Tarnabod új lakói
Naponta azonban mindössze két autóbuszjárat érintette a falut, így szinte lehetetlen volt munkakezdésre pontosan odaérni. Nem lehet csodálkozni azon, hogy megindult az elvándorlás a faluból.
Valamit tenni kellett.
- Az első lépés a mikrobusz megvásárlása volt. A falubusz nevet kapta, az oldalán ott a felirat: Befogadó falu. Ma harminchárom munkahelyre viszi a helyieket, Tarnabod így kiléphetett az elszigeteltségből - mondja Hegedűs János, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tarnabodra kihelyezett kirendeltségét irányítja.
A munkanélküliség, az elvándorlás miatt elértéktelenedtek az ingatlanok, ám végül is éppen ez nyújtott mentőövet a falunak. A szociális tárca, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Tutor Alapítvány és a Hajléktalanokért Alapítvány létrehozta a Befogadó falu programot. A program keretében megvásárolják a komfortos, jó állapotú portákat, az önkormányzat a közmunkásokkal valamelyest felújítja őket, s ezekbe a házakba költöznek a Budapestről ide érkező rászoruló, illetve hajléktalan családok, hogy új életet kezdhessenek.
A költözést hosszú, csaknem féléves időszak előzi meg. A családsegítő intézmények választják ki a kérelmezők közül az arra érdemes családokat, amelyek megnézik új otthonukat. Ha ezek után megerősítik kérelmüket, környezettanulmány alapján a program alapítói választják ki a szerencséseket.
- A feltételek egyszerűek és világosak -mondja Hegedűs János. - Az elgondolás szerint a ház, ahol kezdetben csak a közművek számláit kell kifizetni, három év után a család tulajdonába kerül. A családfő közmunkaprogram keretében rögtön munkát kap, ami a minimálbért garantálja. De a falusi élet lehetőségeit is kihasználjuk: segítünk a gazdálkodásban. Induláskor egy pár mangalicát adunk, már most úgy húsz-harminc kilósak lehetnek, karácsonykor vághatók. Kapnak még tizenöt tojót, és persze egyéb állatokkal is benépesíthetik az udvart. De van itt traktor és egyéb eszköz is a föld megműveléséhez. Kalákában segítenek egymásnak, mi adjuk a vetőmagot és a palántákat, családonként húszezer forint értékben. De a falu régi lakosaival is törődünk. Harminc család vesz részt az állattenyésztési és kiskerti programunkban. Megvettük a régi téeszépületet, ezzel bővítjük az óvodát, így még harminc-negyven gyereknek jut hely. A mellette álló istállóépületben kis üzemet hozunk létre az év végére, ahol negyven-ötven betanított munkás dolgozhat. Ezzel a falu összes, hosszú ideje munka nélküli lakójának kenyeret tudunk adni, beleértve az asszonyokat is.
Két, nyolc-tíz év körüli fiú ül a falu legutolsó utcájában. Ülnek a kerítés lábazatán, várják a kamiont. Fel is tűnik nemsokára, a raktér gyomrában a tizedik, Tarnabodra épp most érkező család ingóságaival. Végül megáll az egykor takaros porta előtt.
Mészárosék két gyerekkel lassan, szinte óvatosan lépik át a kaput. Márta, a feleség izgatottságát inkább harsány vidámsággal igyekszik leplezni, amint birtokba veszi a szobákat. László, a férj inkább csöndesen járja végig a kertet, a melléképületeket. Számba veszi, melyik szobában mit is kell kijavítani. A fürdőszoba töredezett, csorba csempéi előtt hosszasan elidőzik. A megvakult foncsorú, fényevesztett tükröt talán a ház előző lakói felejtették itt. Az az öttagú család széthullott, pedig már a Befogadó falu lakói voltak. A három gyerek nevelőszülőkhöz, az anya és az apa pedig fővárosi szállóra került. A program rögzíti, hogy rosszabb helyzetbe senki nem kerülhet, mint amilyenben volt. Rögzíti azokat a feltételeket is, melyeket Hegedűs János elmondott, és amelyek - szavait idézve - egyszerűek és világosak.
- Tessék anyu, paprika! - nyújt apró kezével egy töpörödött paprikát a négyéves Mészáros Panka, majd sarkon fordul, és az elvadult kertbe veti magát újabb felfedező útra.
Közben a férfiak megkezdik a kipakolást. Degeszre tömött nejlonzsákokkal fordulnak. Hamarosan megtelik velük előbb a veranda, majd az egyik szoba, aztán a másik. Az egyre erősödő sírás azonban megálljt parancsol a forgolódásnak, mert a kilenc hónapos Rómeó órája pontosan jelez. Dél van, és ő ilyenkor ebédel. Az egész csapat a gondosan előkészített elemózsiás csomagot keresi.
- Hat éve ismerkedtünk meg - kezd bele élettörténetükbe Márta, miközben a bébiételt adja szájába Rómeó. - A férjem állami gondozott volt. Amikor elérte a tizennyolcadik évét, egy sporttáskán és egy betétkönyvön kívül semmije sem volt. Később a betétkönyv is szőrén-szálán eltűnt. Ezért végül hajléktalanszállón húzta meg magát. Betanított munkásként, ácsok, kőművesek mellett dolgozott. Jól keres, mindenhez ért, itt is mindent rendbe fog hozni: fúr, farag, felújít. Pár hónap múlva rá sem lehet majd ismerni erre a házra.
- Miután megismerkedtünk, a hajléktalanszállóról albérletekbe mentünk - folytatódik a történet. - Legutóbb Újpalotán laktunk. Ötvenezret fizettünk az albérletért, és legalább negyvenezret a rezsire. Az elmúlt évek alatt hárommilliót fizettünk ki csak albérletekre. Fél évet kellett várnunk, hogy ideköltözhessünk. Tudom, hogy itt gazdálkodni kell, de ha ez az ára, hogy lakáshoz jussunk, akkor ezt tesszük majd. Nekünk nem adnak hitelt. Ha ez a lehetőség nincs, mehettünk volna a híd alá.
