S ha most azt gondolják, hogy az imént ironizálni próbáltam, akkor tévednek. Ezt megállapítottam. Apatikusan. Álltam a sokat megélt, az említett időszakban az NB I és az NB II között pendliző Volán SC otthonául szolgáló létesítményben, és megképzett előttem az a régi mérkőzés. Mindenekelőtt tempójában, a játékot (khm) illetően pedig esetlegességében. A nézőszámban és a kilátogatókban sem mutatkozott jelentős különbség: kevesen voltak, a többség is inkább az úgynevezett régiből. Ellenben egy differencia föltétlenül akadt. A Pénzügyőr irányítóját akkoriban Bozsik Péternek hívták: nem szeretnék könnyet folyatni, de labdái nyomán másodpercekig nem lehetett kotorást hallani a szotyolás zacskókban. Itt viszont egyetlen ember sem hívta föl magára a figyelmet: nem csupán azért volt szürkeség, mert az esőfelhők sűrűn tornyosultak a pálya felett. (Mintegy lábjegyzet: a "kisbozsik azért nem akart a rendszerint NB III-as csapatnál jelentősebb együtteshez igazolni, mert "ezzel a névvel egyszer sem lehet rosszul futballozni." Tetszenek érteni, nyilván.)

Mindenesetre a kocogós Vasas azzal együtt is könnyedén múlta felül rákospalotai vetélytársát, hogy a házigazda bő félórát emberelőnyben szerepelt. Horváth Gábor és Bárányos duettje azzal végződött, hogy utóbbi egy pillanatra eszét vesztve heveskedett kollégája felé, a mindvégig higgadt Hanacsek pedig leküldte az angyalföldi középpályást. A kopasz bírónak egyebekben is adódott dolga: például Urbán REAC-szakvezetőhöz egyszer kisétált, nagyjából azért, hogy csitítsa őt. Csöppet groteszk volt a jelenetsor: a "Palota" kilátástalanul kísérli meg felépíteni védekezését, labdakihozatalát, előre játékát (stb.), miközben a szabadidejében nyakkendős szakkommentátorként velős taktikai és rendszerelméleti megállapításokat tévő tréner dagadt nyaki verőérrel ordibálgat a minderről mit sem tehető dirigens irányába. Jellemző a szituációra, hogy még Hanacsek sem hadonászott tekintélyparancsolás végett - nyilván, mert érezte az edző lehetetlen helyzetét -, s amolyan "kisfiam, késő van, légy szíves, feküdj le, köszönöm" attitűdű közléssel rendezte az esetet.

A REAC először a 42. percben lőtt kapura: Cseri lapos, középre tartó lövésére Németh Gábor úgy hajolt le, mint amikor indulás előtt bekötjük a cipőfűzőnket. A Vasas eladdig öt (5) alkalommal is helyzetet alakított ki.

Más kérdés, hogy Salamon fejesgóljánál - Völgyi szöglete után - semmifajta küzdelem nem bontakozott ki a tizenhatoson belül: a jól érkező középhátvéd simán bólinthatott; másutt talán két kézzel lenyúlnak a torkába, hogy azért ne legyen anynyira könnyű dolga (0-1). A második vendéggólt Farkas kapus dilemmája előzte meg: a Vasas-térfélről előrevágott Bárányos- labda légi útja közben azon tűnődött, kiinduljon-e, aztán, mire kiindult, a hüvelykujját a szituáció ütőerén tartó csatár már elvitte mellette a labdát, s a hálóba gurította azt (0-2). Ezt követte a fedezett piros lapja, majd számos kétségbeesett és elizgult REAC-támadás: többször is felírhattuk volna, mondjuk, hogy Török gyerek bevágta, ám a kis termetű játékosnak - szép cselei után - olykor még nyolc méterről, tiszta helyzetből sem sikerült szépítenie; esetleg, ha lövés előtt felnéz. S így jutottunk el a végéig - a sort Rósa tizenegyesgólja zárta (0-3), és bár konklúzióilag őrjöngeni kellene, mivel két, rendezett hátterű klubról van szó, ekként akár futballmérkőzést is láthattunk volna, a nemzetközi nívó alsó határát még csak nem is böködő találkozó csak azt hozta, amit egy mai magyar NB I-es bajnoki.

Ennyire képesek.

Úgyhogy a fej fölé lendített csákányt higgadtan tegyük viszsza a helyére.

REAC-VASAS 0-3 (0-1)

Budai II László stadion, 2000 néző, Jv.: Hanacsek.

REAC: Farkas - Horváth G. (Nyerges, 61.), Kapcsos, Nagy, Sallai - Földvári (Kovács, 19.), Somorjai, Polonkai (Csopaki, 39.), Cseri - Torma, Török.

Vasas: Németh G. - Molnár, Salamon, Tóth, Elek - Bárányos, Füzi, Zováth, Völgyi (Németh N., 43.) - Weitner (Rósa, 59.), Gyánó (Janjics, 88.).

Gól: Salamon (15.), Gyánó (50.), Rósa (89., 11-esből).