Üzenetek jobbra-balra

A teljes - beleértve a szélsőségesen radikális - jobboldali választói réteget lefedő üzenetet küldött az Országgyűlés fideszes és Fidesz-közeli része, amikor nem egységesen, hanem háromféle módon is szavazott a román EU-csatlakozás ratifikálási vitájában - hiszen egy részük igennel voksolt, a másik pedig "elfelejtett gombot nyomni", míg az MDF-ből kivált függetlenek szinte kivétel nélkül nemmel voksoltak - állt tegnapi számunkban.

Azóta a kép valamelyest bonyolódott. Időközben ugyanis az MSZP-frakció is bejelentette, hogy kéttucatnyi olyan szocialista képviselő is jelen volt akkor az ülésteremben, aki az említett ügyben nem adott le szavazatot. Ennek azonban a frakcióvezető-helyettes szerint azért nem lehet különösebb politikai jelentőséget tulajdonítani, mert egyszerűen arról volt szó, hogy a Jobbik-aktivista hazaárulós happeningje elvonta a szavazásról bizonyos baloldali képviselők figyelmét. Elbambultak a képviselők - magyarázta a szituációt a frakció képviselője.

Más szóval, az említett szavazással az MSZP maga is legalább kétféle üzenetet küldött a baloldali választópolgárnak. Az egyikkel tudtára adta, hogy józanul látja a magyar-román viszonyt. A másikkal pedig jelezte, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a frakció egyik hányada bamba lesz.

Köszönet a külön tájékoztatásért. Igaz, az információ vélhetően keveseket lep meg - valahogy eddig is volt időnként ilyen benyomása az embernek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.