Pert vesztett az ÉS Kondorral és a Magyar Rádióval szemben

Helyreigazításra kötelezte kedden kihirdetett, nem jogerős ítéletében az Élet és irodalom (ÉS) című hetilapot a Kondor Katalin és a Magyar Rádió (MR) által indított sajtóperben a Fővárosi Bíróság.

Az elsőfokú döntés szerint az újság megalapozatlanul állította, hogy az intézmény vezetői személyiségi jogi pereik révén több tízmillió forinttal rövidítették meg az adófizetőket, a rádiót érintő médiahatósági döntések kapcsán pedig valós tényeket abban a hamis színben tüntetett fel, mintha "a magyar Rádiónak mint egésznek a működése törvénysértő lenne".

Ugyanakkor számos más, a felperesek által kifogásolt kitétel az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az értékelés és a vélemény kategóriájába tartozik, a kancelláriával kapcsolatos szövegrész kapcsán pedig az MR-nek nincsen kereshetőségi joga. Ezért ezekben a vonatkozásokban a keresetet elutasította a Fővárosi Bíróság.

Az ÉS idén június 24-i számában megjelent, A jereváni rádió Budapesten című cikk miatt indított sajtó-helyreigazítási pert a közszolgálati rádió és akkori elnöke, Kondor Katalin.

A felperesek álláspontja szerint valótlanul állította a kifogásolt cikkben Vásárhelyi Mária, hogy ellene az Orbán-kormány idején az MR és a Magyar Nemzet című lap a Miniszterelnöki Hivatal "hátszelével" folytatott "gyalázatos lejárató kampányt".

Kifogásolták a cikk azon kitételét is, hogy az intézmény vezetői az általuk indított személyiségi jogi perekkel "megrövidítették" az adófizetőket, s ezen eljárások költsége "több tízmillió forintos nagyságrendű lehet", továbbá azokat az állításokat is, amelyek az MR "törvénysértő működésére", illetve a "szégyenletes jogsértéssorozatra" vonatkoztak.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.