Kedvezmények műpártoló cégeknek

A kortárs képző- és iparművészeti alkotások vásárlását ösztönző társaságiadó-kedvezmény bevezetését jelentette be tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Ludwig Múzeumban.

Az egyik legnagyobb hazai kortárs művészeti gyűjteménynek otthont adó Ludwig Múzeumban, szakmabeliek és újságírók előtt jelentette be tegnap a miniszterelnök a kormányprogram egy következő, a kortárs képző-és iparművészet javára szánt lépését. Gyurcsány Ferenc az intézkedés kapcsán arról beszélt, hogy Magyarország az elmúlt időszakban bátortalan volt a jelen kultúrájának támogatásában, s a modern képzőművészet érdemi segítésére most először született javaslat.

Az adókedvezmény már szerepel az adótörvény-javaslatban, és január 1-jén lépne hatályba. A módosítás lényege, hogy a vállalkozás választhat a jelenlegi és egy új forma között. A jelenlegi szabályozás szerint azon alkotások beszerzési értéke - legfeljebb az adóévi beruházások értékének egy százalékáig! -, amelyeket a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által működtetett zsűrik művészi értékűnek ismernek el, levonható az adóalapból. Az új lehetőség az, hogy a beszerzési értéket öt év alatt, 20-20 százalékonként vonják le az adóalapból, vagyis a befektető, a vállalkozó válhat konkrét mecénássá, aki megrendelője a képző- és iparművészeti alkotásoknak. Az új társasági adókedvezmény január 1-jén lépne életbe, a parlamenthez már benyújtott, az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosítását célzó javaslatban szerepel. A módosítással az adózó vállalkozás választhat a jelenlegi és egy új forma között.

Gyurcsány Ferenc szerint a következő lépés az, hogy ne csak a művész és az üzleti világ, hanem a művész és a magángyűjtők közötti forgalmat, a "magánvilág mecenatúráját" is segítsék. Ehhez a jelenlegi áfa-szabályok áttekintésére lenne szükség. Erre a mostani változtatás tapasztalatai nyomán, 2006 közepén térnek vissza - tette hozzá.

A felszólaló művészek felvetették, hogy szükség lenne egy, a mostaninál "intimebb" beszélgetésre a szakma képviselői és a miniszterelnök között; amivel a megszólított is egyetértett.

"Nagyon remélem, hogy ez az adócsökkentés elindítja a kortárs piacot" - mondta az MTI kérdésre válaszolva Virág Judit, a Mű-Terem Galéria társtulajdonosa, hozzátéve, hogy nagyon régóta várnak erre a kortárs alkotók.

Reményét fejezte ki, hogy könnyebbé válik a kortárs alkotásokkal történő kereskedés, az új kedvezmény megkönnyíti az eladást. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kortárs képzőművészetet súlyosan érinti a 25 százalékos áfa.

Nem jön még

a Kalitkás nő

Ernst Wastl és Eleni Korani, a budapesti Ernst Galéria tulajdonosai szeptember 18-án 122 millió forintnak megfelelő összegért megvásárolták Rippl-Rónai József a Kalitkás nő című művéhez készült festménytanulmányt. Ernsték a chicagói Leslie Hindman Aukciósház árverésén jutottak a képhez, és szívük szerint azonnal Magyarországra szállíttatták volna, de elfeledkeztek az azzal járó költségekről. A Budapestre érkező festményt vám ugyan nem terhelné, az általános forgalmi adót viszont, mintegy 30 millió forintot, le kell róniuk. A chicagói árverés után Ernst Wastl lapunknak azt nyilatkozta, hogy külső segítséget várnak a kép hazahozatalához. Szerintük az, hogy a Rippl-Rónai-mű itthon legyen, és a hazai közönség is láthassa, nemcsak az ő érdekük, hanem az egész országé.

- A tegnapi sajtótájékoztatóra több galerista kollégám úgy érkezett, hogy ott az egész szakmát érintő kérdéseket tehetnek fel a miniszterelnöknek, de erre a bejelentés után nem nagyon volt lehetőségük. Úgyhogy a Kalitkás nő I. és más, hasonlóan nagy értékű műtárgyak hazaszállításának akadályairól egyelőre nincs szó a kultúrpolitikában - mondja Eleni Korani. (V. G.)

Gyurcsány Ferenc a Ludwig Múzeumban ismerteti a száz lépést
Gyurcsány Ferenc a Ludwig Múzeumban ismerteti a száz lépést
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.