Szemmel láthatóan ideges. A nagyobb bajok elkerülése végett felhörpint egy stampóval, aztán belekortyol a sörébe. Szünetet tart.

A törzsvendégek nem türelmetlenkednek. Tudják, hogy Karcsi bá' szívén viseli a falu focicsapatának a sorsát, és tudják azt is, hogy a csapat mostanában nem nagyon remekel a megye kettőben.

Karcsi bá' kortyol még néhányat, szájáról letörli a habot, és megint belekezd:

- A múltkor is mi volt... Már vezettünk három-nullra, mégis kikaptunk négy-egyre!

A kerthelyiség langyos napsütésben úszik. A rönkasztalok fölött darázs zümmög, az utcáról benyúló orgonabokor körül verebek csivitelnek.

A másik asztalnál üldögélő Tomi szomorúan bólogat. Hát, igen. A múltkor is mi volt... Ernő, a kocsmáros a bejáratnál lévő oszlopot támasztja. Sok nagy meccset látott már, ő is mesélhetne ezt-azt. De minek.

A szellő beleborzol a fák lombjaiba, a kerítés mögé száműzött tacskó a madarakat ugatja. Az utcán feltűnik egy biciklista, köszönésképpen némán biccent, és komótosan tovább kerekezik.

Ernő, a kocsmáros váratlanul mocorogni kezd, egyik lábáról a másikra áll. Tekintetével a távoli hegyeket keresi, látszik rajta, hogy erősen gondolkodik.

- Karcsi bá'! - szólal meg végül. - Hogyan van ez? Vezettünk három-nullra, mégis kikaptunk négy-egyre?

Erre Tomi is felkapja a fejét. Karcsi bá' zavartan pislog. Érzi, hogy valami nem stimmel, csak még nem jött rá, mi az.

- Vezettünk három-nullra, mégis kikaptunk négy-egyre...

Tomi már hangosan nevet, és ugyanazt kérdezgeti, amit Ernő, a kocsmáros:

- Hogyan van ez, Karcsi bá'?

Karcsi bá' mondaná harmadszor is, de amikor odáig jut, hogy "mégis kikaptunk", belényilall a felismerés. Ernő valósággal összegörnyed a röhögéstől, Tomi a térdét csapdossa. Az utca végén is hallani, ahogy bolond módra újra és újra azt kurjongatják:

- Hogyan van ez, Karcsi bá'? Vezettünk három-nullra? És mégis kikaptunk négy-egyre?

Egy idő múlva elcsendesednek. Mert ki tudja. Lehet, hogy így volt.