Lesz nála majd - minden eshetőségre készen - egy "régi" magyarigazolvány, ami eddig sem volt jó sok mindenre, ámde a szent koronás papír szívét melengette tulajdonosának. Ehhez jönne most egy "speciális magyar személyi igazolvány", amihez - mint maga a kormánymegbízott felhívta rá a figyelmet - "nem kapcsolódnak jogok, kedvezmények". Viszont modern csippel lesz ellátva. E kollekció harmadik darabját Avarkeszi a schengeni határon kívül maradó magyaroknak szánja.

Hogy minderre miért volna szükség, arra egyelőre nincs részletes magyarázat, vagy ha netán volna, azt a kormánymegbízott mostanáig csak a határon túli magyar vezetőkkel osztotta meg egy nekik küldött levélben - a hazai közvélemény és a pártok majd valamikor ezután következnek.

Így például az alkotmánymódosítási szövegtervezet is e levélből válik számunkra hozzáférhetővé. Túl azon, hogy e passzus pillanatnyilag nemigen tekinthető többnek, mint a kormánymegbízott magánvéleményének, az eljárás ettől eltekintve is furcsa. Most lett világossá ugyanis a hazai közvélemény számára, hogy valójában nem kozmetikázásról, hanem koncepcionális jellegű változásról lenne szó - a módosítás lényegében államnemzetből kultúrnemzetté nyilvánítaná a magyarságot. Ez pedig elvben akár olyan felelősségvállalási kötelezettségeket róhat az anyaországra a határon túliak iránt, amikhez talán még a mostanában gyakran emlegetett középhatalmi státus is kevés volna. Ezt az alternatívát nyilván alaposan meg kellene rágni a döntés előtt. Ugyanakkor ilyen súlyú elhatározáshoz a választásokig már mindenképpen kevésnek (és a kampány miatt alkalmatlannak is) látszik az idő. Mindezt figyelembe véve értelmetlennek tűnik a mostani tüsténkedés: leginkább csak a kormányzati tanácstalanság és zavarodottság olvasható ki belőle. Mint emlékezetes, ez a koalíció azzal az ígérettel került három és fél évvel ezelőtt kormányra, hogy rendet rak a kisebbségi politika Augiász-istállójában - átláthatóvá teszi például a kisebbségi támogatások rendszerét, érdemi partneri viszonnyal váltja fel a korábbi klientúrarendszert.

És úgy köszön majd le tavasszal, hogy majdnem mindent úgy hagy, ahogy talált - legfeljebb a támogatás bürokratikus vízfeje lett még nagyobb, mint volt Orbánék idején. Igaz, a tervezett változtatásokhoz nem lelt megfelelő partnerre a kisebbségi vezetőkben - de a karakteres fordulat kikényszerítésének következetes szándékát sem láthatta a közvélemény.

Alapvető baj a kormány szempontjából, hogy Gyurcsányék valójában képtelenek voltak kiaknázni a kettős állampolgárságról tartott népszavazás kimenetelét. Azóta is valamiféle lelkiismeret-furdalás gyötri őket, és unos-untalan kompenzálni próbálnak, csak az a rejtély: minek? Mintha ez a kormány nem volna tisztában azzal, hogy a magyar-magyar kapcsolatok válsága, bárhogy erőlködjön is, a választásokig már mindenképpen feloldhatatlan marad. Merthogy a mostani zsákutcás állapot fenntartása az érdeke Orbán Viktornak és minden külhoni szövetségesének. Kisebbségi ügyekben a kottát a határon túli magyar vezetők túlnyomó többsége számára a választásokig nyilvánvalóan Orbán írja - ők pedig ezt minden jel szerint készek dalba önteni, akárcsak 2002 tavaszán tették. Márpedig e kottának mindenképpen a kettős állampolgárság marad az alapmotívuma, akármilyen sok ebben a hamis mellékzönge a hazai és még inkább az európai füleknek.

A kettős állampolgárságozásra aligha érdemi válasz a hármas magyarigazolványozás. Akkor sem, ha három a magyar igazság.