Elhunyt Simon Wiesenthal
Erkölcsi intézmény volt, olyan ausztriai személyiség, aki élete példájával, szívós kutató munkájával szállt szembe a fajgyűlölettel, a diszkriminációval. Ezeregyszáz náci bűnös felkutatása köszönhető tevékenységének. Nem kedvelte a "nácivadász" állandó jelzőt, amivel a világ illette: úgy érezte, az olyan indulatokat sejtet - gyűlöletet, haragot -, amelyek rá nem jellemzőek. Őt az igazság keresése vezérelte, nem pedig a bosszú vágya.
1908. december 31-én az akkor a Monarchiához tartozó galíciai Buczaczban (ma Ukrajna) született. A prágai egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát - innen a megszólítás, amit a leginkább kedvelt. Pályáját építésvezetőként kezdte Ukrajnában. 1941-ben hurcolták el az előretörő németek. Tizenkét haláltábort járt meg, s a különleges életerőn kívül a szerencse segítette hozzá, hogy az amerikaiak 1945 májusában Mauthausenben életben találták. Túlélését konkrétan két nácinak köszönhette. Ez a körülmény sokat foglalkoztatta később, egyébként is elvetette mindig a kollektív bűnösség elméletét. Felszabadulása után építészi diplomáját sutba dobva, előbb az amerikaiaknak segített a kihallgatásokon, az anyaggyűjtésben, majd Linzben saját kutatóközpontot hozott létre.
A hidegháború idején ez a tevékenység kudarcra volt ítélve. Az iratokat a Jad Vasembe költöztette, ő maga Bécsbe települt, és ott folytatta a munkát. Az Eichmann-ügy után, a hatvanas években hozta létre a bécsi Dokumentációs Központot, később Los Angelesben, New Yorkban, Párizsban, Torontóban és Buenos Airesben is hasonló kutató-intézetek alakultak.
Ezt a feltáró munkát sikerek és kudarcok, nem utolsósorban kalandok is kísérték, Wiesenthal személy szerint háromezernél is több konkrét feladatban vett részt. Legnagyobb sikerének a világ Eichmann kézrekerítését tartja: az ő hollétéről egy magyar deportálttól már 1945 őszén információt kapott. Tizenöt évig tartó, kudarcokkal tarkított üldözés után 1960-ban Argentínában fogta el, Wiesenthal információja alapján az izraeli titkosszolgálat a magyarországi deportálások felelősét. Ő maga a legnagyobb fegyverténynek a treblinkai hóhér, Franz Stangl kézre kerítésért tartotta. A kápórendszert kidolgozó táborparancsnok 870 ezer ember haláláért volt felelős. Élete végéig bántotta, hogy nem találta meg Eichmann jobbkezét, Alois Brunnert, akit Szíriában sejtett.
A kalandos, de igaz történetekből születtek könyvei. Az első, A gyilkosok közöttünk járnak címmel jelent meg Magyarországon. Legutóbb Az igazság malmai címűben elismeréssel ír önkéntes segítőiről, akik a nyomozói aprómunkát végezték távoli országokban. Közülük sokakat a szülei náci múltja miatti lelkiismeret-furdalás vezérelt. Ez fontos mozzanata Wiesenthal oly tiszteletre méltó mentalitásának. Nemcsak büntetett, jutalmazott is. Az üldözöttek megmentői közül sokat ő kutatott fel, az ő kezdeményezésére kerültek a Világ Igazai közé, s kaptak nevükkel jelzett fát a Jad Vasemben. Nem kis szerepe volt abban, hogy nagy nehezen rehabilitálták Esterházy János grófot, aki egyedüli képviselőként 1942. május 18-án a pozsonyi parlamentben a zsidótörvény ellen szavazott, s mindvégig a holokauszt ellen harcolt.
Wiesenthal nagy győzelmei közé tartozik az emlékmű a bécsi Judenplatzon: történetéről, a vitákról, a rég-, és közelmúltról az avatásra kötetet adott ki, amelynek előszavát ő írta, a többi közreműködő pedig olyan neves személyiség, akinek a témáról fontos mondanivalója volt.
Ausztriában tisztelet övezte, annak ellenére, hogy egy rossz szájízű - igaz már régmúltnak számító - történet rombolta tekintélyét. A hetvenes években leleplezte annak a politikusnak a náci múltját, akivel a legendás Bruno Kreisky kisebbségbe szorult szocialista pártja koalícióra lépett. Ezzel a sors szeszélye folytán az egyetlen zsidó származású osztrák kancellár terveit keresztezte. Kreisky dühödt hadjáratot indított ellene, náci kollaboránsnak nevezte, igaz bizonyítani nem tudta. Kreisky akkori titkára, az ország mai első embere, Heinz Fischer államfő amúgy makulátlan múltja egyetlen foltjának tekinti, hogy annak idején nem lépett fel határozottan Kreisky akciója ellen.
Wiesenthalt a bécsi központi temetőben ravatalozzák fel, tisztelői ma vesznek búcsút tőle, mielőtt holttestét Izraelbe szállítják. Temetése pénteken lesz. Munkáját folytatják a nevét viselő intézetek. Személyes fellépése a náci rémtettek ma is fellelhető tagadóival szemben nagyon fog hiányozni.
