelnök kabinetje megpróbált úgy tenni, mintha még mindig ott lennénk a huszadik században - "jóléti rendszerváltás" -, a második úton, klasszikus régi vágású szocdem bőkezűséggel. Majd amikor Gyurcsány került kormányzati pozícióba, már nem beszélt utakról, legfeljebb lépésekről, de egyre nyilvánvalóbban más kerékvágásba állt be, mint elődje. A két tipikusan lehetséges baloldali megoldást nagy vonalakban egy cikluson belül egy párt vezette elő Magyarországon.

Teoretikusan korábban Gyurcsány jelezte, a harmadik út minden racionalitás szerint Magyarország felé is kanyarodhat. És valóban: az, hogy a tőke-áru-munka háromság előtt tisztelettel felemelkednek a határsorompók, az olcsó munkaerő és áru így szinte korlátlanul a tőke rendelkezésére áll, itt is kihúzhatja a szőnyeget a jóléti állam alól. Legalábbis rángatja. Nem feltétlenül és csak azon a módon, hogy nincs pénz a korábbi biztonság fenntartására, s hogy az öregedő társadalmat képtelenség az eddigi módon segíteni, hanem inkább úgy, ahogy sokak szerint felelőtlenség továbbra is ezt tenni. Egzisztenciális harcok elé néz ugyanis a nyugati (munka)kultúra, ezért egzisztenciális harcokra kell felvértezni az embereket is. Életen át való tanulás - és harckészség. Ráadásul a két világrendszer szembenállásának megszűntével elmúlt az ideológiai kényszer is, amellyel akár erőn felül is gondoskodónak kívántak mutatkozni az államok. A harmadik út azonban potenciálisan több annál, mintsem hogy a jóléti állam - egyébként is igen szívósan maradó - valósága helyett a felvértező állam lehetőségét adja. Legalább ilyen fontosnak látszik, hogy a munka/tőke relációból egy másik dimenzióba átlépve keres teret a politikának. A gazdaság és a munka világát - be nem vallva ugyan - hagyja a globalizáció erőire. (Lehet ezt már a negyedik út keresésének is nevezni.) E tekintetben erős neoliberális áthallások vannak. Ugyanakkor a gazdaság (globalizációban amúgy is szétfolyó viszonyai helyett) az emberek (választók) magán, mikrovilágában ígér segítséget. Tanuláshoz, egészségügyi szolgáltatásokhoz, kulturális lehetőségekhez, kis közösségekbe rendeződéshez. (Blairék ténykedését vizsgálva persze vitatja a politizáló világ, hogy ezt teszik, ígérik, vagy csak áltatnak vele...)

Ebben az értelemben igencsak harmadik/negyedik utasnak tetszik a második MSZP-SZDSZ kormány. Igaz, erről alig beszél, de teszi. (A Fidesz pedig anélkül, hogy ezekben a kategóriákban fogalmazna, szinte mást sem tesz, mint egy sajátos jobboldali harmadik úton jár. Talán ezért is olyan nehéz megfelelőjét találni a tradicionális konzervatív pártok között. Mondhat bármit, valójában a gazdaságot - amikor módja volt rá - békén hagyta, illetve középszinten fel-feltöltötte saját anyaggal, viszont az emberek munkán kívüli életébe a lehető legnagyobb elánnal próbált belemerítkezni, a családtól a lakáson át a hitgyakorláson keresztül az oktatás tartalmainak meghatározásáig. Mindmáig azt mondják, hogy a politika valahol ott kezdődik, ahol a lelkek is hozzáférhetők valamivel, ami több mint hétköznapi. Azután ami ettől függetlenül a korántsem elhanyagolt hétköznapokban történt, az most maradjon zárójelben)

Az első szocialista kormány Medgyessy Péter vezetésével még hatalmas mozdulatokkal kezdett valami monumentálisnak felkonferált mű levezényléséhez. Történelmi bér-igazságtételben részesítette a pedagógusokat, orvosokat, óriási egészségügyi reformot és közigazgatási átrendezést ígért, autópályalánc-építéssel csatlakozó európai programot, uniós tagságot mutatott fel és harsány világpolitikai elkötelezettséget a megtámadott euroatlanti civilizáció védelmében. Nem feledkezett bele viszont részletekbe, ami sokak számára olybá tűnt fel, hogy igen kevéssé hatásos nagy szüneteket tartott a kormányzásban.

A közönség érdeklődését így nem sikerült ébren tartani. Még a sajátjaiét sem...

