Vevőcsalogató Caramel

Szeretné ön, ha cigány lenne a szomszédja? A többség válaszát ismerjük. Na de mi van akkor, ha az a cigány szomszéd történetesen a Megasztár győztese, Molnár Ferenc Caramel?

Nem emlékszem rá, hogy eddig akár csak filléres árut is cigányokkal reklámoztak volna Magyarországon, nemhogy olyan értékes holmit, mint a lakás. Most viszont a főváros egyik épülőfélben lévő lakóparkja a Megasztár roma győztesével csábítja a vásárlókat. "Költözzön Caramel szomszédságába!" - hirdetik a cég plakátjai.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor főnyereményként fölajánlották a lakást, még nem lehetett tudni, ki nyeri a tévés dalversenyt. Az eredmény ismeretében olyan vélemény is megjelent az interneten, hogy az a lakópark, ahova Caramel beköltözik, "romáktól fog hemzsegni, mert a fehérek elmenekülnek onnan".

Gyulay Anett, a lakóparkot építtető cég ügyvezetője azonban cseppet sem csalódott. Sőt.

- Senki és semmi nem kényszerített bennünket arra, hogy Caramelt szerepeltessük a reklámkampányunkban - mondja. - Üzleti megfontolások alapján döntöttünk így. Minden felmérés azt igazolta, hogy a Megasztár szereplői közül messze ő a legnépszerűbb, és ez már jóval a döntő előtt is így volt. A bőrszín vagy a származás a mi szempontunkból teljesen lényegtelen. A lakások értékesítésekor a 25-35 év körüli korosztályt céloztuk meg, és Caramel azt az alulról jövő, tehetséges fiatalt testesíti meg, aki a tudásának köszönhetően sikert sikerre halmoz.

A számítás bevált. Bár az építkezés javában tart, a lakások harmada már elkelt. A nyári holtszezont is figyelembe véve Gyulay Anett ezt kifejezetten jó aránynak tartja.

Főként fiatal, diplomás házaspárok jelentkeznek. Van, akit elsősorban a környék vonz, mások kifejezetten Caramel miatt szeretnének éppen ide költözni. A reklám meglepő módon kevéssé hatott a tehetősebb cigányokra. Az ügyvezető személyesen tárgyal a vevőkkel: benyomásai szerint egyetlen roma sincs közöttük.

Molnár Ferenc reklámarc is
Molnár Ferenc reklámarc is
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.