A magyar válogatott 21 éves játékosa az Edmonton Oilers ellen 6:4-re megnyert előidény-mérkőzésen a texasi NHL-együttes negyedik sorában lépett jégre.

- A hangulata?

- Az enyém kitűnő, a csapat vezetőié kevésbé, mert több nézőre számítottak. Nagyjából tizenkétezren lehettek csak a tizennyolcezres csarnokban, pedig az együttes majdnem másfél éves szünet után most játszott először hazai pályán.

- És annak a tizenkétezernek hogy tetszett a magyar csatár játéka?

- Elég jól mentem, úgyhogy, remélem, elégedettek voltak velem. Egyébként várakozás fölött sikerült legyűrnöm magamban a stresszt: amikor fölkorcsolyáztam a pályára, már egyáltalán nem izgultam. Akadt néhány eredményes ütközésem és egy ígéretes passzom is, de a sorunk végül nem szerzett gólt.

- Az öltözőben veregették a vállát a nagy öregek?

- Egyáltalán nem, de ez errefelé így természetes. Főleg annak fényében, hogy trénerünk az edzőtábor elején kijelentette: a csapatban senkinek sincs bérelt helye, ugyanakkor az NHL ajtaja mindenki előtt nyitva áll.

- És mikor léphet be rajta az első magyar jégkorongozó?

- Csak a reményeimet tudom megfogalmazni: talán nem is olyan sokára. Annak dacára bizakodó vagyok, hogy a keretet eleinte ötvenegyen alkottuk, s még mostanra is negyvenöten maradtunk. Több mint két csapatra való játékos...

- Hogyan tovább?

- Ami biztos: péntektől a legjobbak az American Airlines Arénában gyakorolnak, mi, másodvonalbeliek - akikre eleinte bizonyosan a farmcsapat, az Iowa Stars színeiben számítanak - az edzőcsarnokban tréningezünk tovább. A bajnokság mind az NHL-ben, mind az AHL-ben két hét múlva kezdődik, s nekem az az egyetlen feladatom, hogy meccsről meccsre kihozzam magamból a maximumot. Nem mondhatok mást: ami rajtam múlik, megteszem.