Antimulti: "Magyar húst a magyar fogyasztóknak"

- Ne földet osszon, támogatást vagy védőoltásokat adjanak, hanem lehetőséget a magyar gazdáknak. Meg kell venni a magyar árut - üzent a kormánynak a Vidék Párt tegnapi demonstrációján.

Az ország tizennégy Lidl áruháza előtt tartott a párt forgalomlassító tüntetést, ahol több százezer magyar mezőgazdasági árutermelő nevében követelték, hogy a magyar kormány képviselje a magyar gazdák, fogyasztók és termelői csoportok érdekeit és haladéktalanul lépjen fel annak érdekében, hogy a magyar mezőgazdasági termékekből lényegesen több kerüljön a bevásárlóközpontok polcaira. Paulina László alelnök a külföldi árukra érvényes embargót vár a kormánytól, amely harminc százalékra korlátozná az importáruk arányát.

- A Lidl áruházaknál kezdtük a tiltakozást, ahol alig találni magyar árut és ahol már nemegyszer kiderült, hogy a termékeik veszélyesek - mondta az alelnök, aki szerint érthetetlen, miért engedi a kormány továbbra is az országba például a külföldi húsárukat, így a baromfit, az itteni kiváló minőségű áruk mellé.

- Ahelyett, hogy óvintézkedéseket tennénk a madárinfluenza ellen, oltásokat osztogatnánk, egyszerűen nem kéne beengedni a húsárut. A magyar gazdáknak kisebb uniós támogatás jár, így eleve hátrányban vannak a többi tagállammal szemben. Az azonban biztos: ezek a termékek teljes biztonságban vannak mindenféle fertőzéssel szemben - mondta az alelnök, aki azt javasolta: ha már a döntéshozók elfogadták a magyar gazdákra vonatkozó diszkriminációt, azaz, mindössze harminc százalékos támogatásban részesülhetünk, ugyanilyen arányba korlátozza is a kinti áruk importját.

Hozzátette: a tiltakozó megmozdulásaikat addig folytatják, amíg a kormány nem lép fel a magyar gazdák érdekében a multinacionális cégekkel szemben.

Szentendrén a Lidl és a külföldi áruk voltak a célkeresztben
Szentendrén a Lidl és a külföldi áruk voltak a célkeresztben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.