Gyurcsány: jövőre nő az önkormányzatok mozgásszabadsága

Jövőre minden eddiginél több, 500 milliárd forintot meghaladó összeg jut fejlesztésre, amiből több mint 200 milliárd az önkormányzatoknál fog "landolni" - mondta a miniszterelnök a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) balatonszemesi tanácskozásán, csütörtökön.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: jövőre az önkormányzatok mozgástere nem csökken, döntési szabadsága növekszik, azaz kevesebb lesz a pántlikázott pénz, kevesebb a megkötés, nagyobb a szabadság. Kiemelte: Magyarország egy ambiciózus ország képét mutatja,  amely egyszerre akar két dolgot megtenni, nagyon gyors ütemben  fejleszteni az infrastruktúráját, és behozni az elmúlt évtizedek  lemaradását.

"A magyar baloldal 2002-ben azzal az igénnyel és ígérettel  lépett fel, hogy egyszerre fog egy modernizációs fordulatot, és  egyszerre fog egy szociális fordulatot végrehajtani, harmadrészt azt  mondta, hogy lesz egy demokratikus fordulat is" - emlékeztetett a  miniszterelnök a mintegy kétszáz résztvevő előtt.

Hozzátette: úgy gondolja, hogy mindhárom ígéret tekintetében "a  magyar baloldalnak van miről elszámolnia, van miről beszámolnia  (...) a magyar választópolgároknak, az országnak".
Gyurcsány Ferenc szerint a leglényegesebb kérdésekben egy  önkormányzati vezetőt és a miniszterelnököt semmi nem különbözteti  meg egymástól, "mind a ketten ugyanazt akarjuk, egy nyugodtabb,  biztonságosabb, igazságosabb életet azoknak az embereknek, azoknak a  polgároknak akiket szolgálunk".

Ennek kapcsán kifejtette: naponta kell szembesülni azzal, hogy  ezeket a célokat miként lehet összeegyeztetni a költségvetés adta  lehetőségekkel, miként lehet egyidejűleg modernizálni, befektetni a  jövőbe és mindeközben megfelelni a jelennek, azaz a szociális  igazságteremtésnek.

Az elmúlt évek folyamatosan azokról a konfliktusokról szóltak,  hogy nagyon sokat szeretnénk egyidejűleg elérni, közös jövedelmünk  pedig határt szab e program teljesítésének - mondta a miniszterelnök  az MSZP önkormányzatokban tisztséget viselő tagjait tömörítő  szervezet rendezvényén.

Hozzátette: "állandóan vitában vagyunk önmagunkkal is, és az  utóbbi időszakban az Európai Unióval (...) az Eurostattal, hogy  hogyan és miként kell elszámolni mindazokat a költségeket, amelyeket  az ország fejlesztése és a szociális igazságteremtés érdekében  vállalunk".
Megjegyezte: most is egy ilyen vita folyik, nevezetesen arról,  hogy hogyan kell elszámolni a bevételek, illetve kiadások egy  részét. A kormányfő szerint "könyvelésen, statisztikán folyik a  vita", de ez nem szabad, hogy lekösse az energiákat. "Úgy kell  könyvelni, ahogy azt az Európai Unió elrendeli(...), de attól hogy  másként könyvelünk, attól még nem fogunk más politikát csinálni" - szögezte le Gyurcsány Ferenc.

Hiller a szocialisták csökkenő hátrányáról

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az MSZP nyár óta  jelentősen mérsékelte hátrányát a legnagyobb ellenzéki párttal szemben; a néhány hónappal korábbi 10-12 pontról szeptember közepére 2-4 pontra csökkent a különbség a Fidesz és a szocialisták között -  mondta Hiller István a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) balatonszemesi tanácskozásán csütörtökön.

"Július közepén láttuk először, de akkor még értékelni nem tudtuk, csak inkább láttuk, éreztük, hogy elindult egy olyan folyamat, ami a szocialista párt megerősödéséhez vezethet" -  jelentette ki a mintegy kétszáz résztvevő előtt. Hozzátette: mintegy negyedmillióra tehető azoknak a választópolgároknak a száma, akik azt eldöntötték, hogy elmennek szavazni, de ma még bizonytalanok, nem tudják, kire adják voksukat.

Hiller István szerint az MSZP-nek az elsődleges feladata, hogy  azokat, akik korábban már valamilyen kapcsolatban voltak a szocialista párttal, de időközben eltávolodtak tőle, megnyerjék maguknak. A pártelnök szerint a legújabb közvélemény-kutatási adatok azt  mutatják, hogy az utóbbi hetek aktív politizálása, a most  félidejében lévő hathetes őszi akció, amelynek során 912  településen, 1600 alkalommal intenzív párbeszéd folytatnak a  lakossággal, sikeres, ezt kell folytatni a továbbiakban is. "Az irány jó, de még nem elég" - jelentette ki a szocialista politikus, és óvott attól, hogy bárki is megelégedjen a mostani  eredményekkel.

Hiller István a választásokra való felkészülésről szólva arra kérte a résztvevőket, kezeljék egy egységként a tavaszi országgyűlési és az őszi helyhatósági választásokat, mindkettőben  aktívan vegyenek részt. Egyúttal jelezte, csak azok számíthatnak a  szocialista párt támogatására az önkormányzati választásokon, akik az országos választáson segítik a pártot.
"Minden szavazat számít" - hangsúlyozta az MSZP elnöke, és azt mondta: nem csak kéri, elvárja, hogy a párt tagjai tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy "az MSZP a legjobb eredményt elérve szerepeljen". Ehhez határozott és kemény fellépést kért, de azt is, hogy "soha ne legyenek durvák" a kampány során. A szocialista párt elnöke bejelentette: valamikor februárban  lesz a párt kampánynyitó kongresszusa, amelyen a tagságnak Gyurcsány Ferenc jelenlegi kormányfőt fogja javasolni miniszterelnök-jelöltnek.

Lamperth: érdemi segítség hátrányos helyzetű térségeknek

A jövő évi költségvetésben érdemi segítséget kapnak feladataik  ellátásához a leghátrányosabb helyzetű kistérségek - jelentette be Lamperth Mónika a rendezvényen.
A belügyminiszter elmondta: a 95 hátrányos helyzetű kistérség  közül a 48 leghátrányosabb nem jutott érdemi többlettámogatáshoz annak ellenére, hogy az idén kétszer annyi  forrás jutott a kistérségi feladatok ellátására, mint 2004-ben. Lamperth Mónika hangsúlyozta: az önkormányzati feladatok  felülvizsgálata és az önkormányzati finanszírozási reform "kéz a  kézben jár." Addig, amíg a feladatok tekintetében lépésről lépésre  tudunk haladni, a finanszírozásnak is ezt az utat kell követnie - mondta, és hozzátette: az önkormányzati finanszírozási reform azt a  célt szolgálja, hogy ugyanannyi pénzből jobb színvonalú  szolgáltatást tudjanak nyújtani az önkormányzatok, és hogy a pénz oda jusson, ahol a feladatok vannak. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.