Elsőre nem tűnik föl, hogy kisegítő iskolában vagyunk, mint ahogy az sem, hogy az itt tanuló gyerekek zöme nehéz családi körülmények között él. Amikor becsöngetnek, olvasásórára készülődnek az albertirsai Tessedik Sámuel Általános Iskola hatodikos és hetedikes tanulói.

- Nehezen megy az olvasás - mondja már előre mentegetőzve Illési Andrea gyógypedagógus.

A teremben nyolc gyerek várja a tanárnőt. Néhányan halkan duruzsolnak, mások maguk elé merednek, egy kisfiú a ceruzáját rágja. Elhangzik a feladat: Arany János Családi kör című versének felolvasása, elemzése. Jancsika kezdi.

- Est-ve-van - motyogja.

- Este van - helyesbít a tanárnő.

- Festve van! - derülnek néhányan.

Csendre inti őket a tanárnő. A nebulók ujjukkal követik a sorokat. Újabb gondot okoz a "gyermektársaságba" szó kiejtése, többeket próbára tesz. Szemmel láthatóan fogy a gyerekek türelme és érdeklődése. Van, aki az udvaron játszadozó társait bámulja, olyan is akad, aki inkább a falon lógó helyesírási táblázatot böngészi félhangosan. A tanárnő azonban gyorsan ura lesz a helyzetnek, mindenkit visszatérít a Családi kör világába.

- A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol - olvassa hangosan az egyik diák, és nyel egyet. Kis szünetet tart, majd folytatja.

- Az a baj ezekkel a gyerekekkel, hogy fáradtak és éhesek - magyarázza a gyógypedagógus. - A kisegítő tagozaton tanuló apróságok többnyire csak az intézményünkben kapnak enni, otthon nem tudják rendesen megetetni őket.

Az albertirsai speciális tagozaton harminckét gyermek tanul. Illési Andrea szerint a térségben a gyerekek szenvednek leginkább a nagy munkanélküliségtől. Az éhezéstől gyengék, betegesek.

- Az iskolai koszt tartja életben őket - mondja, s látjuk, nem a hatásvadászat vezérli, amikor így beszél. - Egy nap háromszor esznek, az utolsó adagot délután adjuk oda. Ezzel kihúzzák másnap reggelig. Akkora a szegénység a környéken, hogy van, aki az ebédre sem tud befizetni. Úgy próbáljuk megoldani a helyzetet, hogy kevesebbet adunk a fizetősöknek, hogy jusson a legszegényebbnek is.

Illési Andrea már jó ideje saját fizetéséből próbál segíteni az éhező gyerekeken. A gyógypedagógus segítséget kért az önkormányzattól, illetve néhány civil szervezettől. A helyi testület a legjobb szándéka mellett sem tudta magára vállalni az iskola problémáját. A közelmúltban azonban a Gyermekétkeztetési Alapítvány jelezte: az iskola elnyerte szervezetük támogatását.

- Többször meghívtam őket az otthonomba szalonnasütésre - meséli Illési Andrea. - Ha nem tudom a férjemmel mindannyiukat vendégül látni, akkor csak a legrászorultabbakat viszszük. Ha nem futja szalonnára, akkor krumplit sütünk. De olyan is volt, hogy szendvicset vittem az iskolába. Sajnos, ezzel sincsenek a gyerekek kisegítve, mert képtelenek vagyunk rendszeresen jóllakatni őket. Az éhség reményvesztettséget vált ki belőlük - állítja a tanárnő. - Nem lehet őket lekötni az irodalommal, már a mesékben sem hisznek. Kétkedve hallgatják, hogy a jó mindig legyőzi a roszszat. Nekik egy szelet zsíros kenyér vagy egy tányér leves jelenti a szépet, meg a valóságot is.

Illés Andrea többször meghívta szalonnasütésre a tanulóit