Gyurcsánynak e grandiózussá váló csendből úgy sikerült kihoznia az MSZP-t, hogy annak óriási teste szinte meg sem rezdült, legfeljebb a feje nyaklott egyet, hogy aztán az általa kívánt irányba forduljon. A legtöbb helyen ebből pártszakadás lett volna. Az MSZP viszont éppen abból tudott előnyt kovácsolni, hogy kétszer egymás után kívülről hívott miniszterelnököt. Ezért két - lényegében - párton kívüli vívta meg a párt belső harcait. Így viszont csak egy barátság szakadt meg (Medgyessyé és Gyurcsányé) de nem egy párt.

Pedig más körülmények között talán lett volna rá ok.

Most a váltás után egy pillanat alatt kiderült, hogy nem lesz egészségügyi reform, elmarad a közigazgatási átalakítás, nem folytatódik a közszféra kényeztetése, sőt, egymást követték a száz-kétszázmilliárd forintos "fitnesz"-programok. Minden megváltozott, csak azt nem lehetett érteni, hogy ilyen pénztelen helyzetben, az ígért jóléti programok elnehezülésekor mi a csodáért vágott bele Gyurcsány a kormányzásba. Ez csak hónapok múltán derült ki. Az új miniszterelnök számára politikailag sikeres kettős népszavazás, és s bukott államfőválasztás amilyen zajos volt, filozófiailag annyira közömbös. A politikacsinálás csak ezután kezdődött el.

Meglehet, a száz lépés úgy indult, hogy lássuk meg, mi fontosat lehet tenni kevés pénzzel. De ami azóta formálódik, több ennél. A családi pótlék újrafogalmazásában például ebben az értelemben nem az a fontos, hogy az átlag erősebb alapokat kap, hanem az, hogy kiiktatták sok százezer ember, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás kedvezményezettjeinek életéből a kérvényezés szörnyűséges mozzanatát. Nem szorosan ide tartozik, de ide illik, hogy korábbi döntéssel a 18 éveseket kiszabadították a néhány napon belül teljesítendő érettségi/felvételi harapófogójából. Nemrég a kormány önmaga tengelye körül megfordulva a kis létszámú falusi iskolák megtartása mellé állt, és pénzt is adott rá. Göncz Kinga át akarja alakítani a szociális otthonok igénybevételének rendjét, hogy az is bekerülhessen, aki nem tud fizetni. Elengednék a nőket a gyes mellől dolgozni, nyittatnák a bölcsődéket. Kis pénzzel és komoly "erősítők" használatával hazai rocktermék-támogatási program indul. Zavaros félvállalkozási helyzetek tisztázását ígérik, visszamenőleges nyugdíjkorrekciót, amely kevesebb pénzbe kerül, mint amilyen erősnek tetszhet a morális üzenete. (Bár aki kimarad, nem lesz rá fogadókész.) Szociális földprogram az állami készletekből, nem nagy táblákban adva a földet, mint korábban szó volt róla, hanem kis kvázi emberi jogon járó illetményföld-tagokban. A jobboldal víziójában robusztus és kamaszosan omnipotens állam és a széles, de ritkás és szaggatott mozdulatokkal operáló Medgyessy-kabinet után a Gyurcsány-csapat lépésről lépésre próbál egy-egy szem magot találni.

Ráadásként persze itt van egy hatalmas áfacsökkentés, ami nem tartozik semmihez, legfeljebb csak annyira, mint szaloncukor a karácsonyhoz, ami emlékeztet a boldog gyermekkorra, esetünkben a Medgyessy-féle száz napra. De azért az ünnepek utánra: bekészített súlyos pofonok mindenkinek, aki tébét, adót nyelne le, feketén dolgoztatna, közgyógyszert irogatna jogosulatlannak, stb.

Ez hát messze nem az a program, amivel a szocialisták választásokat nyertek, ami nem azt jelenti, hogy ezzel nem lehet. De más. Nem a nagy rendszerek, a nagy társadalmi csoportok viszonyai felől, hanem a hétköznapok irányából kér - követel - bebocsáttatást az emberek életébe. A jobboldal és az első MSZP vezette kormány világához képest ez mindenképpen harmadik út.

A francia szocialisták egyik vezetője nemrég nyilatkozta, hogy ha nyernek legközelebb, ha nem, el kell ismerniük, hogy a baloldal jelentős teoretikus deficittel küzd. Ez Magyarországon sem lehet másként, de sajátos változatban jelenik meg. Megvalósul valamiféle meglehetősen kreatív - de léptei nyomában nem kevés port felkavaró, gyakran kaotikus helyzeteket (lásd maradványmizéria) előidéző - baloldali politizálás. Koherens, kulturális, szimbolikus és mentális szinten is megragadható koncepciója azonban még nem készült el. Minerva baglya nappal repül. Este végiggondolja, merre szállt és miért. Egyelőre - hogy egy a héten megjelent könyv címét idézzem - Útközben van.