Eörsi: hatvan fideszes elsunnyogta a szavazást

Eörsi: hatvan fideszes elsunnyogta a szavazást

A Fidesz adjon magyarázatot arra, hogy hatvan képviselője miért nem vett részt a Románia uniós csatlakozásáról tartott hétfői parlamenti szavazásban, miközben mind az ülésteremben tartózkodtak - kérte Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő. A liberális politikus szerint a hatvan képviselő "gyáván elsunnyogta a szavazást, hogy ezáltal a magyar polgárok ne tudják meg a véleményüket". A Fidesz válaszát tolmácsoló Balla Mihály szerint azok a frakciótársai, akik szavaztak, támogatták Románia uniós csatlakozását.A politikus szerint az súlyosabb kérdés, hogy Baráth Etele, az integrációs ügyekért felelős miniszter, a kormány tagja a jegyzőkönyv szerint jelen volt és nem szavazott. (MTI)

Megszakított tv-közvetítés Lentiben

Több képviselő szerint megszakíttatta az élő televíziós közvetítést Nógrádi László, Lenti polgármestere, az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén. Ezt szerintük akkor tette, amikor egy szocialista képviselő reagált volna a pártját ért vádakra. Horváth József, a helyi MSZP-frakció vezetője elmondta, hogy az ülésen - amelyet a szokások szerint élőben közvetített a városi televízió - parázs vita alakult ki, mert a város nem nyert meg egy kerékpárút építésére kiírt pályázatot. (Tudósítónktól.)

Koalíciós komédia Nagykanizsán

Az SZDSZ nagykanizsai frakciója a legutóbbi közgyűlésen megszegte az MSZP-vel kötött koalíciós szerződést, ezért a szocialista párt helyi szervezete befejezettnek tekinti a koalíciós együttműködést a szabaddemokratákkal - áll az MSZP városi szervezetének közleményében. Ezzel szemben Litter Nándor szocialista polgármester és Röst János, a város SZDSZ-es alpolgármestere kijelentette: a megállapodás felbontásáról hivatalosan nincs tudomásuk, Nagykanizsát továbbra is MSZP-SZDSZ koalíció vezeti. (Tudósítónktól)

Dávid: Jobboldali sajtóhadjárat az MDF ellen

Dávid Ibolya szerint csúnya hadjárat indult "a magát jobboldalinak nevező" sajtó részéről az Magyar Demokrata Fórum ellen. A Demokrata és a Heti Válasz összehangoltan, együtt dolgozik, a Magyar Nemzet a "Fidesz pártlapjaként" pedig azt a feladatot teljesíti, hogy az MDF-et folyamatosan lehetetlen helyzetbe hozza és lejárassa - mondta a pártelnök. A Sisák Imre képviselővel és Antall Józsefnével közösen tartott sajtótájékoztatóján Dávid Ibolya cáfolta a Heti Válasz híreit: Sisák Imre és Gémesi György az MDF-frakcióban marad, Antall Józsefné pedig közölte, hogy nem kívánja a néhai miniszterelnök nevét a demokrata fórum alapítványától visszavonni mindaddig, "amíg nem érzi úgy a család, hogy az MDF nagyon másként politizál, mint Antall József". (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.