Az ENSZ-csúcstalálkozó végén, múlt pénteken elfogadott záródokumentumot sokan "kiábrándítónak" és "felvizezettnek" minősítették. Ez részben igaz - magam is így fogalmaztam szerdai beszédemben. De egészében véve a dokumentum mégis remekül kifejezi a világ országainak egységét a legkülönfélébb témakörökben, s ez igazán jó hír többhetes feszült tárgyalások után. Még kedd reggel is - amikor a világ vezetői már New Yorkba érkeztek - 140 nézeteltérést számoltak össze huszonhét megoldatlan kérdésben. Egy utolsó diplomáciai nekirugaszkodással a dokumentumot végül sikerült véglegesíteni, de már olyan későn, hogy az újságírók anélkül mondtak ítéletet, hogy idejük lett volna a teljes szöveget elemezni. Nem bírálni akarom őket, amikor megjegyzem, hogy azóta jó néhányan felülvizsgálták, vagy legalábbis árnyalták a véleményüket. Már csak azért sem szeretném kritizálni őket, mert a legtöbben nagyon jóindulatúak voltak velem. Az állítólagos kudarcért a tagállamokat okolták, amelyek - a hírek szerint - nem támogatták a merész reformokat.

Fontosnak tartok azonban tisztázni néhány dolgot.

Márciusban, amikor a csúcstalálkozó napirendjére javaslatot tettem, szándékosan magasra raktam a lécet, hiszen a nemzetközi tárgyalásokon az ember sosem ér el mindent. A reformokat egy csomagban terjesztettem elő, nem azt remélve, hogy változtatás nélkül jóváhagyják őket, hanem arra gondolva, hogy könnyebb haladást elérni, ha a reformokat együtt, nem pedig darabonként tárgyaljuk meg. A tagországok nagyobb eséllyel engednek bizonyos dolgokban, ha látják, hogy komoly figyelmet kapnak más, számukra jóval fontosabb kérdések.

S végül pontosan ez történt.

A záródokumentum erős elkötelezettségeket tartalmaz a donorországok és a fejlődő országok részéről egyaránt, olyan konkrét lépésekkel, amelyek segítenek 2015-ig megvalósítani az öt évvel ezelőtti, millenniumi csúcstalálkozón elfogadott fejlesztési célokat. Ezekről a célkitűzésekről - amelyeket Bush elnök is egyértelmű támogatásáról biztosított a csúcson elmondott beszédében - immár kétségkívül elmondható, hogy globális konszenzus övezi őket.

A dokumentum megerősíti az ENSZ békefenntartó, -teremtő és -építő képességeit. Ilyen például az új békeépítési bizottság részletes terve - biztosítandó a tartós béke kiépítéséhez szükséges nemzetközi erőfeszítéseket a háború dúlta országokban.

Nagyobb hatáskört és megduplázott költségvetést kapott az ENSZ emberjogi főbiztosa; világszerte kiépítik a természeti katasztrófákat előrejelző rendszert; új forrásokat biztosítanak az AIDS, a tüdővész és a malária elleni küzdelemhez; és megnövelik az ENSZ Központi Sürgősségi Alapját, hogy a katasztrófák utáni segítség ezentúl gyorsabban és megbízhatóbban érkezzen a helyszínre.

Hiányzik a záródokumentumból a terrorizmus pontos meghatározása, amit pedig sürgettem. Benne van viszont - az ENSZ történetében először - a terrorizmus feltétel nélküli elítélése, valamennyi tagállam által, "minden formájában és megnyilvánulásában, bárki, bárhol és bármilyen célból is kövesse el". Szorgalmazza emellett a záródokumentum azt is, hogy egy éven belül dolgozzanak ki átfogó terrorizmusellenes egyezményt, és állapodjanak meg nemzetközi antiterrorista stratégia kialakításáról.

Számomra talán a leglényegesebb, hogy valamennyi ENSZ-tagállam elfogadta: kollektív felelősség megóvni a civil lakosságot a népirtástól, a háborús bűnöktől, az etnikai tisztogatástól és az emberiség elleni bűntettektől. Arra is elkötelezték magukat, hogy ezt a Biztonsági Tanácson keresztül tegyék meg, ha a helyi hatóságok láthatóan kudarcot vallanak. Először 1998-ban javasoltam ezt, tanulva boszniai és ruandai kudarcainkból. Örülök, hogy ez az elv végre általánosan elfogadottá vált - és remélem, hogy szükség esetén alkalmazzák is.

Ugyancsak elfogadták javaslatomat egy Emberjogi Tanács létrehozására, igaz, azon elemek nélkül, amelyek reményeim szerint egyértelmű előrelépést hoztak volna a jelenlegi bizottsághoz képest. A részleteket a következő évben a közgyűlésnek kell véglegesítenie. Az emberi jogokat támogató nemzeteknek mindent meg kell tenniük, hogy az új testület valódi változást eredményezzen.

A tagállamok elfogadták legtöbb részletes javaslatomat a világszervezet vezetésének reformjáról. Már a közeljövőben megvalósulhat munkánk még függetlenebb és szigorúbb ellenőrzése; a személyzeti reformok nyomán a megfelelő emberek foglalkoznak majd az igazán fontos feladatokkal; átfogóan felülvizsgálják a költségvetési és emberi erőforrások felhasználását irányító szabályokat is.

A tagországok ugyanakkor nem voltak hajlandók olyan erős végrehajtói hatalommal felruházni a főtitkárt, amelyre nekem, illetve utódaimnak szükségünk lesz az ENSZ-re bízott egyre szélesebb körű akciók lebonyolításához.

Javasoltam azt is, hogy reformáljuk meg a Biztonsági Tanácsot, hogy jobban tükrözze a jelenkor realitásait. Az elvben ezúttal is egyetértés volt, de az ördög a részletekben rejlik. A dokumentum felszólítja a nemzeteket, hogy továbbra is törekedjenek megegyezésre, és előírja, hogy az elért haladást 2005 végén értékeljék.

A dokumentum messze legnagyobb hiányossága, hogy nem foglalkozik a nukleáris fegyverek elterjedésével, bár ez kétségtelenül a közeljövő legriasztóbb fenyegetése, hiszen efféle fegyverekhez terroristák is hozzájuthatnak. Néhány állam abszolút elsőbbséget kívánt biztosítani a non-proliferációnak, míg mások ragaszkodtak ahhoz, hogy az atomsorompó- egyezmény (NPT) megerősítését célzó törekvések részeként további lépések történjenek a leszerelés felé. Ezzel megismétlődött a májusi NPT-felülvizsgálati konferencia kudarca.

Ez a kérdés mindenképpen túl komoly ahhoz, hogy a tagállamok közötti viták túszává váljon. Mindkét oldalon felhívom a vezetőket, hogy tanúsítsanak nagyobb politikai bölcsességet, és sürgősen találják meg a közös nevezőt. Máskülönben a mostani csúcstalálkozóra úgy emlékeznek majd, mint amelyik nem tudta megállítani a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására szolgáló (non-proliferációs) rendszer felszámolását - és az egyéb sikerek emiatt valóban elhalványulnának.

A szerző az ENSZ főtitkára