Befejeződött az IRA leszerelése

Teljes fegyverzetét leszerelte az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) - a történelmi jelentőségű bejelentést hétfőn Belfastban tette meg az északír félkatonai szervezetek lefegyverzésének ellenőrzésére alakult nemzetközi csoport vezetője.

John de Chastelain nyugalmazott kanadai tábornok sajtóértekezletén közölte: az IRA fegyverzetének beszolgáltatását igazoló jelentést már átadta a brit és az ír kormánynak. A leszereléssel hivatalosan véget ért a legnagyobb britellenes északír katolikus milícia több mint 30 éve kezdődött, háromezer emberéletet kioltó fegyveres harca.

Az ellenőrző bizottság első embere a belfasti sajtóértekezleten elmondta: a bizottság részletes leltárt készített a leszerelt IRA-fegyverzetről, és ez a leltár megegyezik a brit és az ír biztonsági erők által közölt mennyiségi becslésekkel.

A bizottság ennek alapján megállapította, hogy a használaton kívül helyezett fegyverzet "az IRA arzenáljának teljességét kiteszi" - fogalmazott de Chastelain. A tábornok szerint a leszerelt fegyverzet listáján muníció, puskák, automata fegyverek, kézifegyverek, aknavetők, rakéták, robbanószerek, azok összetevői "és egyéb fegyverek teljes választéka szerepel". De Chastelain ugyanakkor nem részletezte a leszerelt fegyverzet mennyiségét és származási helyét.

Közismert tény, hogy az IRA támadó arzenáljának egyik központi eleme az egykori Csehszlovákiában gyártott, nagy hatóerejű Semtex robbanószer volt; ezt a katolikus milícia gyakran líbiai közvetítéssel "importálta".

A kanadai bizottsági elnök hétfőn közölte: a bizottság megállapítása szerint a beszolgáltatással az IRA teljesítette a fegyverei használaton kívül helyezésére tett kötelezettségvállalását, és az ellenőrző testületnek most a (britpárti) lojalista milíciák fegyverzetével kell a továbbiakban foglalkoznia, ha e milíciák hajlandók vele együttműködni.

Kérdéses ugyanakkor, hogy a britpárti protestáns unionista szervezetek elfogadják-e hitelesnek a történelmi bejelentést, mivel az IRA leszerelésének folyamatáról nem készült fotódokumentáció, a fegyverek hatályon kívül helyezését csak két hivatalos tanú igazolta. Ők - egy katolikus és egy metodista lelkész - a hétfői belfasti sajtótájékoztatón egybehangzóan alátámasztották a bizottság bejelentését az IRA-fegyverzet leszereléséről.
Az ír sziget megosztása óta ez az első eset arra, hogy valamely katolikus milícia önként beszolgáltatja fegyvereit. A köztársasági mozgalom legnagyobb radikális csoportja egyúttal értésre adta, hogy a leszerelés nem azonos a vereség beismerésével.

Az IRA már tavaly felajánlotta az érdemi leszerelést. Ennek alapján tavaly ősszel már majdnem sikerült történelmi áttörést elérni az észak-írországi rendezésben, de a protestáns oldal mind újabb követelései miatt végül nem jött létre egyezség a rendezési folyamat újjáélesztéséről. A fő követelés, amelyen az akkori kezdeményezés végül megbukott, éppen az volt, hogy a katolikus milícia fegyvereinek beszolgáltatásáról készüljön hiteles fotódokumentáció; ezt a katolikus oldal annak idején megalázónak minősítette és elvetette.

Az IRA azonban ennek ellenére júliusban hivatalosan bejelentette, hogy 30 évi erőszak után felhagy a fegyveres harccal, és demokratikus eszközökkel küzd tovább az ír sziget egyesítéséért. Ha a leszerelést az unionista oldal hitelesnek fogadja el, megkezdődhet a befagyasztott északír önkormányzatiság újjáélesztése.  Az 1998-as nagypénteki megállapodásban életre hívott ulsteri önrendelkezés intézményrendszere 2002 novembere óta nem működik, miután a protestáns-katolikus viszály kezelhetetlenné válása miatt a brit kormány akkor újból magához vonta Észak-Írország irányítását.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.