Kétszer halálra ítélve
Néhány héttel azelőtt ismerkedtem meg vele, és megígérte, hogy majd meglátogat. Úgy alakult, hogy éjszakára is nálam maradt. Olyan jól éreztük magunkat, hogy csak hajnal felé aludtunk el. Ezt azért hangsúlyozom, mert ezzel kezdődött el életemben az akkor véletlennek tűnő, különös események sorozata, amelyről - ha hívő vagy babonás lennék - azt kellene gondolnom, hogy életem egy-egy fordulópontján mindig valamilyen jóságos tündér siet segítségemre. Ekkor ugyanis álmomban sem jutott volna eszembe, hogy ezt követően több mint tizennégy év telik majd el, amíg hasonló éjszakában lesz részem."
Egy moszkvai szerelmes éjszakának ezzel a sajátságos, mondhatni mozgalmian szemérmes leírásával kezdődik Szerényi Sándor Tizennégy év a Gulágon című emlékezése, amely tavaly jelent meg a Kossuth Kiadónál. Visszhangtalanul, noha ritka érdekes könyv.
A szerző 1905. szeptember 29-én született Budapesten. Apja tanító, aki tagja a szociáldemokrata pártnak és a tanítók szakszervezetének. Szerényi Sándor már nyolcéves korában munkásgyűlésekre jár, nagy hatással vannak rá Bokányi Dezsőnek, a magyar szociáldemokrácia legkiválóbb szónokának beszédei. A Tanácsköztársaság bukása után szülei emigrálnak, a kamasz fiú azonban idehaza marad. Asztalosszakmát tanul, és a fiatal faipari munkások mozgalmát irányítja. A Kommunisták Magyarországi Pártja előbb Bécsbe, majd Párizsba küldi. 1926-ban tér haza, itt azonban rövidesen elfogja a baloldali mozgalmakat teljes egészében ellenőrzése alatt tartó rendőrség. Halálra ítélik, de nem végzik ki, az ítéletet fogházbüntetésre változtatják. 1929-ben, huszonnégy évesen lesz a kommunista párt első embere.
Rövidesen Moszkvába megy, ahol vitába keveredik Kun Bélával és körével. Szerényi jóval közelebbről ismeri a magyar valóságot, mint a moszkvai emigráció vezetői. A vitában - talán éppen ezért - ő marad alul, és ez a korabeli sztálini Szovjetunióban egyet jelent a megsemmisítéssel. Szerényit immár másodszor is halálra ítélik - ezúttal saját elvtársai -, de ismét megmenekül. E megmenekülés történetéről szól a Tizennégy év a Gulágon. Először Kembe szállították Szerényit: "Kem a Fehér-tenger partján lévő kikötő. Elnevezését még Péter cártól kapta, aki - a fáma szerint - ha száműzetésre ítélte valamelyik kegyvesztett bojárját, akkor annak aktájára ezt írta: »az anyja p...-ba.« Ennek rövidítése oroszul: Kem. Ez az elnevezés a szovjet időszakban is megmaradt, nyilván hasonló megfontolásból. Innen szállították tovább az elítélteket Szolovkára (Szoloveckij-szigetek) vagy az északi lágerekbe." Szerényi hét esztendőt töltött a jég által évi hat hónapra elzárt Szolovkán. Ezt követően még öt lágerben fordult meg. Egyebek között az uhta-pecsorai táborban, az Északi-Jeges-tenger partján. Miközben emberfeletti szenvedéseken megy keresztül, fantasztikus figurákkal ismerkedik meg. Köztörvényes rablógyilkosokkal, prostituáltakkal, haldokló kínai pártfunkcionáriussal, volgai-német pappal, aki nem akar öngyilkos lenni, mert az vallási meggyőződésével ellentétes volna, ezért úgy pusztítja el magát, hogy rengeteg forró vizet iszik, perzsa bérgyilkossal, akinek a szamarát is elítélte a bíróság. Közben a Szerényire mért tízesztendős börtönbüntetés letelt. Ám mivel magyar állampolgár volt, s hazája hadban állt a Szovjetunióval, továbbra is fogva tartották. Végül a lágerből elengedték, de száműzték, és 1947-ben - megint csak elképesztő kalandok után - szinte hazaszökött. Itthon nem sok jó várt rá. Szüleit Auschwitzban gyilkolták meg, ő maga pedig, mivel a Szovjetunióban elítélték, fekete báránynak számított. 1959-ben választották be az állampárt Központi Bizottságába, amelynek 1966-ban bekövetkezett nyugdíjaztatásáig - 1961-től úgy is mint a pártfőiskola igazgatója - volt a tagja. Azt követően a Központi Ellenőrző Bizottság tagjaként, illetve a Sakkszövetség elnökeként végzett társadalmi munkát.
Mondják, hogy a hosszú életű ember nem véletlenül kap sok évet a sorstól. Szerényi Sándor jóval túl kilencvenedik életévén fogott hozzá gulágbeli emlékeinek megírásához, akkor, amikor már szinte mindenki elfeledkezett róla. Lehetséges, hogy a sors vagy az általa is emlegetett jó tündér arra szemelte ki őt, hogy emlékeztessen a huszadik század retteneteire.
